Kutya nehéz úgy politizálni, ha az ember kimondja az igazságot - sűríthette volna ebbe az Esterházy-parafrázisba Gyurcsány Ferenc a májusi frakcióbeszédét magyarázó minapi kommentárját. Bár ezzel a ferdítéssel a mondat eredeti szelleme mellett annak stiláris báját is sutba dobta volna, de az írói igazság talaján egy politikusi igazságot keltett volna életre. Persze minden igazság relatív - és, valljuk be, ha nem így volna, igencsak unalmas lenne az élet. Mivel múlatná például idejét az értelmiség?
Az idei évnyitó Mozgó Világ-cikkemben (Píár a gazdaságpolitikában) éppen politikai szemszögből vitattam a jeles író megállapítását: "Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot - írja Esterházy Péter -, de a politikában ez koránt sincs így. A legkönnyebben a tudatlan politikus tud hazudni, az, aki nincs birtokában a tényismeretnek." Akkoriban, a választások előtt mindannyiunk számára, akik nem most jöttünk le a falvédőről, az volt a kérdés: melyik politikus tud hihetőbben és a mi világképünkhöz illeszkedően hazudni? A hazugságok eminens terepe szinte mindegyik választás előtt a gazdaság- és szociálpolitika volt: ki tud szebb jövőképet felmutatni, ráadásul a lehető legkisebb egyéni áldozatok árán?
Vért, küszködést, könnyeket és verejtéket választási program soha nem ígért: a Bokros-csomag akut gazdasági válsághelyzetben, a választási győzelem után majd' egy évvel elfogadott program volt, amelynek végrehajtása után a névadó (szakértő) pénzügyminisztert rögvest kigolyózta a politikus kormányfő, Horn Gyula. Bár más ütemezésben, de hasonlóképp lépett Orbán Viktor, amikor eredeti pénzügyminiszter-jelöltjét, a politikai hazugságokra alkalmatlan Urbán Lászlót arra a Járai Zsigmondra cserélte, aki szemrebbenés nélkül tette éppen ellenkezőjét annak, amit az 1998-as választási kampányban Orbán ígért; olyasféleképp, ahogyan most Gyurcsány Veres Jánosa tette. És ne hagyjuk ki a legújabb kori magyar demokrácia kezdetét, a populista politizálást még éppen csak tanulgató Antall-kormányt se: néhai Rabár Ferenc pénzügyminisztersége azért volt csupán hónapokban mérhető, mert a gazdasági sokkterápiájára nem voltak vevők a már a taxisblokád előtt (!) jócskán meggyengült MDF politikusai.
Mindezeket nem azért idéztem föl, mert valaha is egyetértettem volna azzal, hogy a választópolgárokat abszolút hülyegyerekként kell kezelniük a politikusoknak. Mindig azt gondoltam, hogy ha az eladhatóság érdekében nem nélkülözhető is némi köntörfalazás és ködösítés, azért kell és talán lehet is közérthető magyarázatot adni a rövid távon kellemetlen intézkedések hosszabb távú értelmére. Nem akarom védeni a mundér becsületét, hiszen becsületük éppúgy csak egyes embereknek lehet, mint moráljuk (lásd Nádas Péter legutóbbi nyilatkozatát), de a közügyekben megnyilvánuló közgazdászok jelentős része az elmúlt tíz hónapban hangot adott annak a véleményének, hogy költségvetési megszorítások és az elosztórendszerek átalakítása (magyarul: reformok) nélkül nem lehet tartósan kimenekülni a pénzügyi válság mind jobban fenyegető árnyékából.
Azt is mindig gondoltam, hogy a tényeket nem szabad elhazudni; s jó ideig úgy láttam, ebben egyetértünk Gyurcsány Ferenccel, aki a miniszterelnök-jelöltek tévévitájában maga is szembeállította a számok igazságát az Orbán Viktor által propagált, "az emberek igazsága" köntösébe öltöztetett hazugsággal. Mígnem júniusban kiderült, azzal is lehet hazudni, ha elhallgatjuk az igazságot; ez történt az államháztartás tényszámaival. A költségvetési számok-kal való bűvészkedést, trükközést persze nem Gyurcsányék találták fel: a kreatív könyvelést minálunk az Orbán-kormány pénzügyminiszterei honosították meg az állampénzügyekben, váljék dicsőségükre.
Bármit gondoltam is arról, mi kell a választópolgárnak, közgazdásztársaim többségéhez hasonlóan nem vagyok politikus, ezért irreleváns, hogy mit gondolok. Ezzel az igazsággal másfél évtizede szembesített engem egy akkori politikus, aki gazdasági kérdésekben időnként kikérte a véleményemet. Amikor nemtetszésemet fejeztem ki valamilyen demagóg gazdaságpolitikai javaslat (például a húszezer forintos átalánykárpótlás) miatt, akkor jött a magasröptű érvelés: te nem vagy politikus! Akkor, mint a jól idomított kutya, megtanultam, hol a szakértelmiség helye: beszélhet ugyan, de nem várhatja, hogy a politikusok komolyan vegyék, amit mond.
De folytathatom: nem vagyok pszichológus vagy szociálpszichológus sem, így nem tudhatom, milyen politikusi magatartásnak milyen az egyénre és a társadalmi csoportokra gyakorolt hatása. És azt sem tudom fölmérni, mennyi idő kell ahhoz, hogy a magyar társadalmat ne lehessen visszarángatni a paternalista Kádár-kor gyermeki állapotába, amelyben nem muszáj szembenézni a való világgal és felelősséget viselni a közállapotokért.
Ha a most megismert, eredetileg zárt körben elhangzott, a saját legszűkebb politikusi közösségének felrázását szolgáló, a hazug, demagóg politizálással való szakításra buzdító Gyurcsány-beszédre a többségi konklúzió a monnyon le!, akkor a magyar társadalom valószínűleg nem érett az őszinte politikára, s ezzel visszamenőleg igazolja Gyurcsány (és politikustársai) hazugságait. Ha ez így van, akkor Magyarországon is megvalósult George Orwell 1948-ban született és 1984-re datált utópiája, amelyben a történelmet újraírók szorgos munkája nyomán "a hazugság valósággá lett". És mi még a diktatúra elnyomó eszközeire, fizetett történelemhamisítókra és hivatásos agymosókra sem foghatjuk balsorsunkat, hiszen mi magunk vagyunk azok, akik hazugságot várunk politikusainktól, mert nem vagyunk képesek szembenézni a kellemetlen valósággal.
Amikor a legtöbb társadalmi csoport, s köztük a legerősebb nyomásgyakorló csoportok (diákok, orvosok, újságírók, sőt most legutóbb: rendőrök) is a költségvetési konszolidáció méltatlan áldozatának érzik magukat, s kiváltképp amikor minden elégedetlen embert terített asztallal várnak a köztereken, újra megszólaltak a szirénhangok. Könnyek és verejték helyett azt ígérik, ami oly kedves minden magyarnak: adócsökkentést, munkahelyeket és fellendülést. Mi más ez, mint színtiszta politikai gazdaságtan, méghozzá a szónak a rendszerváltás előtti közoktatásban megismert értelmében?
