Harmincöt évvel ezelőtt októberben az amerikai hazardőrök korábbi kedvenc turisztikai célpontjának számító Kuba egy igen veszélyes politikai és hadügyi szerencsejáték gócpontjaként vonult be a történelembe. A globális hatalmi játéktól megrészegedett politikusok és színjózan racionalitással gondolkodó professzionális stratégák, illetve tudósok, mint a hadurak tanácsadói, egy hála istennek soha le nem játszott háborús konfliktus lehetséges forgatókönyveit írogatták. Az oroszok az "állítsuk meg az ellenséget a saját partjainál" jelmondatával jó úton haladtak, hogy Kubát a latin világ forróvérű forradalmárainak ideológiai laboratóriumává változtatott és a projekt sikerének elkönyvelhetően elszegényedőben lévő szigetországából atomnagyhatalommá változtassák, ami az amcsik érthető rosszallását váltotta ki. Egyrészt iszonyúan bosszantotta őket, hogy az egykori szórakoztatóipari központot a kommunizmus előretolt bástyájává alakították Fidelék, másrészt egy kicsit izgultak amiatt, hogy Miamitól - mint azt a rendszerrel elégedetlen kubai hazafiak néha a cápák étvágyának függvényében bebizonyították - egy autógumibelsőn is megtehető távolságra rakétasilók épültek. Szinte hihetetlen, hogy egy könnyen milliárdok sorsát befolyásoló háborús konfliktushoz vezető folyamatot a pókerből jól ismert stratégiák alakítottak, végül is szerencsésen, vagyis ahogy az angol a maga módján találóan hívja a hadgyakorlatot, játék háború (war game) volt az egész.
Michael Lewis egykori kötvénykereskedő a befektetési bankok és a pénzügyi piacok működéséről írt igen szórakoztató könyvének címéül egy másik játék nevét, a Hazug pókert adta. A hazug pókerben dollár bankjegyek helyettesítik a kártyát, és az azokon szereplő sorszámok alapján folyik a játék. Ennek lényege, hogy a sajátunk ismerete nélkül, de a többi játékos kezében lévő bankó sorszámainak ismeretében lefolytatott licit dönti el, ki nyeri a játékot. (Nem sokkal bonyolultabb, mint a texasi egylapos, de a két játék közötti különbség ismeretében többé-kevésbé mindent meg lehet érteni a pénzügyi piacok működéséről.) Ezt a játékot a politikusok a kubai válság, a vietnami háború és sok halálosan valós szerencsejáték esetében emberéletben, a Salamon Brothers befektetési bank kötvénykereskedői viszont ennél ártatlanabb módon, de igen komoly pénzösszegű tétekkel játszották. Lewis megfigyelése szerint a cég legsikeresebb kötvénykereskedői voltak egyben a hazug póker legjobb játékosai is. Közöttük is kiemelkedett a cég legendás elnöke, John Gutfreund és helyettese, Meriwether úr, akik a játékot az izgalom kedvéért néha millió dolláros alapon játszották. (Ha ezt az én nagyapám megérhette volna, pedig a vasutasklubban snóblizásban és tarokkban nem volt lebecsülendő erő az öreg.) Az idézett urak jövőjét már a könyv megjelenésekor is - az abban a befektetési bankokról megfogalmazott erkölcsi fenntartások nyomán - felhők árnyékolták, de amikor bebizonyosodott, hogy a cég állampapír-kereskedői a tudtukkal vittek be hamis ajánlatokat az amerikai állampapír-aukciókon, a játéknak rossz vége lett. Közvetlen munkatársaikkal együtt el kellett hagyják a céget, és a cégükkel közösen több száz milliós, peren kívüli megegyezésről szóló számlát kellett kiegyenlítsenek. Miközben Gutfreund a bírósági ügyeit intézte, Meriwether összeszedett pár milliárd dollárt a haverjaitól (már a hazug pókerben is ő volt a tökösebb, mert Gutfreund a felesége drága kedvteléseire gyűjtött), hogy a kötvénypiacon spekuláljon kis csapatával, amelyben nem kisebb erők vesznek részt, mint a Black-Scholes opciós elmélet megalapítása miatt a pénzügy szakos hallgatók átkait azóta is magán viselő Myron Scholes. A hazug póker tökéletes szimulációja a kötvénypiacok működésének, amit a kamatlábak várható alakulásáról kialakított konszenzuson túlmenően alapvetően a kereskedők és befektetők bonyolult pszichéje irányít. Ez a psziché pedig a nyerési vágy és a veszteségtől való félelem között őrlődve mozgatja a piacokat. A győztes az, születési kiváltság folytán, aki a játékelmélet minden csínját-bínját ösztönösen ismerő magabiztossággal állítja fel stratégiáit és merészen blöfföl. A gyengébb idegzetű versenyzők pedig hullanak, mint az őszi légy. Miként az oroszoknak sem kellett volna feltétlenül Kubáig cipelni a rakétáikat, elég lett volna, ha ezt az amerikaiaknak (akiket szintén nem kellett félteni) beblöffölik, a kötvénypiacon sem a kártyajárás számít, hanem az, hogy mit hiszünk el kölcsönösen a többiek blöffjeiből. Ahogy Soros megfogalmazta, a piaccal nem szemben, hanem előtte kell menni, mert a közkeletű pénzügyelmélettel szemben nem a jövőbeli események alakítják a jelenbeli várakozásokat, hanem a jelenbeli várakozások a jövőbeli eseményeket. Vagy ahogy Pelikán elvtársnak mondták: Elvtárs, érted jöttünk, nem ellened.
