Csak semmi politika!

Bűnözők vagy vállalkozók?

Egotrip

Vajon közellenség vagy korát megelőző hős-e az, aki - jó pénzért - tudományosan nem alátámasztott és nem engedélyezett terápiában részesít súlyos betegeket? Esetleg a saját pénztárcáját és az adóbevételeket egyszerre hizlaló szemfüles vállalkozó? A bilincsben elvezetett kaposvári őssejtátültető orvosok esete a politika, a közgazdaságtan, a morál és az ismeretelmélet egy különösen mocsaras határterületére vezet minket. Hadd induljak el onnan, ahol a legbiztosabban tudom megvetni a lábam: a közgazdaságtan felől.

Vajon közellenség vagy korát megelőző hős-e az, aki - jó pénzért - tudományosan nem alátámasztott és nem engedélyezett terápiában részesít súlyos betegeket? Esetleg a saját pénztárcáját és az adóbevételeket egyszerre hizlaló szemfüles vállalkozó? A bilincsben elvezetett kaposvári őssejtátültető orvosok esete a politika, a közgazdaságtan, a morál és az ismeretelmélet egy különösen mocsaras határterületére vezet minket.

Hadd induljak el onnan, ahol a legbiztosabban tudom megvetni a lábam: a közgazdaságtan felől.

A piacon vásárolható jószágok és szolgáltatások egyik fajtájáról pontosan tudom, hogy mit kapok, ha megveszem: nullás lisztet, hatos csavart, árnyékos, őrzött parkolóhelyet. (Az ilyet search goodnak, keresési, kereshető jószágnak hívják.) Tiszta sor.

Az adható-vehető dolgok egy másik fajtájáról csak a megvásárlásuk vagy a használatbavételük után derül ki, mit is kaptam a pénzemért: van-e elég lekvár a buktában?, elromlik-e egy hét múltán a használt porszívó?, megtanulok-e az illető tanártól jól, gyorsan és fájdalommentesen portugálul? Ezeket tapasztalati jószágnak (experience good) hívják. Mint a Nobel-díjas George Akerloff a tragacspiacról szóló cikkében megmutatta, itt már van egy kis bibi, ami miatt a piaci versenyből nem feltétlenül a társadalmi optimum jön ki győztesen: elképzelhető, hogy a jó minőséget árulókat kiszorítják a piacról a bóvliárusok. Én ugyan busásan megfizetném a bőlekváros buktát - ám ha a pék nem tudja hitelesen garantálni, hogy valóban ilyet ad, akkor csak az átlagosan várható lekvármennyiséghez fogom szabni, mennyit fizetek érte. Emellett az ár mellett viszont a dúsan töltött buktákat áruló péknek felkophat az álla.

Szerencsére a piac millió mechanizmust produkált e gond kiküszöbölésére: a minőség-ellenőrzés intézményét, a bírósággal betartatható ígéretek (címkézés, garancia) módszerét, és annak számos eszközét, hogy az eladó érdekelt legyen reputációja fenntartásában.

Ezek egy része még akkor is működik, ha a termék megvásárlása után a róla szerzett tapasztalat részben vagy egészben szubjektív. Az étteremben a kihűlt ételt visszaküldhetem, a szimplán semmilyen ízűt vagy azt, amit lassú és kedvetlen pincér hozott ki, aligha. Ha a fodrász belevág a fülembe, hívhatom a hatóságot; amit viszont nem tehetek meg, ha csak az a bajom, hogy az új séróm nem tetszik a nőknek. E probléma megoldására jött létre például a borravaló és a törzsvásárlói viszony kiépítésének intézménye.

De mit kezdjünk azokkal a szolgáltatásokkal, amelyeknél még utólag se, még szubjektíve se tudom egyértelműen megítélni, értékesek-e nekem?

Várjunk csak! Van-e ilyen egyáltalán?

De még mennyire, hogy van! Ezek az ún. bizalmi jószágok (credence goods). Ha a plébános gyertyát gyújt, hogy szeretteim a purgatóriumból hamarabb kerüljenek a mennyországba, ha a pszichoanalitikus analizál, ha a gyógyító ember energiát sugároz belém, ha a jós homályos dolgokat mond a jövőmről, ha cégem menedzsmenttanácsokat vagy rövid távú részvénykereskedelmi elemzési segédleteket vásárol, vagy ha a gyógyszertárban olyan szert veszek, melynek előállítási technológiája olyan, hogy más, mint víz aligha lehet benne, sose leszek biztos abban, kaptam-e valami értékeset. Persze abban sem, hogy nem.

