Para

Kovács Imre: A horror vakui

  • 2001. május 31.

Egotrip

Szerintem abból nem sül ki semmi jó, ha találkozik Az Ember, Aki Létra Akar Lenni és Az Ember, Aki A Vihar Szeme. Kevésbé volt reggel, mint délelőtt, de sötét volt, tehát mindegy, a meteorológiában járatlanok simán képzelhették, hogy Füst Milán naplója takarja el a napot, pedig csak vak volt a tavasz, rendetlenkedett a kisded, úgy tett, mintha ősz lenne, riszált és rinyált, rettenetes volt és ostoba.
Szerintem abból nem sül ki semmi jó, ha találkozik Az Ember, Aki Létra Akar Lenni és Az Ember, Aki A Vihar Szeme. Kevésbé volt reggel, mint délelőtt, de sötét volt, tehát mindegy, a meteorológiában járatlanok simán képzelhették, hogy Füst Milán naplója takarja el a napot, pedig csak vak volt a tavasz, rendetlenkedett a kisded, úgy tett, mintha ősz lenne, riszált és rinyált, rettenetes volt és ostoba.

Azt szerette volna, ha másnak látszik, mint ami, vekniket növeszett a törzsére, rózsaszín lett, majdnem mint egy ember, csak kicsi volt, csak láttam az arcán a halált.

Akkor jött fel Papinot néni, hogy takarítson, de már nem volt időm elmenekülni, úgyhogy kénytelen voltam végighallgatni a történetet, miszerint a férje létra akar lenni, és mindent megtesz ezért. A férje már másfél éve létra szeretne lenni, pedig református, és a reformátusoknak ezt nem szabad.

Hallgattam, de nem hittem el. Nem tudtam elhinni, mert én voltam ez.

Én vagyok a vihar szeme, előttem és mögöttem érvényesek a törvények mind fizikai, mind jogi értelemben, csak ahol én vagyok, ott lesz kicsit csönd, ott áll meg a levegő egy pillanatra, hogy összecsapjanak mögöttem megint az elemek: duracell duracell ellen, szerintem nem így képzelték az istenek.

Látom a levegőt, ahogy csomósodni kezd, ahogy hurrikánná változik a szellő, egy gyermeteg ötlettel kezdődik minden, aztán halállá áll össze, és nincs bűntudata, mert ő a levegő maga, az idő agyából indul, és maga mellett tudja a vihar szemét.

Mint a pillanat a hangfalak előtt, mielőtt elkezdődik Marylin Manson koncertje, mikor már ott rejtezik a membránokban a pusztulás, de még csak Mozart szól, visszafogott és tompa, de mégis a Kis éji zene, lehet szarul is játszani, de akkor is.

Mondtam, hogy csütörtökön jöjjön fel hozzám, hátha, pedig nem is hittem, hogy feljön, de megérkezett, mondta, hogy ő Az Ember, Aki Létra Akar Lenni, és akkor ráeresztettem mindent, kiszakadt a torka, és olyan volt a vére, mint valami elbaszott tea, ledőlt, elvérzett, sikoltozott, röfögött, mint egy megerőszakolt kamasz, aztán kihűlt, meg sem várta, hogy elmondjam neki: én vagyok a vihar szeme, a kisebbik halál, de már mindegy volt.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.