Csak semmi politika!

Bűnözők vagy vállalkozók?

Egotrip

Vajon közellenség vagy korát megelőző hős-e az, aki - jó pénzért - tudományosan nem alátámasztott és nem engedélyezett terápiában részesít súlyos betegeket? Esetleg a saját pénztárcáját és az adóbevételeket egyszerre hizlaló szemfüles vállalkozó? A bilincsben elvezetett kaposvári őssejtátültető orvosok esete a politika, a közgazdaságtan, a morál és az ismeretelmélet egy különösen mocsaras határterületére vezet minket. Hadd induljak el onnan, ahol a legbiztosabban tudom megvetni a lábam: a közgazdaságtan felől.

Vajon közellenség vagy korát megelőző hős-e az, aki - jó pénzért - tudományosan nem alátámasztott és nem engedélyezett terápiában részesít súlyos betegeket? Esetleg a saját pénztárcáját és az adóbevételeket egyszerre hizlaló szemfüles vállalkozó? A bilincsben elvezetett kaposvári őssejtátültető orvosok esete a politika, a közgazdaságtan, a morál és az ismeretelmélet egy különösen mocsaras határterületére vezet minket.

Hadd induljak el onnan, ahol a legbiztosabban tudom megvetni a lábam: a közgazdaságtan felől.

A piacon vásárolható jószágok és szolgáltatások egyik fajtájáról pontosan tudom, hogy mit kapok, ha megveszem: nullás lisztet, hatos csavart, árnyékos, őrzött parkolóhelyet. (Az ilyet search goodnak, keresési, kereshető jószágnak hívják.) Tiszta sor.

Az adható-vehető dolgok egy másik fajtájáról csak a megvásárlásuk vagy a használatbavételük után derül ki, mit is kaptam a pénzemért: van-e elég lekvár a buktában?, elromlik-e egy hét múltán a használt porszívó?, megtanulok-e az illető tanártól jól, gyorsan és fájdalommentesen portugálul? Ezeket tapasztalati jószágnak (experience good) hívják. Mint a Nobel-díjas George Akerloff a tragacspiacról szóló cikkében megmutatta, itt már van egy kis bibi, ami miatt a piaci versenyből nem feltétlenül a társadalmi optimum jön ki győztesen: elképzelhető, hogy a jó minőséget árulókat kiszorítják a piacról a bóvliárusok. Én ugyan busásan megfizetném a bőlekváros buktát - ám ha a pék nem tudja hitelesen garantálni, hogy valóban ilyet ad, akkor csak az átlagosan várható lekvármennyiséghez fogom szabni, mennyit fizetek érte. Emellett az ár mellett viszont a dúsan töltött buktákat áruló péknek felkophat az álla.

Szerencsére a piac millió mechanizmust produkált e gond kiküszöbölésére: a minőség-ellenőrzés intézményét, a bírósággal betartatható ígéretek (címkézés, garancia) módszerét, és annak számos eszközét, hogy az eladó érdekelt legyen reputációja fenntartásában.

Ezek egy része még akkor is működik, ha a termék megvásárlása után a róla szerzett tapasztalat részben vagy egészben szubjektív. Az étteremben a kihűlt ételt visszaküldhetem, a szimplán semmilyen ízűt vagy azt, amit lassú és kedvetlen pincér hozott ki, aligha. Ha a fodrász belevág a fülembe, hívhatom a hatóságot; amit viszont nem tehetek meg, ha csak az a bajom, hogy az új séróm nem tetszik a nőknek. E probléma megoldására jött létre például a borravaló és a törzsvásárlói viszony kiépítésének intézménye.

De mit kezdjünk azokkal a szolgáltatásokkal, amelyeknél még utólag se, még szubjektíve se tudom egyértelműen megítélni, értékesek-e nekem?

Várjunk csak! Van-e ilyen egyáltalán?

De még mennyire, hogy van! Ezek az ún. bizalmi jószágok (credence goods). Ha a plébános gyertyát gyújt, hogy szeretteim a purgatóriumból hamarabb kerüljenek a mennyországba, ha a pszichoanalitikus analizál, ha a gyógyító ember energiát sugároz belém, ha a jós homályos dolgokat mond a jövőmről, ha cégem menedzsmenttanácsokat vagy rövid távú részvénykereskedelmi elemzési segédleteket vásárol, vagy ha a gyógyszertárban olyan szert veszek, melynek előállítási technológiája olyan, hogy más, mint víz aligha lehet benne, sose leszek biztos abban, kaptam-e valami értékeset. Persze abban sem, hogy nem.

