Már megint kitaláltak valamit, mormogom az orrom alá, mint a Péter és a farkas nagypapája, mérges fagotthangon, amikor meghallom, hogy valahol új koncertterem épül, és a tervezők a legmodernebb digitális technológia segítségével új formát adnak a tradicionális tartalomnak.
Viharos hónapokat, heteket élünk. A politikáról már rég szó sincs, csak förtelmesebbnél förtelmesebb bűnökről, amelyeket az egymással szemben álló felek joggal vagy jogtalanul egymásnak tulajdonítanak. Így hát tudománypolitikáról sincs már szó.
Üres zenekar, ez a karaoke jelentése, mely vegyülékszó oke végződése az angol orchestra szó japán kiejtésének rövidítése.
Nekünk, akik innen vagy onnan szalasztva szakpolitikai reformok kitalálásával (is) foglalkozunk, mindig tele van az asztalfiókunk ötletekkel, kisebb-nagyobb horderejű világmegváltó javaslatokkal.
„Herbert-von-Karajan tér
Dr. H. C. Herbert von Karajan (1908–1989) salzburgi születésű karmester, a Berlini Filharmonikusok vezető karmestere. 1933-ban belépett a Német Nemzetiszocialista Munkáspártba, és a náci rendszert karrierje előmozdítására használta fel. 1956–1960 között a Salzburgi Ünnepi Játékok művészeti vezetője, 1967-ben a Húsvéti Ünnepi Játékok megalapítója.”
Régen történt, amikor az emberek még e-mailben leveleztek, olykor telefonáltak, és néha le is csatlakoztak a hálózatról.
