Kockázatosabb ügyfeleknek csak magasabb kamatra adnak kölcsön. Ha egy külföldi befektető magyar állampapírt vesz, vagy a bankrendszer közvetítésével magyar félnek hitelt ad, többféle kockázattal is szembesül. Előfordulhat, hogy az adós nem fizet, és a hitelező elbukja a pénzét. Állampapír esetében ez a kockázat persze kicsi, de nem nulla, a pénzügyi válság mélypontján voltak olyanok, akik az államcsőd rémével fenyegettek.
Ha a hitelt forintban nyújtják, akkor árfolyamkockázat is keletkezik. A hitelezőt akkor is érheti veszteség, ha az adós forintban pontosan fizet ugyan, csak időközben a forint váratlanul leértékelődik, s a visszakapott forint külföldi pénzben kevesebbet ér. A piacok az ilyen kockázatokat "beárazzák", vagyis a negatív esemény bekövetkezésének valószínűségétől függően magasabb kockázatú hitelt csak kockázati prémiummal megfejelt magasabb kamat mellett nyújtanak. A válság legsúlyosabb napjaiban mindkét típusú kockázat felára igen magasra nőtt, s ez magyarázta a forintkamatok égbe szökését, vagyis azt, hogy a külföldiek csak egészen magas kamatszint mellett óhajtottak például magyar állampapírt tartani, a lejáróak helyett pedig még ezen a szinten sem kívántak újat vásárolni.
A Magyar Nemzeti Bank által meghatározott jegybanki alapkamatnak közvetlenül ugyan csak az egészen rövid távú forintkamatokra van hatása, ám a rövidebb futamidő kamatai valamelyest mégis átszivárognak a hosszabb lejáratúakba is. Ezért is óvakodott az MNB a válság legsúlyosabb időszakában attól, hogy kamatot csökkentsen, hiszen a kockázati prémiumot nem fedező forintkamat azzal járt volna, hogy a befektetők tömegesen áramlanak át euróba, vagyis az euró kereslete és a forint kínálata hirtelen megugrott, az árfolyam pedig óriásit zuhant volna. Szerencsére az árfolyamválságot sikerült elkerülni.
Az elmúlt hetekben a pénzügyi piacokról a korábbiaknál jóval optimistább szelek kezdtek fújni. A bizalom lassú növekedésének számos jele van, következménye pedig az, hogy az elvárt kockázati prémiumok - bár még most is magasak - csökkenni kezdtek. Ha az elvárt hozamfelár csökken, akkor a változatlanul magas kamatok mellett forintba fektetni vonzóbb, a forint iránti kereslet növekedése pedig erősíti a valutaárfolyamot. A forint erősödése tehát fontos jele a bizalom lassú visszatérésének.
Számos olyan potens gazdasági szereplő van, akiknek pozícióját az erősödő forintárfolyam (exportőrök) és a magas forintkamat (az államadósság kamatait nyögő állam, vagy azok a gazdálkodók, akik csak forintban tudnak hitelt felvenni) nehezíti. 'k az előénekesei annak a kórusnak, amely szerint "a gazdaságot megfojtó kamatot haladéktalanul csökkenteni kell!". És valóban, ha a jegybank képes hajszálpontosan olyan ütemben csökkenteni a kamatot, amilyen ütemben a befektetők kockázati prémiummal kapcsolatos elvárásai csökkennek (és persze semmi más zavaró sokk sem éri közben a gazdaságot), akkor a befektetők éppen elégedettek lesznek a kamattal, és nem lesz okuk sem forintból euróba, sem visszafelé mozdulni. Vagyis a prémium alakulását tökéletesen lekövető kamatcsökkentési politika az árfolyamot meg sem rezdíti. Ha a kamatcsökkentés túl óvatos, vagyis lassúbb, mint az elvárt kockázati prémium csökkenése, akkor az árfolyam erősödni fog. Ha viszont a hatóság agresszíven, vagyis a befektetők prémiumelvárásait meghaladó mértékben csökkent, akkor ismét az árfolyam gyengülése várható.
Tekintettel arra, hogy a befektetők szándékairól és vélekedéseiről csak korlátozott és bizonytalan információ áll rendelkezésre, a "tökéletesen árfolyamsemleges" kamatpolitika lehetőségét elvileg is kizárhatjuk. Ha viszont így is, úgy is csak valamelyik oldalon lehetünk, akkor a kamatpolitika megítélése azon múlik, hogy milyen költségekkel és milyen kockázatokkal jár a túlzottan óvatos és a túlságosan gyors kamatcsökkentés.
Ha a jegybank konzervatív, és a kamatcsökkentés túl óvatos, vagyis az (ismeretlen) elvi lehetőségnél lassúbb, akkor ennek hosszan elnyúló költségeit azok állják, akik az elvileg szükségesnél magasabb forintkamatot fizetnek, illetve az erősebb árfolyam miatt csökken az exportból származó bevételük. Gyorsabb kamatcsökkentés esetén a gazdaság ezen szereplőinek költségei kisebbek. Ha ez lenne az egyetlen szempont, akkor a probléma egyszerű volna, a jegybank bátran és gyorsan csökkenthetne.
Van azonban másik szempont is. A hazai adósok jelentős része devizában vette fel (lakás- vagy vállalkozási) hitelét. Ha a nemzeti bank túl gyorsan csökkent kamatot, és az árfolyam ismét gyengül, akkor megnőnek a devizahitelesek törlesztési terhei. Miközben aggódva és végtelen rokonszenvvel tekintünk a további terhek viselésére képtelen adósokra, néha az sem árt, ha a hitelező szempontjait is mérlegeljük. A hitelező is tudja, hogy ha az adósok nehezebb helyzetbe kerülnek, számára ez azt jelenti, hogy megnő a nemfizetés kockázata. A magasabb kockázat pedig, mint tudjuk, kamatprémiummal, magasabb kamattal jár. Vagyis ha az MNB túl gyorsan csökkent kamatot, veszélyes körbe kerülhet. Gyors csökkentés, leértékelődés, bajba kerülő devizahitelesek, a kockázat és a kamatprémium növekedése - ez az események láncolata. Márpedig ha ez bekövetkezik, akkor a banknak vissza kell emelnie a kamatot, ellenkező esetben az árfolyam gyengülése zuhanásba vált, ezt pedig nem szeretnénk.
Szóval csökkenteni lehet, és kell is. De nem tudjuk, hogy mi az a határ, amit ha átlépünk, akkor beindulhat az önmagát erősítő negatív kör. Az MNB múlt hétfői, egy teljes százalékpontos kamatcsökkentése a piaci elemzők számára meglepően nagy volt. A forint árfolyama nem reagált a lépésre. Lehet, hogy a bank okos volt, de az is lehet, hogy csak szerencsés. Az óvatosságnak vannak biztos költségei, a vakmerőségnek pedig súlyos kockázatai, e kettő között kell választania. A bizonytalan pénzpiaci körülmények között nem árt az óvatosság.