Kétségtelen tudományos bizonyíték ezek hatásosságára nincs. Hátfájásomat, cégem jövedelmezőségét, részvényportfólióm értékét annyi dolog befolyásolhatja, hogy még akkor se tudhatom, kaptam-e valamit a pénzemért, vagy megvezettek, ha sorsom a szolgáltatás igénybevétele után pontosan úgy fordul jobbra, ahogy reméltem.

Itt már széttárja a kezét Adam Smith és a közgazdaságtan: ha a piactól nem sok jót várhatunk, úgy a szabályozó államtól sem. Remélhetjük, hogy valami szakmai-erkölcsi önszabályozás segít: a hippokratészi eskü és a papi fogadalom talán. De ezen túl a liberális közgazdász a politikai szabályok kiötlőinek csak azt javasolhatja: bízza a szabad szerződő felekre, micsoda furcsa szolgáltatásokat adnak-vesznek egymás közt, és ne akarja jobban tudni, mi kell a vevőnek, mint a vevő saját maga.

A magyar szabályalkotó a legtöbb esetben így is tesz. Ma Magyarországon a pszichoanalitikus, a tenyérjós, a homeopata, a tanácsadó, az aurafésülő - ha nem hazudik tételesen és bizonyíthatóan arról, amit árul, vagy arról, hogy mit tudnak az esetleg tudományosan is megalapozott alternatívák, és ha a bevételét rendesen leadózza - olyan áron és olyan feltételekkel forgalmazhatja szolgáltatásait nagykorú, cselekvőképes embereknek, amilyenekkel akarja. És egy liberális szerint ez így is van jól. Sietek hozzátenni: ez persze nem zárja ki, hogy mint egyénnek sarkos (és hangos) véleményünk legyen a szívcsakra felnyitásáról, a technikai részvénykereskedelmi módszerekről vagy az árnika százezerbillió-milliószor felhígított vizes oldatáról.

Különös, szomorú, de érthető esete mindennek a súlyos, halálosnak tűnő betegségtől szenvedők kezelése, akiknek a bizonyítékon alapuló orvostudomány már nem kínálja a gyógyulás reményét. Nekik nincs az az összeg, ami sok lenne a mégoly kevéssé alátámasztott terápiák kipróbálására is. És az vesse rájuk az első követ, aki biztos benne, hogy ő maga ilyen helyzetben, ha meglenne rá a pénze, nem próbálkozna azzal, ami reményt ad - legyen az a lourdes-i zarándoklat vagy az őssejtterápia.

Mit várhatunk tehát az államtól mint fogyasztóvédőtől a bizalmi jószágok piacain? Mint láttuk, a válasz erősen függ politikai filozófiánktól, emberképünktől. Aki embertársait befolyásolható, informálatlan, kiszolgáltatott, döntésképtelen, infantilis lényeknek látja, az hamar tiltásért, szabályozói szigorért kiált. Ám ennek - mivel a politikának megvannak a maga szabályai - borítékolhatóan az lesz az eredménye, hogy az érdekek döntik el, a bizalmi jószágok termelői közül kit hogyan kezel az állam: a papot támogatja, a pszichoanalitikust és a menedzsment-tanácsadót elfogadja és szabályozza, a csillagjóst tűri, az őssejtbeültetőt meg az aurafésülőt ímmel-ámmal, de üldözi.

A liberális viszont kegyetlenül következetes. El a kezekkel a piacoktól! - követeli, és az analfabéta Mari nénire és az életéért rettegő rákosra is alkalmazza a polgári jog ősi elvét: caveat emptor. A vásárló dolga megnézni, mit kap a pénzéért.

Mindez persze nem változtat azon, hogy jogállamban a hatályos törvényeket be kell tartani és tartatni. A csalás, ha megtörtént, az csalás, és a nil nocere ("ne árts") parancsa is kötelező az orvosra. De a fentiek okán az én erkölcsi érzékem, amíg az energiasugárzó emberek és a horoszkópkészítők megbecsült tagjai a társadalomnak, a kaposvári doktorok elhurcolása láttán inkább a merev szabály, mint a bilincsben elvezetett orvos ellen horgad fel.

És az olvasóé?

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.