Kálmán C. György: Magánvalóság (Ne minősítsünk!)

  • 1999. április 1.

Egotrip

Kálmán C. György

Magánvalóság

Ne minõsítsünk!

Most azért kicsit megijedtem.

Kedves MaNcs, kedves Olvasó, törölgessük a szemünket, lehet, hogy hamarosan el kell búcsúznunk egymástól. Vagy ha nem, akkor ne várj többé e hasábokon odamondogatásokat, elfogultságtól csöpögõ ítéleteket, gonosz megjegyzéseket. Nem, mindennek van határa.

Magam is egyetemi oktató (is) vagyok, s lehet, hogy az sem sokáig. Vagy-vagy. Épp most azonnali-kérdezett Erkel Tibor (MIÉP) a parlamentben pályatársam, György Péter ügyében, aki egy írásában valami csúnyát mondott bizonyos emberekrõl, alig is merném megismételni, tessenek képzelni, neonácinak volt pofája nevezni a MIÉP Bocskai Akadémiáját (nem én mondtam! õ volt! én nem mondtam!), s Erkel képviselõ azt firtatta, vajon meddig taníthat egy efféle nemzetközi, anarchista, nemzetellenes, közveszélyes ember a budapesti bölcsészkaron.

Nem, hát mindig is mondtam én, nem szabad ilyeneket mondani, mert még megütheti az ember a bokáját.

Mélyen egyetértett a MIÉP-es képviselõvel a rendkívül elfoglalt Pokornit helyettesítõ államtitkár, hogy ez bizony csúnya dolog, nem szabad embereket minõsíteni, van, ugye, szabad véleménynyilvánítás, és van, ami ezen túlmegy. De hát, sajnos, mondta mélységes együttérzéssel a rendkívül elfoglalt Pokornit helyettesítõ államtitkár, a minisztérium az egyetemi autonómia miatt nem rúgathatja ki György Pétert. Legföljebb abban bízhatunk, hogy majd a szellemi élet jól kiközösíti õt, aki ilyen csúnyán minõsítget.

Azóta próbálom felidézni csekély jelentõségû munkásságom törmelékeit, vajon nem minõsítettem-e magam is valakit valaha. Azt ugyanis nem szabad, mert akkor ha nem is rúgat ki engem a tisztelt minisztérium, azt azért joggal várja el, hogy engem jól kiközösítsen a szellemi élet. Én például, hogy valamit törlesszek, ezennel kiközösítem György Pétert, szerintem õ egy rohadt, szar, szemét alak, nemzetközi, anarchista, nemzetellenes, közveszélyes ember, az ilyen ne tanítson. Mert minõsít, az a gané. Azt meri írni Szentmihályi Szabó Péterrõl, Bíró Zoltánról, M. Kiss Zoltánról, hogy részvételükkel a Bocskay Akadémián neonácikká lettek, az minõsít, a rohadék, posztkommunista szadeszes.

Mit mondhatnék például én Szentmihályi Szabó Péterrõl, Bíró Zoltánról, M. Kiss Zoltánról, a MIÉP-rõl, a Bocskay Akadémiáról? Annyi mindent lehet mondani, miért mondanám rögtön azt, hogy neonáci. Például - nem minõsíteném. Vagy azt mondanám, hogy derék, nemzeti érzelmû konzervatív urak ezek, a párt a polgári erõk buzgó támogatója, az Akadémia meg a legújabb magyar nemzeti érzelmû konzervatív tudományosság letéteményese. És akkor mi van? Ezt is lehet mondani, és az ember nem veszélyezteti az állását.

Még egy kicsit egymás fülébe búgott Erkel képviselõ és Pálinkás államtitkár, elõbbi megállapította, hogy a Muzsikás együttes (különösen pedig a Sebestyén Márta) nem olyan, mint György Péter, utóbbi háborgott, és sajnálkozott a méltánytalanságon. Nagyon parlamentáris, nagyon kulturált, nagyon európai, nagyon magyar jelenet volt. Nem minõsítem. Isten ments.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.