Egotrip

Kálmán C. György

Régen mondott Viktor akkora igazat, mint most, hogy az igazság nem odaát van, hanem itt, mivelünk, igenis oda kell csapni a szerbekre a népirtást megakadályozandó, és még be is fogadjuk a kosovói menekülteket (ráadásul a nép többségének akarata ellenére, ez kiderült a Napló Infantilisaimnak címû TV 2-mûsorban tartott ügydöntõ népszavazásból), úgyhogy jöjjön, akinek jönnie kell, nem lesz kvóta. Jó, mondjuk nem is importáljuk õket repülõgépekkel, mint fél Európa, azért nem keressük magunknak a bajt, de ha már elvergõdtek idáig, maradhatnak. Elvégre az, hogy nincs kvóta, még mindig szebben hangzik, mint az, hogy "a csónak megtelt" (Svájc, 1944).

Borzasztó dolgokról fogok most írni, Drága Olvasók, kérem, hogy kiskorú, neveletlen gyermekeiket vigyék az újság közelébõl, mert ami most következik, az nem való éretlen füleknek, orroknak és szemeknek.

A gyerek ordítva keresi az anyját, szépen elterveztük pedig, a nyuszifészket kutatva bolyong majd a lakásban. Nem leli, az anyját, nyuszifészken áttapos, nem veszi észre, anyja magába roskadva, elege van, nyuszi szül a fûben, már hároméves, menjen óvodába, hagyják õt békén, leginkább én, még mindig döglök, pedig frissek ma a kislegények, / öntözködni járnak, hát menjenek isten hírével, feltámadott az úr!, hagyj békét, uram, aludnék, de most már a gyerek ordít, nyüszít, ül a fûben. Kelj fel, és.

Pont, mint az ivással, úgy van ez: csak a drasztikus megoldás célravezetõ, itt sincsenek semmi tömény, mától csak fröccsözök-féle átmeneti módszerek. Pihenni csak keményen, elszántan lehet, ahogy a ló az igát húzza, ahogy bányász veri a szénfalat. Amikor úgy éreztem, kipurcanok, ezen az eszmei alapon húztam ki egyetlen rántással a dolgok méregfogát, vágtam el pörölyként az események fonalát, s a napi ügyek centrumából kiosonván, nyugállományba helyeztem magam. Kiültem egy hidegkúti kert végébe szombaton, s úgy terveztem, keddig meg se mozdulok. Teljesítek egy intenzív pihenési programot. Jó idõ van, konstatáltam, a természet szépségeire meg amúgy is fogékony vagyok, már fiatalon A madarak térbeli orientációja címmel írtam tudományos diákköri dolgozatot. Számítottam persze arra, hogy pihenésem nem lesz zavartalan, hisz közben majd például sajnos gondolkozni kell, de reméltem, ezt a részt már azalatt letudom, mialatt a tartós semmittevésre szakszerûen berendezkedek.

Azért azon el lehet gondolkozni, hogy a Röfi család bosszúja címû képet nézdegélve merre kangyalozzon a gondolat, merre teljesedjék a táj, merre legyen feneke a térnek, mondok magamnak, aztán televeszem a tüdõmet, és nekivetkõzöm a megoldást: hagyjuk a Madonna-hajgumit árusító biciklis mutánst másra, fõleg mert neki sem könnyû, ahogy látom. Madonna-hajgumit árusítani rettenetesen nehéz lehet, fõleg ebben a helyzetben, de látja ezt õ is, tehát.

Woody Allen legendás mondását, hogy ti. nem szívesen lenne tagja annak a klubnak, amelyik õt felvenné, nézhetjük úgy is: milyen ember lehet az, akit egy bizonyos klub kiszemel magának? Mondjuk nem klubtagnak, hanem államfõnek? Tõkés László román állampolgárt (a továbbiakban: Laci) a Budai Karlendítõ Középosztály Pártjának elnöke (a továbbiakban: Pista) nevezte be a jövõre induló politikai gyorsulási futamra, mintegy elõre is a "futottak még" kategóriában, hiszen a Fidex természetesen nem fog belemenni valami Pista által javasolt államfõjelöltbe, a karlendítõknek a kisgazdákkal szemben jelölési joguk sincs, Viktor már most arra készül, hogy ha Józsi közli, hogy a jelöltjük Józsi, akkor nemet mond, hát még Lacira, akit noch dazu a nemzetiszocialisták akarnak.

