Mindinkább az az ember benyomása, hogy pénzügyminiszternek mifelénk könyvelő és nem gazdaságpolitikus való. A vérbeli politikusok - Orbán Viktor intelmét megfogadva - nagyokat álmodnak, a kormány meghányja-veti és úgy-ahogy forintosítja a szép álmokat, majd némi fazonigazításra és (főleg) a kilógó rojtok elendlizésére átpasszolja a pénzügyminiszternek. ' ilyenkor két dolgot tehet: 1. belátja, hogy lehetetlent kívánnak tőle és lemond, vagy 2. megkeresi a "kivezető utat a megváltoztathatatlan helyzetből".
Az utóbbira tanulságos példaként szolgálhat az istenfélő homeli zsidók trükkje Ilja Ehrenburg Lasik Roitschwantz mozgalmas élete című szatírájában: "A mi homeli zsidaink, akik még hisznek Istenben és tagadják a sonka előnyeit, ugyancsak ostoba fráterek, de még ők is megtalálták a megoldást. El fogom Önöknek mondani például, hogy húsvét előtt a zsidóknak el kell adni összes edényeiket, s csak a húsvéti edényt szabad megtartaniuk. A talmudikus albizottság szakférfiai ezt így gondolták ki. Jó, de ki veszi meg az egész város edényeit? És aztán, ha egy régi fazekat tíz kopekért eladok, de egy újért egy egész rubelt kérnek tőlem, akkorÉ A zsidó tehát húsvét előtt egy oroszt, mondjuk egy hordárt hív magához, s azt mondja neki: >>Összes edényeimet eladom neked öt kopekért>Jó, megveszem.talmudikus albizottság ül össze, hanem az ugyancsak kiművelt szakférfiakból álló kreatív könyvelési bizottság, hogy kiötöljék az aktuális költségvetési lyuk látszólagos betömésére alkalmas módozatot. A konkrét módszer időről időre változik, de a séma mindig követi a homeli zsidók trükkjét. Az előirányzott éves költségvetési hiányt veszélyeztető tételt (a nem kóser edényeket) látszólag átadják egy a költségvetésen kívüli szervezetnek (orosz hordár), hogy ezzel a vállalt ígéretek (a törvény) sérelme nélkül legyen folytatható minden ugyanúgy, persze az ígéretek megsértésével. De legalább mindenki úgy tehet, mintha nem sértené.
Az autópálya-finanszírozás most kibukott ügyében az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. játszotta el az orosz hordár szerepét, hozzá lett, illetve lett volna átpasszolva az autópálya-építés feladata, amivel kétféle módon is kóserré válhatott volna (látszólag) a költségvetésünk. Egyrészt a már megépült sztrádaszakaszok ÁAK-nak történő "eladásából" folyt (volna) be a bevétel, másrészt a jövőben épülő szakaszok költségeire az állam helyett az (állami) ÁAK vette volna fel a hitelt. Az umbuldának persze esetünkben is lett volna némi tranzakciós költsége (talán még több is, mint az orosz hordárnak fizetett pálinka), de hát mit számít mindez, ha kormánypolitikusaink így megmenekülhettek volna attól a blamázstól, hogy megszegjék az Európai Bizottságnak mint aktuális istenségnek tett ígéretüket: azt, hogy a konvergenciaprogramba foglalt deficitcélt (mint kőtáblába vésett igét) mindenáron betartják.
No persze, éppúgy, mint a homeli zsidók esetében, itt is lehetett tudni, hogy minden stikli csak a látszatért van. Többé-kevésbé tudták ezt a brüsszeli istenségek is, csak nekik is kényelmesebb volt úgy tenni, mintha nem tudnák. Párszor úgyis megdorgálták már a magyar kormányt; legutóbb februárban, a decemberben felújított konvergenciaprogram gyenge hitelességéért, arra hivatkozva, hogy a kiadási és bevételi célokat az előző években alaposan elvétette már a magyar kormány. Draskovics Tibor pénzügyminiszter beáldozása és a maradványok zárolása után azonban megenyhült az Európai Bizottság, és júliusi értékelésükben már pozitív minősítést kaptak a magyar kormány deficitmérséklő erőfeszítései.
A Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramban egyébként jól látható, hogy az államháztartásban már megkezdett, illetve tervezett infrastrukturális beruházások egy része (2005-ben a GDP kb. 1,3 százaléka) a közszféra/magánszféra együttműködésében (PPP) folytatódik, amit a kormány azzal indokolt, hogy a költségek időbeli szétterítésével a büdzsé kiadási oldala kímélhető. A konkrét útszakaszok (M5, M6, M3, M7, M8, Duna-híd) és a beruházások nettó jelenértéke (ezermilliárd forint) is nevesítve van a programban. A dokumentum még azt is megemlíti, hogy az újonnan induló projektek csak olyanok lehetnek, amelyek az Eurostat előírásai szerint nem növelik a kormányzati szektor hiányát.
Most viszont kiderült, hogy a magyar kormány mégsem kérte ki előzetesen az uniós statisztikai hivatal véleményét, hanem arra bazírozott, hogy az - szokásához híven - csak utólag értékeli az elszámolásokat. Így is lett volna, ha a magyar nép jóakarójaként föllépő Magyar Nemzeti Bank be nem mószerolja a magyar kormányt. Mentségükre szolgál, hogy inflációs jelentésükben már korábban nyilvánosságra hozták kételyüket a költségvetési hiány tarthatóságát illetően, megemlítve azt is, hogy az unióban alkalmazott hiánykategória magyarországi alkalmazása módszertanilag még nem teljesen tisztázott. Igaz, az ilyen implicit felvetésekre nem kötelező reagálniuk az EU illetékeseinek - nem is reagáltak rá. Most viszont, hogy explicit kérdésként feltették nekik, muszáj volt válaszolniuk.
Az előre hozott bizonyosság (ti. hogy ez az ügy mégsem kóser) megkímél ugyan bennünket attól, hogy a pálinkát kifizessük az orosz hordárnak, vagyis hogy többletkamatot fizessünk az ÁAK drágább hitelfelvétele miatt, de egyúttal befektetőink bizalmát is jócskán erodálhatja, ami előre nem becsülhető költségekkel jár. Ezt a bizalmat két módon tudja helyreállítani a kormány: 1. a trükközés helyett valódi megtakarításokkal próbálja mérsékelni a költségvetés folyó hiányát; 2. belefog a halogatott reformokba. Ezekhez azonban jóval nagyobb politikai bátorságra van szükség, mint a trükközéshez.
A homeli módszer egyébként nem új a harmadik Magyar Köztársaság rövidke életében. A nem kóser edények látszólagos átpasszolására a Fidesz-érában az MFB-t használták, igaz, ott merőben más céllal, mint a mostani kormány teszi. A trükközésnek akkor nem elsősorban a költségvetési hiány kisebbítése volt a célja, hanem zsíros állami megrendelések (Vegyépszer), illetve vagyonok (Digép, BÁV) nyilvánosságot megkerülő átjátszása. Nyilván ezekre utalt az előző heti A szerk., amikor bizonyos lopásokra célzott, hiszen ennek vádja - minden politikai balgasága és kártékonysága ellenére - a most kibukott ügyre nem állítható fel.
Ezért azok a politikusok, akik a 4-5 évvel ezelőtti umbuldákat levezényelték (főként: Orbán kormányfő, Stumpf kancelláriaminiszter, Varga pénzügyminiszter), jobban tennék, ha most csöndben maradnának. A többieknek viszont nemcsak szabad, de kell is beszélniük róla. És főleg menteni, ami még menthető, hiszen autópályáink szart sem érnek majd, ha nem vezetnek el időben a forint országánál biztonságosabb Eurolandbe.
