A szűzhártya és a vérvonal
Dr. J. M. - a fehér bőrű, vallásos, negyvenes férfi, aki a valóságban se nem J., se nem M., viszont jó nevű értelmiségi családból való - 1996 és 1998 között keddenként maga mosdatta kislányát. A gyermekkel azelőtt, hároméves koráig apja elvétve foglalkozott. Akkortól azonban az anya keddenként társaságba járt.
Az ügy előzményeként el kívánom még mondani, hogy J. M.-nek a gyermek anyjával való, a gyermek érkezése miatt kötött házassága már a kislány születése előtt zátonyra futott. Az anya kérte J.-t, menjen el, mert csak a terhére van. J. maradt, mert szerinte a házasság szent dolog. Ám J. M. csak a külvilág felé mutatta magát szentnek és családapának. Ha valami feladatot elvállalt a kislánnyal kapcsolatban, azzal több kárt vagy pluszmunkát okozott, mintha egyáltalán nem csinált volna semmit. Például a babakocsi tolását az anyától "na, hajrá!" felkiáltással akkor vette át erővel, amikor autókhoz értek: a babával aztán a kocsik kipufogócsöve mögött szándékosan lelassított. A pocsolyák közelében azonban más szokásai voltak: nyerítő röhögés közepette veszett szlalomozásba kezdett ott, mígnem a kislány a sárba borult. Illetve a röhögéssel nem hagyott fel; akkor ért a csúcsra, amikor az anya nekiállt fölszedni a gyereket. Ha az anya szóvá tette ezt, J. M. válasza az volt, "ne csináld a fesztivált, nem kell mindig kötekedned".
Dr. J. M. négyszemközt, ha csak tehette, azt sulykolta a kislányba, hogy a visszafelé fejlődését kell elérni. Hároméves gyermekét könyörgése ellenére sem segítette fel a WC-re, hanem míg a kislány próbált felmászni a WC-re, hagyta bepisilni, eközben kacarászott, "te hülye fasz vagy, mert nem tudsz állva pisilni, mint én". Azzal is zaklatta, hogy "hülye vagy, mert lány vagy, és puncid van, és az büdös, én meg szép vagyok, mert fütyim van", "ha megnősz, és megnő a melled, és szőrös lesz a puncid, akkor csúnya leszel, a lányok és a fiúk is utálni fognak". Amikor nem kívánt fajtalankodni a kislánnyal, akkor nem fürdette meg, viszont közölte, "szerencséd van, nem játszom veled most, mert büdös a puncid". A részéről "játéknak" nevezett bántalmazások közben azt mondogatta 3-5 éves kislányának, "csak azért nem veszem elő a fütyim, mert azonnal nyalogatni szeretnéd".
A kislány az első apai fürdetés után nem akarta elengedni anyját otthonról. Valahányszor az anya éjszaka WC-re ment, a kislány sikítva rohant utána. De az anya nem értette, miért. J. M. kiröhögte az anyát, "túlságosan magadhoz szoktattad a gyereket".
Dr. J. M., akinek annak idején nem sikerült az orvosi egyetemre bejutnia, a bántalmazások során azt is mondogatta a fájdalomtól sikítozó kislánynak, hogy ő most csak gyógyítja, hisz ő a legjobb orvos a világon. Egy alkalommal J. M. elővett egy körülbelül 8 centis kapszulát. A kapszulában valami fehér por volt. J. M. egy csipet port belegyömöszölt a kislány fenekébe, és azt mondta gyermekének, hogy ebben egy halott lány van, akit egy barátjával ő ölt meg és égetett el.
J. rendszeresen megfenyegette lányát, hogy ha anyjának bármit is elmond a bántalmazásokról, akkor az anya úgy megutálja a gyereket, hogy az apjának adja, és akkor ő, az apa minden este ezt játszhatja vele. És tűzzel is riogatta, szóban és tettleg.
A kislánynak egy idő után érzékeny és vöröslő lett a szeméremdombja. Az orvosok nem értették, miért. Az anya sem értette; egész addig, míg a gyerek 1998 májusában bárányhimlős nem lett. Az anya a begyógyult pörköket puszilgatta lányán, mikor a gyermek megszólalt: "Anya, te nem puszilod meg a puncimat?"
Dr. J. M. azóta nem fürdeti a lányát. Perli épp, hogy a bíróság neki adja, és ne az anyának. A bíróság a per eddigi két éve alatt még nem mondta ki, hogy dr. J. M. veszélyes volna gyermekére. Nem mondták ki, hogy a gyermeknek joga volna örökre megszabadulni ilyen apjától.
Fél éven át a kislány 15-20 alkalommal közölte anyjával, hogy nem akar felnőni, nem akar gyereket szülni, nem akarja, hogy megnőjenek a mellei, hogy szőrös legyen a puncija, és ilyenkor mindig sírva fakadt. Az anyai kérdésre, hogy miért mond ilyeneket, mindig azt felelte, "nem mondhatom meg, anya".
A kislány magukról a bántalmazásokról csak e fél év után mert beszélni. Elszórtan ugyan, de a mai napig be-beszámol az apja által elkövetett olyan bántalmazási cselekményekről, amelyeket azelőtt még nem mondott el.
A nyomozás során kirendelt nőgyógyász szakértő a J. M. terhére rótt cselekményekre nézve megállapította, hogy a kislány szűzhártyája ép, körkörös, rajta sérülés vagy annak nyoma nincs. Kijelentette, hogy nem történt erőszakos közösülés vagy annak kísérlete, noha a feljelentés szerint sem próbálta dr. J. M. nemi szervét lánya hüvelyébe helyezni. A szakértő tehát válaszolt egy olyan kérdésre, amely nem is merült fel.
Az áprilisban megszüntetett kétéves nyomozás alatt azonban annak megállapítására nem vállalkoztak a hatóságok és szakértők, hogy J. csókolgatta-e a gyerek nemi szervét, szétfeszítette-e lábait, lefogta-e kezét, letakarta-e fejét, ráfeküdt-e teljes súlyával, eközben nyelvét a kislány szájába dugta-e, nyomogatta-e csiklóját, nyalogatta-e vérét; hogy a gyanúsított szexuális kielégülés céljából hozzádörzsölte-e nemi szervét lánya hasához, végbélnyílásához, és eközben bekövetkezett-e a gyanúsítottnál a magömlés. A lezáráskor ott tartottak, hogy ezt nem lehet tudni. És most kezdődik igazán a gyerekelhelyezési per. Ugyan öt hatósági pszichológus is megállapította, hogy a kislány nincs betanítva, nem képzelt eseményekről beszél, ám arra már nem adtak választ, hogy akkor végül is miről vallott a gyermek.
A gyanúsított szexuális attitűdjéről nem készült vizsgálat. Azt sem vizsgálták, hogy a gyanúsított szavahihető-e. Ezeket a kérdéseket gyakorta csak a sértettekre és a sértett kislányok anyukájára nézve teszi föl a hatóság. A gyanúsított a pszichológusi vizsgálat során kijelentette: "Én a szexben elég erőteljes vagyok. Apám sem volt egy rossz férfi, de ezt én ki tudom élni normál körülmények között." Hogy ez mit jelent, azt a hatóság pszichológusai nem firtatták.
