Csak belsõleg!
"A bürokrácia, hacsak teheti, elrejti a kritika elõl tudását és ténykedését. A >>hivatali titok(Max Weber)
A bürokrácia saját érdekeit szem elõtt tartva, fanatikusan védi aktáit, miközben a nyilvánosság minden iratra kíváncsi lenne. Szerencsére a törvényhozó nem csak a hivatalnok fejével gondolkodik, így mindenki számára lehetõvé tette, hogy a közérdekû adatokat megismerje és terjessze. Az ellentét feloldására 1995-tõl az adatvédelmi törvény egyik rendelkezése szolgált, mely szerint "ha törvény másként nem rendelkezik, a belsõ használatra készült, valamint a döntés-elõkészítéssel összefüggõ adat a keletkezését követõ harminc éven belül nem nyilvános".
Az utóbbi tíz évben beláthatatlanul sok információtól zárta el a nyilvánosságot ez az egy mondat. A példák sorolhatók. A jogalkotási törvény például lehetõvé teszi, hogy társadalmi szervezetek jogszabálytervezeteket véleményezzenek. E véleményeket nem kötelezõ persze figyelembe venni - de az elgondolás helyes, hisz a bürokrácia ingyen kaphat olyan, az adott területen szakértõ és tapasztalt szervezetektõl szakvéleményeket, amelyek jó esetben érintetlenek a politikától, de az apparátusi intrikáktól mindenképpen. A társadalmi szervezetek pedig így valóban képviselni tudnak egy-egy közösséget, csoportot, értéket. Sõt, ha elõre megkérdezik õket, esetleg könnyebben elfogadják a végül világra jövõ jogszabályt.
Ám a gyakorlatban az, aki megpróbálkozik egy törvénytervezet kikérésével, három reakcióra számíthat a minisztériumtól. Megkapja a tervezetet. Ez a legritkább esetben fordul elõ. Nem kapja meg, azzal, hogy belsõ használatra készült és döntés-elõkészítéssel függ össze, tessék pár évtized múlva bekukkantani. Megkapja, de a minisztérium gondos megjegyzésével: nem nyilvános. Ez utóbbi esetben véleményezhet, míg rá nem un, de nem tárhatja az ügyet a nyilvánosság elé.
Persze nem mindenki vágyik törvénytervezetekkel bíbelõdni. Van, aki csak arra kíváncsi, hogy milyen szakértõi anyagok alapján indították újra a paksi atomerõmû kettes blokkját, mi állt egy országgyûlési képviselõ alkotmánybírósági indítványában, esetleg milyen jó tanácsokat adott milliókért Görgey Gábor. Mármost könnyû be-látni: egy szorgalmas bürokrata mindig döntés elõtt áll, s minden akta, mely kezei között megfordul, döntést készít elõ. Különösen azokra a dokumentumokra szokott ez igaz lenni, amelyeket épp meg szeretnénk ismerni. E két adu ász ráadásul nem csak az országos hatáskörû szervek kabátujjában bújik meg; elõszeretettel hivatkoznak rá leterhelt önkormányzati tisztségviselõk, ha kellemetlen kérdésekre várunk választ. A felhasználási lehetõségek száma korlátlan.
Sõt. Akad olyan állami szerv is, amely nem váltja aprópénzre a tehetségét, és mindjárt egytõl öt évig terjedõ szabadságvesztést helyez kilátásba a döntés-elõkészítõ anyagok nyilvánosságra hozataláért. A titoktörvény egy, a mai napig hatályos rendelkezése szerint "a Kormány és az ügyrendje alapján létrehozott testület mûködésével összefüggõ döntés-elõkészítõ, belsõ használatra készült adat, valamint az e testületek üléseirõl készült összefoglaló, emlékeztetõ vagy jegyzõkönyv" államtitoknak minõsül. Ehhez képest már-már polgári engedetlenségi mozgalomnak tetszik, hogy a Miniszterelnöki Hivatal honlapján közzéteszik a kormányüléseken jelen lévõk névsorát; s vakmerõn viselkednek a kormányszó-vivõk is, amikor a sajtótájékoztatókon csak úgy összefoglalgatnak, a jogkövetkezményekkel mit sem törõdve. A kormányzat irtózása a nyilvánosságtól a Kormányzati Ellenõrzési Hivatal mûködésében is megmutatkozik. A Kehire vonatkozó rendelet szerint a hivatal ellenõrzési és összefoglaló jelentései nem nyilvánosak: a Kehit sem szabad közérdekû adatkéréssel frusztrálni.
