Para

Kovács Imre: A horror vakui

  • 2001. május 31.

Egotrip

Szerintem abból nem sül ki semmi jó, ha találkozik Az Ember, Aki Létra Akar Lenni és Az Ember, Aki A Vihar Szeme. Kevésbé volt reggel, mint délelőtt, de sötét volt, tehát mindegy, a meteorológiában járatlanok simán képzelhették, hogy Füst Milán naplója takarja el a napot, pedig csak vak volt a tavasz, rendetlenkedett a kisded, úgy tett, mintha ősz lenne, riszált és rinyált, rettenetes volt és ostoba.
Szerintem abból nem sül ki semmi jó, ha találkozik Az Ember, Aki Létra Akar Lenni és Az Ember, Aki A Vihar Szeme. Kevésbé volt reggel, mint délelőtt, de sötét volt, tehát mindegy, a meteorológiában járatlanok simán képzelhették, hogy Füst Milán naplója takarja el a napot, pedig csak vak volt a tavasz, rendetlenkedett a kisded, úgy tett, mintha ősz lenne, riszált és rinyált, rettenetes volt és ostoba.

Azt szerette volna, ha másnak látszik, mint ami, vekniket növeszett a törzsére, rózsaszín lett, majdnem mint egy ember, csak kicsi volt, csak láttam az arcán a halált.

Akkor jött fel Papinot néni, hogy takarítson, de már nem volt időm elmenekülni, úgyhogy kénytelen voltam végighallgatni a történetet, miszerint a férje létra akar lenni, és mindent megtesz ezért. A férje már másfél éve létra szeretne lenni, pedig református, és a reformátusoknak ezt nem szabad.

Hallgattam, de nem hittem el. Nem tudtam elhinni, mert én voltam ez.

Én vagyok a vihar szeme, előttem és mögöttem érvényesek a törvények mind fizikai, mind jogi értelemben, csak ahol én vagyok, ott lesz kicsit csönd, ott áll meg a levegő egy pillanatra, hogy összecsapjanak mögöttem megint az elemek: duracell duracell ellen, szerintem nem így képzelték az istenek.

Látom a levegőt, ahogy csomósodni kezd, ahogy hurrikánná változik a szellő, egy gyermeteg ötlettel kezdődik minden, aztán halállá áll össze, és nincs bűntudata, mert ő a levegő maga, az idő agyából indul, és maga mellett tudja a vihar szemét.

Mint a pillanat a hangfalak előtt, mielőtt elkezdődik Marylin Manson koncertje, mikor már ott rejtezik a membránokban a pusztulás, de még csak Mozart szól, visszafogott és tompa, de mégis a Kis éji zene, lehet szarul is játszani, de akkor is.

Mondtam, hogy csütörtökön jöjjön fel hozzám, hátha, pedig nem is hittem, hogy feljön, de megérkezett, mondta, hogy ő Az Ember, Aki Létra Akar Lenni, és akkor ráeresztettem mindent, kiszakadt a torka, és olyan volt a vére, mint valami elbaszott tea, ledőlt, elvérzett, sikoltozott, röfögött, mint egy megerőszakolt kamasz, aztán kihűlt, meg sem várta, hogy elmondjam neki: én vagyok a vihar szeme, a kisebbik halál, de már mindegy volt.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.