Az egész úgy kezdõdött, hogy a KGB - a Blowjob 2000 nevû projektje keretében - a nyolcvanas évek peresztrojkától viszolygó, orosz mûbalhécsináló elhárítási hangulatában úgy gondolta, hogy az amerikaiak igazságérzetére alapozva, egy szexbotránnyal kell az utolsó végzetes csapást odamérni az imperializmus fellegvárára. Ennek elõkészítéseként csinos, az orális szexre fiziológiai szempontból feltûnõen alkalmas kiképzettséggel rendelkezõ leányalakulat deszantja kezdte meg tevékenységét az ellenség határvonalai mögött, vagyis az amerikai college-életben, ahol az újoncok napközben a helyi viszonyok és kultúra megismerésében, esténként pedig spontán élményszerzésen alapuló kiképzésen vettek részt. A terv az volt, hogy a tökéletesen kiképzett szexkommandó beépül az amerikai államigazgatás és politikai hatalom legfelsõbb köreibe, természetesen No 1 célpontként a Fehér Házba, és ott az államférfiak komfortzónájába bejutva, heves szexológiai mélyinterjú-készítésbe kezd. Ennek eredményét azután a KGB fondorlatos módon juttatta volna el a megfelelõ helyekre (ellenzéki politikusok, amerikai sajtó), és provokátoraik rábírták volna a résztvevõket, hogy hamis tanúzásra történõ felszólítást szedjenek ki (hogy csúnyábbat ne mondjunk), ha lehet, magából az amerikai elnökbõl. A terv, mint minden a KGB körül, tökéletes volt, a kivitelezés - hát az elsikkadt, mert a peresztrojka beérett, és a berlini fal leomlott, meg vasfüggöny és miegymás.

Kálmán C. György

Hát, tudjátok, néha úgy elkeseredek. Nem hiszem, hogy ez a tény a sokkszerû meglepetés erejével hatna ezeken a hasábokon, mégis kénytelen vagyok bejelenteni, hogy úgy vagyok újfent, mint Csiki László egyik novellájának hõse, aki "annyira nekibúsult, szinte leírta a gondolatait". Gyorsan hozzáteszem, ez a mostani a jobbik változat: a szomorúság oka ugyanis könnyen felfejthetõ, konkrét, kézzelfogható, úgyhogy ahhoz a tárgytalan szorongáshoz képest, ami visz le az iszapba, ahol nincs ok, magyarázat, fény, levegõ, tulajdonképpen felüdülésnek mondható. Érthetõ és kezelhetõ, mégse jó.

Sajó LászlóÖt és felesT... pra ma..., hí a ha...! (beszédtöredék) Fogmosáshoz szól a Kossuth-nóta, el kell menni, még egyszer, a térre, mint mindig, fal mentén, titokban egykor, lányommal a nyakamban máskor, követeljük a szabadságot!, most a fiammal, nem, nem a ligetbe, azt már eléggé unom, ünnep van, ezt még nem eléggé.

Amikor felébredek reggel, még nem bújik el az énféreg, félálomban látom, ahogy menekül a köldökömbõl a lágyékom felé, szájában tartva a kitépett húst vagy mit, amit ilyenkor rabolni szokott. Az álmokkal egyébként is bajok vannak, legutóbb az jött a bárányok helyett, hogy állok egy járdaszigeten, és három rettenetesen kigyúrt tapló próbál nekem tüzet adni, mire én végiggondolom az életem, aztán reflexbõl megölöm õket, és jelentem: ölni álmomban jó volt.

Kálmán C. György

"A sajtószabadság mindig viszonylagos. Ezért van értelme küzdeni érte" - így a Népszabadság címû napilap válasza a MÚOSZ körkérdésére, "fogalmazzák meg egy mondatban: mit gondolnak a sajtószabadságról". Az elsõ pillantásra frappánsan intelligens, második ránézésre abszolút értelmetlen válasz maga a sûrített Népszabadság-szimptóma, annak a lapnak a konfúz ars poeticája, amelynek fõszerkesztõje néhány éve úgy látta, az elsõ számú napilap lényegében "közszolgálati" funkciót tölt be (bármit jelentsen is ez az üres médiafrázis). Ugyanez a fõszerkesztõ most (mint kiderült, a véleményrovat vezetõjének akarata ellenére) leközölte a magyar sajtótörténet elsõ komoly holocaust-relativizáló cikkét, és lépését azzal magyarázta, hogy õk olyan jó fejek, ilyet is lehoznak, pedig máshol Európában büntetõeljárást indítanának a szerzõ ellen.