Kétségtelen tudományos bizonyíték ezek hatásosságára nincs. Hátfájásomat, cégem jövedelmezőségét, részvényportfólióm értékét annyi dolog befolyásolhatja, hogy még akkor se tudhatom, kaptam-e valamit a pénzemért, vagy megvezettek, ha sorsom a szolgáltatás igénybevétele után pontosan úgy fordul jobbra, ahogy reméltem.

Itt már széttárja a kezét Adam Smith és a közgazdaságtan: ha a piactól nem sok jót várhatunk, úgy a szabályozó államtól sem. Remélhetjük, hogy valami szakmai-erkölcsi önszabályozás segít: a hippokratészi eskü és a papi fogadalom talán. De ezen túl a liberális közgazdász a politikai szabályok kiötlőinek csak azt javasolhatja: bízza a szabad szerződő felekre, micsoda furcsa szolgáltatásokat adnak-vesznek egymás közt, és ne akarja jobban tudni, mi kell a vevőnek, mint a vevő saját maga.

A magyar szabályalkotó a legtöbb esetben így is tesz. Ma Magyarországon a pszichoanalitikus, a tenyérjós, a homeopata, a tanácsadó, az aurafésülő - ha nem hazudik tételesen és bizonyíthatóan arról, amit árul, vagy arról, hogy mit tudnak az esetleg tudományosan is megalapozott alternatívák, és ha a bevételét rendesen leadózza - olyan áron és olyan feltételekkel forgalmazhatja szolgáltatásait nagykorú, cselekvőképes embereknek, amilyenekkel akarja. És egy liberális szerint ez így is van jól. Sietek hozzátenni: ez persze nem zárja ki, hogy mint egyénnek sarkos (és hangos) véleményünk legyen a szívcsakra felnyitásáról, a technikai részvénykereskedelmi módszerekről vagy az árnika százezerbillió-milliószor felhígított vizes oldatáról.

Különös, szomorú, de érthető esete mindennek a súlyos, halálosnak tűnő betegségtől szenvedők kezelése, akiknek a bizonyítékon alapuló orvostudomány már nem kínálja a gyógyulás reményét. Nekik nincs az az összeg, ami sok lenne a mégoly kevéssé alátámasztott terápiák kipróbálására is. És az vesse rájuk az első követ, aki biztos benne, hogy ő maga ilyen helyzetben, ha meglenne rá a pénze, nem próbálkozna azzal, ami reményt ad - legyen az a lourdes-i zarándoklat vagy az őssejtterápia.

Mit várhatunk tehát az államtól mint fogyasztóvédőtől a bizalmi jószágok piacain? Mint láttuk, a válasz erősen függ politikai filozófiánktól, emberképünktől. Aki embertársait befolyásolható, informálatlan, kiszolgáltatott, döntésképtelen, infantilis lényeknek látja, az hamar tiltásért, szabályozói szigorért kiált. Ám ennek - mivel a politikának megvannak a maga szabályai - borítékolhatóan az lesz az eredménye, hogy az érdekek döntik el, a bizalmi jószágok termelői közül kit hogyan kezel az állam: a papot támogatja, a pszichoanalitikust és a menedzsment-tanácsadót elfogadja és szabályozza, a csillagjóst tűri, az őssejtbeültetőt meg az aurafésülőt ímmel-ámmal, de üldözi.

A liberális viszont kegyetlenül következetes. El a kezekkel a piacoktól! - követeli, és az analfabéta Mari nénire és az életéért rettegő rákosra is alkalmazza a polgári jog ősi elvét: caveat emptor. A vásárló dolga megnézni, mit kap a pénzéért.

Mindez persze nem változtat azon, hogy jogállamban a hatályos törvényeket be kell tartani és tartatni. A csalás, ha megtörtént, az csalás, és a nil nocere ("ne árts") parancsa is kötelező az orvosra. De a fentiek okán az én erkölcsi érzékem, amíg az energiasugárzó emberek és a horoszkópkészítők megbecsült tagjai a társadalomnak, a kaposvári doktorok elhurcolása láttán inkább a merev szabály, mint a bilincsben elvezetett orvos ellen horgad fel.

És az olvasóé?

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."