Ezt a táblát Salzburg városa állította azon a helyi születésű hírességről elnevezett téren, amely a belvárosban, az opera- és koncertelőadások fő helyszíne, a Großes Festspielhaus egyik végénél, a hegybe vágott alagút bejárata, a Siegmundstor előtt terül el. A kezdetben az ott található Szent Blasius kórházról Spitalplatznak, az 1600-as évek közepétől a bencés egyetem új épületéről Studentenplatznak, majd 1858 körül az ott működő szénamérő állomásról Heuwaagplatznak, végül 1873 körül a helyiek jótevőjeként tisztelt III. Sigismund néven hercegprímáskodó Christoph Schrattenbach grófról elnevezett tér a salzburgi városi tanács 1991. július 10-i határozata alapján vette fel a tiszteletbeli doktor, karmester nevét.
A Max Reinhardt (1873–1943) színház- és filmrendező, Hugo von Hofmannstahl (1874-1929) költő, drámaíró, novellista (na, meg Richard Strauss librettistája) és Richard Strauss (1864–1949) zeneszerző hármasával fémjelzett hőskorú Salzburgi Ünnepi Játékok hosszas tervezés és próbálkozás után 1920-ban került először megrendezésre. A részben a Bayreuthi Ünnepi Játékokkal szemben meghatározott koncepció szerint itt nem egy szerző (Wagner), egy műfaj (opera) és egy helyszín (Bayreuther Festspielhaus) állt a középpontban, hanem a színház-opera-koncert hármasa változatos szerzői gárdával a város több helyszínén, szabad téren is. Lévén Salzburg Wolfgang Amadeus Mozart szülővárosa, a nagy klasszikus zeneszerző kultusza természetesen kezdettől fogva erősen nyomot hagyott a műsorpolitikán. A legelső két operaprodukció is a Don Giovanni és a Così fan tutte volt, épp Richard Strauss vezényletével. Strauss 1922 és 1924 között a fesztivál elnöki tisztét is betöltötte, és haláláig kapcsolatban maradt az ünnepi játékokkal. A humanizmus és a béke művészeti szimbólumaként létrehozott Festspiele kezdettől fogva szálka volt a német náci rezsim szemében, amely pénzt és energiát nem kímélve igyekezett azt nyilvánosan lejáratni. Nem csak, hogy nem fukarkodtak a „bolsevik” és „zsidó” jelzőkkel, de konkrét akciókat is indítottak a fesztivál megkárosítására. Az ún. „ezermárkás tilalom” (Tausend-Mark-Sperre) 1933. májusi bevezetésével az előző évi több mint 15 ezer német látogató helyett már csak kevesebb, mint ezer érkezett. A német alkotóknak megtiltották a fellépést, miközben közvetlenül támadták a hozzájuk nem lojális művészeket, például az alapító Max Reinhardtot is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
