Egotrip

Vajda Gergely: Zene hetilapra

Cipősdoboz

Egotrip

Már megint kitaláltak valamit, mormogom az orrom alá, mint a Péter és a farkas nagypapája, mérges fagotthangon, amikor meghallom, hogy valahol új koncertterem épül, és a tervezők a legmodernebb digitális technológia segítségével új formát adnak a tradicionális tartalomnak.

Minek?

Ott a cipősdoboz.

Az akusztikus zene előadására épített termek évszázados evolúciója sokáig az eredetileg arisztokrata kastélyok téglalap, avagy dupla kocka termeinek – kedvesen csak cipősdoboz néven emlegetett – alakját tartotta sokáig életben. Amennyiben a hallgatóság száma nem halad meg egy bizonyos szintet, ez a tradicionális teremforma máig verhetetlen, gondoljunk csak a bécsi Grosser Musikvereins­saalra vagy az amszterdami Concertgebouw-ra. A repertoár és az annak előadására legmegfelelőbb tér egymásra hatva változott.

A zenei későromantika koráig folyamatosan növekvő létszámú zenekar – főleg, hogy sokszor kórus is társult hozzá – egyre nagyobb színpadot és növekvő akusztikus teret kívánt. Így a téglalap fokozatosan nyúlt, magasodott, aminek a hátul ülők itták meg a levét, mert már nem látták az előadókat olyan jól, és az egyre távolabbról hangzó zenemassza is vesztett a finomabb részletekből. Ha balkont adtak a teremhez, annak végében, illetve az alatt ezek a hátrányok csak fokozódtak (a jegyárak pedig érthető okokból csökkentek). Mivel az elmúlt úgy 200 év alatt a klasszikus zenére épített termek befogadóképességének növekedése – durván 300-tól majd’ 3000 székig – fokozatosan visszafordult a fenntarthatóbb 1200–1800 felé, a zenészek és hallgatók által egyformán kedvelt cipősdoboz forma ismét nyerésre áll. A Tennessee állambeli, egyébként bluegrass- és countryzene-stúdióiról híres Nashville-ben például 2006-ban neo­klasszicista stílusban épült meg a Schermerhorn Symphony Center, amelynek Európa régi nagy koncerttermeiből kombinált Laura Turner Concert Hallja 1844 férőhelyes és téglalap alakú. A terem se nem túl visszhangos, se nem túl „száraz”: a muzsikus előadás közben jól hallja saját magát és kollégáit, miközben a közönség részleteiben is jól kivehető és attraktív hangzásképpé összeálló zenét élvezhet. De ami a koncerttermek alakját illeti, a növekvő nézőszám kihívásaira adott különböző válaszok, illetve az építészetben is folyamatos innovációs kísérletek nem múltak el nyomtalanul.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.