Tavaly azonban két súlyos csapás érte a "belsõ használatra készült" és "döntés-elõkészítéssel összefüggõ" anyagok titkosságát elrendelõ remek szabályt. Januárban húsz évre csökkent a védettségi idõ, áprilisban pedig az Alkotmány-bíróság kimondta, hogy a törvényhely alkotmány-ellenes. A testület 2004 végéig adott idõt a törvényhozónak a mulasztásos alkotmánysértés kiküszöbölésére. Az AB szerint e két, szerfölött határozatlan minõsítés alkalmazása a közérdekû adatok nyilvánosságának önkényes korlátozását eredményezheti; a "belsõ használatra készült" kifejezést pedig szubjektíven és tágan lehet értelmezni, mivel az adatot nem tartalmánál, hanem keletkeztetõjének szándékánál fogva védi. Az sem indokolt, hogy a döntés meghozatala után minden irat továbbra is titkos maradjon. Az AB elismerte ugyan az automatikus nyilvánosságkorlátozás létjogosultságát, azaz az államigazgatási szerveknek nem kell minden egyes iratot egyenként titkosítaniuk ahhoz, hogy hatékonyan és befolyásmentesen mûködjenek, de kimondta, hogy a közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem lehetnek fontosabbak, mint az információszabadság. Ezt az útravalót adta a jogalkotónak, amely, ha határidõre nem is, de végre elkészült a módosítási javaslattal, és három hete az Országgyûlés elé terjesztette.
Szívesen írnám mindezek után, hogy az új törvénytervezet gátat vethet a fenti, kárhozatos gyakorlatnak. De a jogalkotó a majd' egy évet inkább annak a kigondolására szánta, hogy milyen furfanggal konzerválhatná a jól bevált szokásokat. A benyújtott törvényjavaslat nem fog álmatlan éjszakákat okozni az apparátusnak. Az új szöveg lecseréli a két szörnyszülött fogalmat, és "döntés megalapozását szolgáló adatra" pontosítja õket, amit a döntés meghozataláig nem ismerhetünk meg; azután pedig tíz éven belül is csak akkor, ha "az adat megismerése a szerv törvényes mûködési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külsõ befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot keletkeztetõ álláspontjának a döntések elõkészítése során történõ szabad kifejtését" nem veszélyezteti. S mivel - láttuk - a hivatalnok mindig döntés elõtt áll, immár az õ választásán múlik (késõbb esetleg a bíróságon), hogy a kért dokumentumot miért nem adja ki: egy újabb döntést elõkészítõ anyagnak tekinti-e, vagy az illetéktelen befolyásolás miatt kezd el aggódni. A törvényjavaslat a széltõl is óvná a döntéshozókat, s mintha az lenne a célja, hogy a gonosz, szõrös gazdasági lobbisták ne üldözhessék kenõpénzzel teli aktatáskákkal a szerencsétlen köztisztviselõket. Erre pedig azt tartja a legalkalmasabbnak, ha a tervezeteket a nyilvánosságtól légmentesen elzárja.
Pedig a korrupciónak éppen a nyilvánosság a leghatásosabb ellenszere; és a döntés-elõkészítõ adatokhoz való hozzáférés megfelelõ szabályozása van olyan fontos kérdés, mint a néhány éve oly sokszor emlegetett üzleti titok. Ha minden úgy lesz, ahogy eddig, akkor a bürokrácia is marad az, ami mindig is volt: a legnehezebben ellenõrizhetõ társadalmi képzõdmény és a magyar közhatalmi szféra legsötétebb fertálya.
A szerzõ a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa.
