Gilisztás
- szöve(ndé)g -
("nos esõ, latyak, olvad a jég a Dunán, a vadkacsák a csepeli papírgyárból ömlõ meleg vízbe menekülnek. K. Dezsõ kimegy a stégre, félcipõje beázott, a jégre köp. Sehol senki, ilyen idõben ki jönne, a büfé is zár. Pedig kisüt a nap. Hol van Gilisztás? Eddig minden vasárnap kinn volt a telepen, hozza a süteményt Andornak a csepeli cukrászdából. Gilisztás nem édesszájú. Tán csak nem fagyott meg. K. Dezsõ aggódik, Gilisztás ígérte, mesél magáról, nehogy már pont most fagyjon meg, itt, nekem. Ez? Még Szibériában se, ennyi alkoholtól. Mondja a büfés, és zár. Ma már nem jön senki. Amikor feltûnik Gilisztás kékkoszos, jó vastag dzsekije. Kis hátizsák, benne a sütemény. Megissza a szokásos három deci vöröset, elviszi a sütiket Andornak, siet vissza. K. Dezsõ megvárja. Az Állomás-büfé az erzsébeti hévnél jó lesz? Akkor menjünk.)
Késõn keltem, azt hitték, elaludtam, nem hozom a süteményt. Éjfél körül szoktam lefeküdni. Addig kocsmákban. Gúnár, Jókai, ez az Állomás-büfé, Dini-Dani. A Gyilkos. Az a legjobb, van kandalló. Délre megyek a cukrászdába. Most Csepelen aludtam, a Dunánál. Az erdõben. Ott is van bungim. De van a lemezdarabolónál is. Meg máshol. Van itt a közelbe, innen odalátni. Majd megmutatom. (Éjszakai pihenõhelyeirõl nem szívesen beszél.) Hallgatóznak. (A szomszéd asztaloknál ismerõsök üdvözlik.) Múltkor is felgyújtották az egyik bungimat. (A kis hátizsákban nem is fér el mindene, nem cipeli kiskocsin, mûanyag zsákokban, a szálláshelyein tartja "értékeit". Meg a dzsekiben, azért olyan vastag.) Négy ollóm van a bungikban. (Zilált barna bajusz, szakáll.) Nyáron a vízin (a vízisporttelepen) mosdok, télen egy volt munkatársam beenged a kazánházba, fûtõ. Nyolc éve nem dolgozom, azelõtt tizennyolc évig voltam az égévénél darukezelõ. Elõtte autómosó. Aztán a Szabadkikötõben daruztam három évet, meg a földgépnél. Targoncáztam is. (K. Dezsõ jegyez, átszólnak a másik asztaltól: A hajléktalanokat írod össze? Írjál föl engem is. Meg engem is! Röhögnek. K. Dezsõ szabadkozik, hoz még három decit. Gilisztásnak. Összeírok 1 hajléktalant, bassza meg.) Tavaly hidegebb volt. A raklapra teszem a hungarocellt, arra szivacsot, és betakarom magam fóliával. Csak bort és csak vöröset. A bor termeli a vért. A pálinka lehúzza a vérnyomást, azért fagynak meg. Pálinkát nem szabad. (Besüt a nap az Állomás-büfébe, vasárnap délután a zöld ponyva alatt, elmegy a következõ ráckevei hév is.) Az élettársam a soltexben dolgozott, szövõnõ, ott voltak velünk szembe, átjöttek, egy vállalati bulin ismertem meg. Amíg túlóráztam, félrelépett. A lakást eladta, kaptam tízezret, hogy majd a többit is. Persze azóta se. Nekem is jártak a nyakamra, hogy adjam el, a lakásmaffia. Tanácsi lakás volt, ötven négyzetméteres. A szükséglakás után kaptuk, elõtte albérletbe. Debrecenbõl jöttem fel, a munka miatt. Nehézgép-kezelõi tanfolyamom van. Három gyerek, egy fiú, két lány. A fiú huszonkettõ, utána huszonegy, húsz a lányok. A