Ezt csak azért írom, mert magam is elborzadtam attól, amit a múlt héten írtam, úgyhogy engedtessék meg nekem egy csipetnyi önreflexió, mintegy űzni a démont, unalmat, igazságot el.

Kacagva ébredtem, aztán még rátettem egy lapáttal.

Ezt csak azért írom, mert magam is elborzadtam attól, amit a múlt héten írtam, úgyhogy engedtessék meg nekem egy csipetnyi önreflexió, mintegy űzni a démont, unalmat, igazságot el.

Végül is a belső pokol, amit neves szerzők sikeres ponyvákban már annyiszor megénekeltek, csak egy félhülye, Baba utcai értelmiségi manír, az igazi pokol egyszerre kívül és belül, de erről most nem, mert szerves fogadalmam köt ahhoz, hogy vidám dolgokról értesítsem Önöket így halottak és nevem napja után. Mert igenis vannak az életben szép dolgok, gondoljunk csak a karácsonyfára, a húsvéti nyuszira vagy a legutóbbi időközi választások eredményére.

De most a reggelekről.

Felkeltem, a szokottnál némileg később, de Iim idejénél hamarabb, mégis azt láttam, hogy nyitott szemmel egérkedik szemben, a takaró fedezéke mögül. Innentől kiestem a ritmusból, de kíváncsian vártam, mi lesz, mindaddig, míg meg nem hallottam a matávos kávéfőző szörcsögését, lekéstem tehát, lekéstem erről is, pedig a napirend azt követeli, hogy ébredés után megkérdezzem: kávét vagy teát?, de most akkor le vagyok késve, mi jöhet még, gondoltam, mi jöhet, de a szellőztetés és a távkapcsoló megkeresése szerencsésen kizökkentett ebből.

Ez persze nem rombolta le vidámságomat, hideg front, gondoltam, hideg front lehet, attól szoktam sokáig aludni, és attól ébredek vidáman, úgyhogy felültem, és megkérdeztem Iimet: tegyek-e bele szlovák konyakos bonbont, vagy maradjunk a szokásos egy cukor, kis tejszín dolognál, amit úgy szeret.

Odakint megint öltek, félórás volt a nappal, halállal terhes, és minden frissdiplomás rendező kameráért üvöltött, olyan, de olyan volt az ég, a tenger összeizélt a földdel, a fény pedig a sötétséggel bagzott, mintha a végítélet nagy órájában blokkolnia kéne a műszakot, és megint igaz lett a sóhaj: nem érdemes, nem érdemes.

Iim nem kért a szlovák nyalánkságból, maradt a szokásosnál, én meg kimásztam a konyhába, hogy a lefőtt kávét csuporba öntsem és behozzam, ahogy már ilyenkor szokás, kék műanyag tálcára rakva, méregzöld bögrében, arany kanállal az egész vidám reggeli baszást.