Kálmán C. György

Az én szívemrõl lesz most szó, arról a meggyötörtrõl és magányosról. (Megjegyzem, végig nem a boufflers-i, voltaire-i, bovie-i értelemben gondolom; érettségizett olvasóim Babits Eratójából jól ismerik a szív szó e sajátos használatát.) Az én szívem eddig idegen volt, ezt maga Elek István fedezte fel, az Önök alázatos publicistája (legalábbis a szíve, az az idegen) tehát immár kormányfõtanácsadói körökben is ismert, legyenek erre büszkék. Hogy visszaadjam az emberi nembe (s különösen az idegenszívûek megváltoztathatóságába) vetett hitét, s mintegy bizonyítván, hogy nemcsak õ tanulhat nagy vitapartnerétõl, Cs. István drámaírótól, hanem én is õtõle, ezennel igyekszem majd bebizonyítani, hogy igenis szívem, az a meggyötört és magányos (nem a boufflers-i, voltaire-i, bovie-i értelemben gondolom, írtam már?) együtt dobog a nemzet közösségéével. Szánom-bánom bûneimet, immár magam is ott szeretnék tolongani a nagy millenniumi húsosfazék körül (mert úgy látszik, ez a hazafias szívû magatartás), és nagy lelkesedéssel magam is hozzá szeretnék járulni a szimbólumok ama tomboló, mindent elárasztó torához, aminek a mi (!) közösségtudatunk millenniuma ígérkezik. Baromira szeretnék részese lenni a nemzeti közösségtudat és a lelki-érzelmi összetartozás, a közösségi önfelmutatás ünnepi alkalmainak, szívemet (kizárólag a szó hagyományos értelmében) szeretném megmutatni mintegy a nemzeti önreprezentáció szimbólumrendszerének, adott esetben az államalapítás és a kereszténység felvétele ünnepének keretei között.

Legyen nekünk díszszemle. Az érzelmi miliõ szimbólumvilága egyenesen kiköveteli, hogy a Szent Koronát ne egyszerûen csak átvigyék a Parlamentbe, hanem legyen megadva annak a módja. Ha már az akadékoskodók mindenféle kifogásokat találnak ki, hogy miért ne járassák körbe õt az országban, legalább ennek az átvitelnek kellene megfelelõ ünnepélyes keretek között történnie. Mindenekelõtt kapjon õ személyi igazolványt (az egyes számút), személyi lapot, személyi számot, adószámot, oltási könyvet és TAJ-kártyát, ezzel legalább részben tisztázódna az õ jogállása. Az átvitelnek ágyútalpon kellene történnie, s mindenképpen úgy, hogy a Nemzeti Múzeum és a Parlament között útba kell ejteni a Várat, Esztergomot és Székesfehérvárt. Kísérje a menetet száz válogatott, szûz leány, tisztaszívû (ez-útal a szó boufflers-i, voltaire-i, bovie-i értelmében), a megcsonkítatlan Magyarország minden szegletébõl, tiszta fehérben és/vagy népviseletben, koreografálja Koltay Gábor. És legyen nekünk díszszemle.

Szilveszter szent napján, amikor fordul az évezred, ne hangozzék fel kacaj, nevetés, röhögés, vihogás, kuncogás, hahota; méltóságteljes, csendes, elmélyült ünnepet képzelek, a közösségi szimbólumrendszert és a nemzeti közösség érzelmi erõterét formáljuk újra oly módon, hogy egyszerre szólaljon meg (a televízió segítségével) valamennyi magyar otthonban (a tanyától az udvarházig, a paneltõl a villáig, a putritól a kastélyig) Sinkovits Imre hangján Csoóri Sándor összes verse, miközben felvidéki, erdélyi, délvidéki és kárpátaljai tájakat pásztáz Koltay Gábor kamerája, s áttûnésként fel-felvillan a Szent Korona. Egyszerre szólaljon meg minden faluban és városban minden harang éjfélkor (a katolikus és református templomokban, zsinagógákban és mecsetekben), harangszerkesztõ legyen Gyõri Béla. A nemzet összetartozását talán az fejezné ki a legjobban, ha meg is lenne mondva, hogy húsz há ötvenkor tessenek Szent István királyunkra gondolni, viszont huszonegy há tizenötkor Trianonra emlékezzünk, és törölgessük a szemünket.

És legyen nekünk díszszemle.

Koltay Gábor filmjét Nemeskürty István Szent Koronájáról a Parlamentben mutassák be, karácsony éjszakáján, a Szent Korona jelenlétében (középpáholy elsõ sor), elõtte ötvenhat (!) deli, bajszos legény adjon ünnepi díszmagyar táncot, s a kupolában röptessenek kétezer fehér galambot. Minden résztvevõ legyen köteles háromszor megcsókolni azt a színaranyból készült kardot, amelyet a Szent Korona átvitelekor a Menet elején negyvennyolc (!) igazoltan õsmagyar származású magyar huszár vett körbe (csókrendezõ: Happy End Kft.). És legyen nekünk díszszemle. Mivel Hazánk békében kíván élni hajdani Sanyargatóival, fogadja a Miniszterelnök a török, osztrák, német és orosz követeket (a tatárokat és a besenyõket Svájc képviseli), õk térdepeljenek le a Szent Korona elõtt, és érintsék homlokukkal a földet ezerötszázhuszonhatszor. Akkor kvittek vagyunk. A többség természetesen létezõ közösségtudatának, e közösségtudatot bevonó érzelmi aurának az felelne meg, ha a Követek be- és kivonulását e célra írott Himnusz kísérné (Erkel Tibor munkája, vezényel Medveczky Ádám). A fenti kósza ötletekkel talán sikerült eloszlatnom valamennyi miniszterelnöki fõtanácsadó azon szörnyû gyanúját, hogy afféle idegenszívû lennék (nem a boufflers-i, voltaire-i, bovie-i értelemben gondolom). Ezennel közlöm, hogy érvényesnek ismerem el magammal szemben a nemzeti szellem parancsszavát (mi az, hogy!), a messze múltba nyúló érzelmi közösség gravitációs ereje meg egyenesen beszippant. Szíves tudomásulvétel végett.