Az elmúlt hét végén az idén immár tizenegyedik alkalommal megrendezett budapesti Erotika Kiállításon jártam, hogy szigorúan magánjellegű program keretében meresztgessem szemeimet a nemiség reprezentatív adok-veszek piacán. Az ingergazdag közegben nemcsak a magyar felnőttfilm-gyártás fáradtságot nem ismerő kiválóságaival kerülhettem testközelbe, de egyszersmind áttekinthettem a szexuális segédeszközök imponálóan gazdag szortimentjét is. E változatos és zavarba ejtően rafinált árukészlet láttán támadt az az elhatározásom, hogy ezúttal talán nem lesz érdektelen számba venni e herkentyűk kultúrtörténetét. Ám ez a témakör olyan nagy és széles, hogy az alábbiakban mindösszesen csak a legelterjedtebb szexuális játékszer, azaz a falloszt formázó élvezeti cikk históriájának taglalására szorítkozhatom.
A rusztikus kezdet az ősidők homályába vész, hiszen egyes archeológusok feltételezései szerint már a kőkorszakban is kultiválták e segédeszközt, ámbár a gyanúba fogott kőszerszámok azonosítása aligha kétely nélkül való. Az mindenesetre bátran kijelenthető, hogy az ókorban már világszerte ismeretes volt e tárgy. A görögök által leginkább olisbosnak nevezett pótszer közkeletű voltát jól jelzi, hogy Arisztophanész máig népszerű és egyúttal fölöttébb szabad szájú komédiájában, a Lysistratéban is említés történik erről az eszközről - melyet a vázaképeken is előszeretettel ábrázoltak -, s a nyílt utalást még Arany János obszcenitástól ódzkodó mesteri fordítása sem volt képes elhomályosítani. A címszereplő ugyanis, aki - mint köztudott - a háború ellen agitálja nőtársait, nemcsak a hadba vonult férfiak hiányát panaszolja fel keservesen, de azt is, hogy "mióta elpártolt Milétus, egy nyolchüvelyknyi csiklandót se láttam, mely volt nekünk bőrből csinált segély". (Ugyancsak ebben a komédiában később még egy ízben szó kerül a férfiúi ékességet imitáló, kutyabőrből készült használati tárgyról.) Ám korántsem csak a buja görögök (és persze rómaiak) érdemelnek e helyütt említést, hiszen még az egyik ószövetségi könyvben is találhatunk föltételezhetően témánkba vágó utalást: "...és csináltál magadnak férfiú képeket, és azokkal paráználkodál." (Ezékiel könyve, 16,17)
A ma több nyelvben is a vitatott etimológiájú dildo néven ismeretes szerszám sikerrel vészelte át az antik világ bukását, s a keresztény századokban sem merült végképp feledésbe. A libertinus XVIII. században aztán újfent megannyian kézbe vették, s alkalmazása a pervertált fantáziájú de Sade márki műveiben is több helyütt fölemlíttetik. A tárgy történetének legérdekesebb fejleménye azonban a viktoriánus korban bukkant fel, s ami meglepő lehet, a használat megújítása nem elszabadult fantáziájú pornográf íróknak volt köszönhető, hanem a medicina józan képviselőinek. Ekkortájt ugyanis az orvostudomány figyelme újólag ráirányult a női hisztéria problémakörére, mely nyavalyát már az antik orvoslás is egyöntetűen a női genitáliák veszedelmes kórjaként azonosította. A betegség újratételezése, mely nyilvánvaló összefüggésben állt a nőket társadalmi veszélyforrásként tárgyaló diskurzussal, a XIX. század orvosi irodalmában és praxisában oda vezetett, hogy a genitáliák vibrációs kezelését, s így a fentebb taglalt eszköz alkalmazását maguk az orvosok, a nőgyógyászat korabeli jelesei ajánlották immár az asszonyok figyelmébe. A rendszeresen, általában legalább hetente egyszer alkalmazni javasolt "hölgyek öröme" úgymond megóvta a pácienseket a hisztéria szélsőséges megnyilvánulásaitól, s kedélyjavító hatását nemcsak a tisztes polgárasszonyok, de áttételesen családtagjaik is élvezhették. E közhasznú termékek, akárcsak a varró- és írógépek, hamar bekerültek a kereskedelmi forgalomba, s az angolszász hírlapi reklámok és árukatalógusok úgy ajánlották azokat, mint amelyek "nagyon hasznosak és módfelett kielégítőek a háztartás szolgálatában".
A vibrációs stimuláció végül akkor veszítette el az orvosi javallatra folytatott és áldásos hatású önkúrálás jellegét, amikor műveleti eszközeit a XX. század első évtizedeiben a hőskorát élő modern pornográfia elhappolta önmaga számára. A változatlanul sokak, s egyébiránt nem pusztán a nők által kultivált eszközök látszólag eltűntek a piacról, ám valójában csak átkerültek a tisztes háztartási áruházak katalógusaiból az intim kereskedelem zárt borítékos, diszkrét forgalmába. A technológia tökéletesedése természetesen ezt a területet sem hagyta érintetlenül, s így mire a többhullámú szexuális forradalom kivívta győzelmét, s a dildók és elektromos vibrátorok újra közfigyelmet nyertek, addigra látványos fejlődés ment végbe. (Bár ez korántsem mindenütt válhat látvánnyá, hisz például Texas államban egy 1973-ban hozott rendelkezés értelmében az ilyesfajta tárgyak közzététele, árusítása, sőt mégoly diszkrét használata is büntetendő cselekménynek számít.) Az ergonómiai előrehaladás az alapanyagokon illusztrálható leginkább: a hajdani kő-, bőr- és agyagcsinálmányok helyét persze réges-rég átvették a korszerűbb anyagok, mint például a PVC, s ma már sokan esküsznek a mind tökéletesebb bőrimitációra, az úgynevezett cyberskinre. Ám ez már az illúziókeltő jelen, s így e ponton történeti áttekintésünk szükségképp véget is ér. Aki még a kurrens fejleményekre is kíváncsi, az olvasson termékkatalógusokat, vagy forduljon bizalommal az eladókhoz.
