Február végén, a kormány egyetértésével, eldobta a forint mankóit a Nemzeti Bank. A nagyobb kilengések ellen támasztékul szolgáló sávhatárokat eltörölték: eztán szabadon mozoghat az euró forintárfolyama, elméletileg 0-tól végtelenig. A jegybanknak persze most is van eszköze arra, hogy terelje az árfolyamot. Az alapkamat emelésével vonzóbbá teheti a forintot, hogy az árfolyam erősödésén keresztül mérsékelje az inflációt, és fordítva: kamatot csökkenthet, ha inflációs célja gyengébb forint mellett is teljesülni látszik. A szabad lebegtetés rendszerében viszont már nem kényszerül arra, hogy bizonyos értékeknél (eddig a 240 és a 324 forintos sávhatárokon) útját állja az árfolyam erősödésének vagy gyengülésének.
A lebegő árfolyamrendszerre áttérést éppen egy évig "lebegtette" a közös döntésre kényszerülő kormány és az MNB. Tavaly március elején, a jegybanki elnökváltáskor vált nyilvános vitatémává a kérdés, amikor az OTP Alapkezelő vezérévé frissen átvedlett nemzeti bankos vezető közgazdász (nem túl elegáns módon) egy konferencián azzá tette. Akkor tudta meg a nagyközönség, hogy az MNB már régóta szorgalmazza a monetáris politikát gúzsba kötő árfolyamsáv eltörlését, de a kormány, a forint túlzott megerősödésétől félve, ellenáll.
Mindkét fél részéről épkézláb érvek sorakoztak és sorakoznak ma is. A jegybank joggal nehezményezte, hogy az árfolyam szabad mozgását korlátozó sáv megakadályozza abban, hogy politikáját kizárólag a törvényben rögzített céljának, az árstabilitás elérésének rendelje alá. Az ehhez eszközül választott inflációs célkövetés rendszere csak akkor működhet hatékonyan, ha a kitűzött cél teljesítésének útját nem keresztezi az árfolyamra vonatkozó direkt követelmény, jelesül az, hogy az euró árfolyama mindkét irányban legfeljebb 15 százalékkal térhet el a 282 forintos középárfolyamtól. A sáv eltörlése - hangzik az érvelés - megnöveli a kormány és a jegybank inflációellenes elkötelezettségét és a magyar gazdaságpolitika hitelességét. A szabad lebegtetés melletti érv az is, hogy így a piac alakíthatja ki a magyar gazdasághoz passzoló árfolyamot, amely az euró előszobájául szolgáló ERM-2 rendszerben majd a (szintén +/-15 százalékos) ingadozási sáv közepéül szolgálhat.
De a kormány részéről felvetett aggályokat sem lehetett (volna) könnyed mozdulattal leseperni, bár a megszólaló elemzők zöme ezt próbálta tenni. Részben az elvi indokok (lásd fent), részben pedig annak hangoztatásával, hogy a magyar kormányt behálózta az exportlobbi. Való igaz, a forint túlságos megerősödését is akadályozó árfolyamsáv fenntartása közvetlenül a magyar exportőröknek az érdeke, de az is igaz, hogy momentán igen sok honfitársunk állása múlik az ő sikerességükön, miként az ország külső pénzügyi egyensúlyi helyzete is jelentős részben ettől függ. Az erős forint ráadásul - az olcsóbbá váló import révén - a belső piacra termelők versenyképességét is rontja, az ő termékeiket is kiszoríthatja. Mindezek miatt érthető, hogy a magyar kormány nehezen adta áldását a forint teljes felszabadítására.
Most, egyéves hezitálás után, mégiscsak adta, jóllehet a gazdaság helyzete időközben még siralmasabbá vált. Egy éve például még lehetett bízni abban, hogy a jelentős mértékű költségvetési kiigazítás eredményeként javul az ország befektetői megítélése, miként abban is, hogy az ezt szolgáló egyes lépések (áfa- és energiaár-emelések) hatására megugró infláció lecseng. Meg abban is, hogy az állami kiadások visszafogása csak időlegesen veti vissza a gazdaság növekedését, mivel a magánszektor beruházásai lépnek az állam helyébe. Időközben azonban kiderült, hogy hiába teljesült sztahanovista módon 110 százalékra az államháztartási egyensúly helyrebillentésének terve, a megszorítások mellékhatásai (infláció, munkanélküliség) a vártnál súlyosabbak lettek, miközben a rosszabbodó nemzetközi pénzügyi helyzetben nemhogy javult volna, de még romlott is az ország befektetői megítélése.