fiammal találkozok az erzsébeti piacon. ' szól a lányoknak, és velük is szoktam találkozni. (K. Dezsõ bólogat, mint aki elhiszi.) Karácsonykor kettõkor a piacra vittem nekik süteményt. Az ünnepeket nem szeretem, nem tudok guberálni. Ingyenosztásra karácsonykor se megyek. Tavaly voltam a Moszkván, befõttesüvegben hoztam meleg kaját. Egyébként megveszem, ahová beengednek. Konzervet szoktam, és amikor leégetem a kábelt, megmelegítem. Vagy megeszem hidegen. Csepelen a Szent Imre téren osztottak, húsz deka májkrém, tea, idén már nem volt. Van melegedõ a dél-pesti kórháznál, a vöröskeresztnek, de csak elmenne az idõm, addig se keresek pénzt. Télen vas, fém, tavasztól õszig a giliszta. A vas kilója húsz forint, az alumínium háromszáz, a háttéralu csak kétszáz. Ha lenyúzzák (levágják, leégetik a kábelrõl a gumit), a réz több mint háromszáz. Építkezéseknél szoktam, konténerekben. Csak sokan vagyunk, mások is kifigyelik. Meg a göngyöleg, az mindig. A gilisztát kidobozolom, földdel együtt, rendes dobozokba, a parton találok. Egy doboz nyolcvan forint, törzsvevõknek hetven. Aki elõre rendel többet, van, aki, tízet is, annak még jár kedvezmény. Tizennyolc-húsz dobozt adok el egy nap. Egy dobozba kábé tíz giliszta fér. Megvannak a helyeim, az ötvenegyes busz végállomása, Bulgárföld. Az avarban a leveleket kifordítom, és már jönnek is. Tudom, hol vannak. (Cigarettát sodor, Fesztivál dohány. Keze, akár a föld. Ujjai, mint a giliszták. Fogalmaz a karitatív K. Dezsõ, és az újabb pohár vörös mellé vesz egy Szim-fóniát.) Régen horgásztam, a munkatársam mondta, nincs, aki gilisztát áruljon. Azóta ez van. A szüleim élnek, de nem merem nekik elárulni. Néha küldök képeslapot. (Iszik, K. Dezsõ nem kérdez.) Nem akartam elhinni, hogy ez lesz. (K. Dezsõ húgyozni megy, Gilisztásnak nem kell, gyûjti a vért éjszakára.) Személyim nincs, az irataimat elrakta az asszony, vagy elvesztek. De engem ismernek. Csak az anyakönyvi kivonat van nálam. A születési. (Elõször nevet.) Júniusban leszek ötven. Most február van. Tizedike? (13.) Hallgatok én híreket. (Az óriás dzseki mélyérõl, óvatosan, a többiek ne lássák, zsebrádiót húz elõ, Hauser. Mi minden van még ebben a dzsekiben.) Lépcsõházban is alszok, nézem, hogy nyitva hagyják az ajtót. Van, aki direkt nyitva hagyja. A lépcsõ alatt van radiátor. De ma itt alszok. Elõbb még körbenézek, mit szedek össze holnap. Gyere, megmutatom az itteni bungimat. (K. Dezsõ kér még egy pohár vöröset, még egy Szimfóniát. Kimennek a sínekhez, és Gilisztás, hogy a többiek ne lássák, a csepeli átjáró felé mutat. Éppen jön a hév, K. Dezsõ felszáll. Vasárnap kijössz?) Én mindig kijövök. (Mint a giliszták a földbõl tavasszal, gondolja K. Dezsõ, majd ez lesz az utolsó mondat. Hogy aztán mégse.) Hozok neked is süteményt. (Köszönöm, nem kérek, mondaná, de a hévajtó záródik. K. Dezsõ még látja, ahogy Gilisztás elfordul, és hátulról, rézsút, süti súlyos dzsekijét az alattomos februári nap.)
(Vasárnap süti.)
