Hammer Ferenc: Paszták népe (Táska)

  • 1997. október 2.

Egotrip

Nem tudom, feltűnt-e bárkinek, hogy ha valaki (többnyire férfiakról beszélünk) a vállra akasztható táska szíját a fején átvetve, úgymond, keresztben viseli, az igen pontos jele az önkéntesen vállalt szociális kivetettségnek, szimbolikus máshol levésnek, meg nem értettségnek. Kivételt képeznek itt a turisták, ám az ő esetükben is felismerhető bizonyos célzatosság: nevezetesen az ilyen-olyan táskákkal, vizespalackokkal, térképekkel és fényképezőgépekkel való felszereltetés révén adják tudtára a világnak, hogy ők a munkával töltött térből és időből (amelyet nem befolyásolnak menetrendek, térképek és amin nincs túl sok fényképeznivaló) kiszakadva, most éppen szabadidejüket töltik. A válltáska keresztben viselt szíja mint funkcionális szükségszerűség (azazhogy tényleg nehéz az a táska) a postások esetében mondjuk még elfogadható magyarázat, ám ha valaki más tűnik fel efféle módon hordott táskával (mely megjelenéshez rejtélyes módon gyakran társul sajátos kacsázó járás), szinte biztos, hogy szélsőjobb- és/vagy -baloldali aktivistával, hittérítővel vagy egy enyhébb fokú elmepatológiai kórisme tulajdonosával állunk szemben. (Hasonlóan konzekvens ruhaviselési szokásról csak a filmiparban dolgozó férfiak kapcsán tudunk megemlékezni, a segédvilágítótól a főoperatőrig szinte mindegyikük egy bizonyos ujjatlan, sok zsebes, kvázi-katonai mellényt hord, minden bizonnyal kell a sok zseb a rengeteg fénymérőnek.) E fent említett jellegzetes táskaviselés gyakran együtt jár egy sajátos nadrágviselési szokással is, nevezetesen az illető a szürke szövetnadrágot a köldökéig felhúzza és övvel marasztalja ott, mely övet a kelleténél két lyukkal szorosabbra csatol, így (ha véletlenül pocakosabb illetővel van dolgunk) azt a képzetet keltheti, hogy miközben komoran lengeti az aluljáróban a Keleti Arcvonal legfrissebb számát, testközépen elszorítva mindjárt kidurran. A táskaviselés e jellegzetes formájának okát keresve érdemes a postástáska nyomvonalán elindulni. (A politikai militánsok esetében az úgynevezett antantszíjra való utalás oly nyilvánvaló, hogy azzal itt most nem is foglalkoznánk.) Legyenek akár vékony füzetek vagy vaskos könyvek a táskában, bizonyára tartalmaznak gondolatokat valamely spirituális vezetőtől, és az ő szavainak rendkívüli súlyát, a büszkén vállalt nemes terhet hivatott jelezni a postás-módon hordott táska. E feltételezést fényesen igazolják azok a (teológushallgatónak tűnő, akit nem illet, kérem, ne vegye magára) fiatalok, akik fonálszálon függő szőrtáskát viselnek oldalukon a már említett módon, kísértetiesen emlékeztetve a népszerű bibliaillusztrációk és a jelentősebb vidéki vásárokon árusított szentséges tárgyú olajnyomatok apostolábrázolásaira. Tekintettel arra továbbá, hogy az említett módon még az erdőt-mezőt járó turisták hordják szütyőjüket, a postás-módon hordott táskák viselői jelzik, hogy ők már úton vannak, vagy legalábbis készen állnak a nagy útra, csak az az átkozott 61-es villamos jöhetne már, a másik irányba bezzeg már kettő is elment, de hát persze ezen nincs is mit csodálkozni, mert ez is csak az ő művük.

Nem tudom, feltűnt-e bárkinek, hogy ha valaki (többnyire férfiakról beszélünk) a vállra akasztható táska szíját a fején átvetve, úgymond, keresztben viseli, az igen pontos jele az önkéntesen vállalt szociális kivetettségnek, szimbolikus máshol levésnek, meg nem értettségnek. Kivételt képeznek itt a turisták, ám az ő esetükben is felismerhető bizonyos célzatosság: nevezetesen az ilyen-olyan táskákkal, vizespalackokkal, térképekkel és fényképezőgépekkel való felszereltetés révén adják tudtára a világnak, hogy ők a munkával töltött térből és időből (amelyet nem befolyásolnak menetrendek, térképek és amin nincs túl sok fényképeznivaló) kiszakadva, most éppen szabadidejüket töltik. A válltáska keresztben viselt szíja mint funkcionális szükségszerűség (azazhogy tényleg nehéz az a táska) a postások esetében mondjuk még elfogadható magyarázat, ám ha valaki más tűnik fel efféle módon hordott táskával (mely megjelenéshez rejtélyes módon gyakran társul sajátos kacsázó járás), szinte biztos, hogy szélsőjobb- és/vagy -baloldali aktivistával, hittérítővel vagy egy enyhébb fokú elmepatológiai kórisme tulajdonosával állunk szemben. (Hasonlóan konzekvens ruhaviselési szokásról csak a filmiparban dolgozó férfiak kapcsán tudunk megemlékezni, a segédvilágítótól a főoperatőrig szinte mindegyikük egy bizonyos ujjatlan, sok zsebes, kvázi-katonai mellényt hord, minden bizonnyal kell a sok zseb a rengeteg fénymérőnek.) E fent említett jellegzetes táskaviselés gyakran együtt jár egy sajátos nadrágviselési szokással is, nevezetesen az illető a szürke szövetnadrágot a köldökéig felhúzza és övvel marasztalja ott, mely övet a kelleténél két lyukkal szorosabbra csatol, így (ha véletlenül pocakosabb illetővel van dolgunk) azt a képzetet keltheti, hogy miközben komoran lengeti az aluljáróban a Keleti Arcvonal legfrissebb számát, testközépen elszorítva mindjárt kidurran. A táskaviselés e jellegzetes formájának okát keresve érdemes a postástáska nyomvonalán elindulni. (A politikai militánsok esetében az úgynevezett antantszíjra való utalás oly nyilvánvaló, hogy azzal itt most nem is foglalkoznánk.) Legyenek akár vékony füzetek vagy vaskos könyvek a táskában, bizonyára tartalmaznak gondolatokat valamely spirituális vezetőtől, és az ő szavainak rendkívüli súlyát, a büszkén vállalt nemes terhet hivatott jelezni a postás-módon hordott táska. E feltételezést fényesen igazolják azok a (teológushallgatónak tűnő, akit nem illet, kérem, ne vegye magára) fiatalok, akik fonálszálon függő szőrtáskát viselnek oldalukon a már említett módon, kísértetiesen emlékeztetve a népszerű bibliaillusztrációk és a jelentősebb vidéki vásárokon árusított szentséges tárgyú olajnyomatok apostolábrázolásaira. Tekintettel arra továbbá, hogy az említett módon még az erdőt-mezőt járó turisták hordják szütyőjüket, a postás-módon hordott táskák viselői jelzik, hogy ők már úton vannak, vagy legalábbis készen állnak a nagy útra, csak az az átkozott 61-es villamos jöhetne már, a másik irányba bezzeg már kettő is elment, de hát persze ezen nincs is mit csodálkozni, mert ez is csak az ő művük.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.