Pedig kevés kormány mutatott a világon nagyobb elkötelezettséget a megbomlott egyensúly helyreállítására, mint az elmúlt másfél évben a magyar. Ezért nehéz elképzelni, hogy éppen a forintárfolyam felszabadítása fogja majd a magyar gazdaságpolitika hitelességét helyreállítani - miként a szabad lebegtetés hívei várják. "A hitelesség várható javulása főként amiatt következhet be, mert a lépéssel a pénzügyi kormányzat egy olyan ügy mögé állt oda, amelynek egyértelműen csak hosszabb távon jelentkezhetnek a jelentős előnyei, azaz nem a szokásosan rövid távú, a választásokig érő szemlélet, illetve az exportszektor erős lobbitevékenysége vezérelte döntését" - írja a Portfolio.hu pénzügyi orgánum. Nem hinném, hogy a költségvetés pozíciójának javítása érdekében 2007-2008 során véghezvitt megszorítások, vagy a nem túl népszerű reformintézkedések kevésbé meggyőzően mutatták volna a hosszú távú szemléletet.
Adja az ég, hogy az árfolyamsáv eltörlése hozza meg az áttörést az ország hitelességének megítélésében! Jó lenne, ha a befektetési elemzők mellett maguk a befektetők is jeleznék ezt. Egyelőre azonban csak annyi látszik biztosnak, hogy a sáv eltörlésével együtt megszűnnek a sávhatár ledöntésére irányuló spekulatív támadások: ami nincs, azt nem lehet ledönteni. A reakciók tesztelésére azonban még sor kerülhet, hiszen a pénzügyi spekulánsoknak nem érdektelen felmérniük, hogy mekkora forintgyengülés vagy erősödés hozza mozgásba a jegybanki gépezetet.
A sáv eltörlésének időzítése mindenesetre optimális volt: éppen senki sem spekulált erre, és - a rossz növekedési kilátások és a lanyha globális kockázatvállalási hajlam miatt - a forint "normális" árfolyama is gyengült, vagyis nem állt fenn a túlzott forinterősödés veszélye. Az a feltételezés sem zárható ki, hogy a kormány azért engedett most az MNB nyomásának, hogy elkerülje a - piaci várakozások szerint esedékes - kamatemelést. Az intézkedést követő első napokban kissé erősödő forint azonban hamar trendet váltott, s ha a gyengébb kurzus tartósul, nem zárható ki, hogy az inflációs cél védelmében mégis kamatot emel a jegybank.
Ideális megoldás, mint annyi másban, árfolyamügyben sincs. Az erősödő árfolyam még az infláció tekintetében sem csodafegyver: a költségek oldaláról mérsékli ugyan az inflációs nyomást, de kevéssé hat a keresleti hatásra emelkedő árszintre. A gyengülő árfolyam jövedelmezőbbé teheti az exportot, és az import drágulásán keresztül némi védelmet adhat a belföldre termelő hazai cégeknek is, de inflációs hatása az egész társadalmat, s különösen a szegényebb rétegeket sújtja.
A magyar gazdaság mai, stagfláció közeli állapota (csaknem stagnáló gazdaság, magas infláció, alacsony szintű foglalkoztatás) különösen nehéz helyzetet teremt a pénzügypolitika számára. Jól jönne egy kis gazdaságélénkítő lökés, kamatmérsékléssel és adócsökkentéssel, de azt is jó lenne elkerülni, hogy újból romlásnak induljanak az egyensúlyi mutatók, köztük az infláció. Gazdaságpolitikusok helyett most akrobatákra volna szükség, akik finom és összehangolt mozdulatokkal tudnak egyensúlyozni a lehetőségek keskeny mezsgyéjén. Meglehet, az árfolyamsáv végtelenre tágult - a pénzpolitika mozgástere azonban rég nem látott mértékben beszűkült.
