Amúgy jó ötlet ez az országképépítő program, itt és most azonban fölöttébb veszélyes lehet. Gondoljunk bele, mekkora kalamajka lenne abból, ha az amerikaiak nem a New York Times országunk képét rondító cikkeit olvasgatnák, hanem az önbecsülésünket védelmező magyar hazafiakét.
Mert tetszik, nem tetszik, a minapi kamatcsökkentési ügy kiváltója éppen az volt, hogy túl sok amerikai spekuláns gondolta úgy: nálunk jó helyen lesz a pénze. Amióta az egyébként rosszindulatú sajtójuk is hírül adta, hogy milyen jól alakul Magyarország fizetési mérlege, elkezdett dőlni ide a pénz. Dollárszázmilliók keresték fialtatásuk termékeny talaját magyar állampapírokban, s lám, mekkora bajt okoztak ezzel országunk pénzügyi vezetőinek és nekünk, forinttulajdonosoknak.
A meglóduló kereslet hatására süllyedni kezdtek az állampapír-hozamok, január közepére már két százalékponttal is alulmúlták az MNB betéti kamatát. Így a magyar bankok nyerészkedésre is felhasználhatták a fölös pénzeik elhelyezésére szolgáló jegybanki betéti konstrukciót. A Magyar Nemzeti Bank meg nem győzte felvásárolni a dollárt, nehogy a magyar valutát fetisizáló spekulánsok jóvoltából megerősödő forint kiugorjon a mozgásteréül megszabott szűk árfolyamsávból.
Január első heteiben tehát, amikor a Magyar Hírlap hasábjain éppen az ország képéről zajlott a vita, és amikor a kormány úgy döntött, bő négymilliárdot szán a szerinte nem elég szép kép javítására, éppen elég nagy volt már a baj. És nem azért, amiért oly csúf az ábrázatunk, hanem mert - mint kiderült - túl szép. Az oroszországi válság idején megijedt befektetők ugyanis ráébredtek, mérsékelt kamatprémium mellett is érdemes stabil, szép reményű országunkba hozni pénzüket. Pláne, hogy a nagy vetélytárs, Lengyelország nem tudott ilyen derűs képet felmutatni magáról. A befektetők is magukévá tették vezető ornitológusunk bölcs meglátását, miszerint jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, és szép kövér dollárjaikat szerény kis országunk szürkécske, de nekik elég jól fialó valutájára váltották át.
Január 19-én végül felrobbant a New Yorkból vezényelt időzített bomba: a Magyar Nemzeti Bank, huszáros vágással, másfél százalékponttal csökkentette irányadó kamatait. A kamatok felborult rendjének helyreállítását célzó bejelentés azonban újabb hullámokat vetett. Az állampapírhozamok már másnap egy százalékponttal alább szálltak, így a létre sem jött egyensúly megint veszélybe került. A kereskedelmi bankok sem akartak rosszul járni, így gyorsan levitték betéti kamataikat. Nagy átlagban pont annyival, amennyivel pár nappal korábban az MNB tette. És éppen annyival, ami mellett rövid távon a betétesek pozitív reálkamata is köddé vált.
Most törhetjük a fejünket, mit kezdjünk a megtakarításainkkal. Hagyjuk meg az elinflálódás enyészetének, vagy inkább vegyük ki részünket az országszépítő munkából: kommunista szombatokon építsük meg a tervezett 60 kilométerből családunkra jutó két centiméter autópályát és a negyvenezerből ránk eső egyszázadnyi lakást. Ezzel vagy százmilliárdot elkölthetünk, miközben - a gazdasági miniszter számításai szerint - két százalékponttal is emeljük a GDP növekedési ütemét. Hogy ne csak Matolcsynak járjunk kedvébe, Bánk Attila örömére a tavalyinál is több autót vehetnénk, bizonyítva, most már még jobban megy a dolgunk.
Csak arra vigyázzunk, nehogy tovább javuljon az ország képe, és kezdődjön az egész elölről. Belegondolni is rossz, mi lesz, ha a korábban a szomszédos Ausztriában landolt pénzeket is áthozzák ide a befektetők annak hatására, hogy az ottani barna-fekete veszedelem előretörését világra szóló botrány övezi, miközben a magyar testvérpártnak már hivatalos európai papírja van arról, hogy nem szélsőséges, nem idegengyűlölő.
A kamategyensúlyt felbillentő, nemkívánatos karvalytőke távoltartásához kényesen kiegyensúlyozott, nem rossz, de nem is túl jó országképre van szükségünk. Ezért talán nem is baj, hogy pár hónapig még riogatni lehet a befektetőket a várományos köztársasági elnök mumusával. Lehet, hogy csupán ezt a nemes célt szolgálja a csonka kuratórium fenntartása és az MNB-alelnökök kinevezésének elhúzása is.
Az sem kizárt, hogy az ÉS tényfeltáró riportere is csupán az országkép egyensúlyi állapotának fenntartása érdekében hozta a minap tudomásunkra azt a nyilvánosság előtt eddig nem említett tényt, hogy a bankárok egy része egyáltalán nem elégedett Surányival, némelyikük azt állítja, eljárt felette az idő. Merthogy túlságosan megszorítja a bankokat, amivel tőkét von ki a piacról, no meg lelke mélyén megrögzött etatistaként úgy gondolja: a piacnak ne az állam, hanem a központi bank legyen az ellenőre. Tartok tőle, e titok lelepleződése csak honi kormányunk valóban etatista tagjaiban erősítheti a jegybankelnök iránti ellenszenvet. A külföldi befektetőket - ha netán olvasnák a legjobb magyar nyelvű irodalmi hetilapot - csak megerősítené abbeli hitükben: amíg Surányi van, addig nyugodtan hozhatják ide pénzüket.
Jaj nekünk.
