K. történetei (Empátia)

  • Kőszeg Ferenc
  • 2007. augusztus 16.

Egotrip

Egy könyvesbolt az állami könyvterjesztés végeláthatatlan évtizedei alatt még félig sem volt értelmiségi munkahely. A nagyobb könyvesboltokban meg persze az antikváriumokban dolgoztak könyvszerető, a könyvekhez értő emberek, de az eladó besorolása szerint betanított munkás volt, az alkalmazásnak még az érettségi sem volt feltétele.

Az új eladóknak csupán egy tanfolyamot kellett elvégezniük, K.-t azonban szerencsére elfelejtették beiskolázni. Barátai sajnálták K.-t, hogy nem értelmiségi munkát végez, holott K. inkább valami atavisztikus gyönyörűséget érzett, amikor odalépett egy tanácstalanul nézelődő vevőhöz, és figyelmébe ajánlotta a vásárló vélt ízlésének megfelelő könyveket. Attól is boldog lett volna, ha reggelenként egy kannából nyolcasokat locsolhat a bolt előtti járdára, ez azonban már nem volt szokás. Sch. kartárs, a boltvezető nem szerette, ha az eladók beszélgetnek a vevőkkel, válaszolnak a kérdéseikre és könyveket ajánlanak nekik. Az volt a véleménye, hogy a vevők válasszanak abból, amit látnak, az eladóknak pedig az a dolguk, hogy figyeljék, van-e kosár a vevők kezében, és nem lopnak-e. (A kijárat melletti polcra, ahonnan könnyű lett volna észrevétlenül elemelni egy-egy könyvet, kizárólag vezetőink, Brezsnyev, Kádár, Aczél, Biszku köteteit, továbbá marxista politikai irodalmat volt szabad elhelyezni. Ezeket a könyveket tilos volt selejtezni, zúzdába küldeni, viszont innen nem is loptak el soha egyetlen kötetet sem.)

Sch. kartárs időnként kirontott az eladóteret a raktárlejárattól elválasztó irodahelyiségből, és sivítozva kiabálta: "Nem társalgunk, figyelünk. Megértették? Magyarul beszélek." K. gyakori célpontja volt ezeknek a kirohanásoknak, mert hozzá időnként benéztek az ismerősei. Hiába hivatkoztak arra, hogy könyvet akarnak vásárolni. "Ismerem magát! - kiabált Sch. Csalog Zsoltra. - Maga nem vevő!" Az eladók azonban Sch. kartárs üvöltözéseit inkább mulatságosnak tartották, mint bántónak, és alapjában eredeti figurának látták, kedvelték a főnököt. Sch. csak két dolgot nem szeretett: a vevőket és a könyveket. Ha azt hallotta, hogy valamelyik új könyvben szexjelenetek vannak, megkérte K.-t, hogy kis cédulákkal jelölje be a megfelelő oldalakat. Nekem nincs időm lapozgatni - magyarázta.A beosztottainak, ha tehette, kedvezni próbált. Remek kapcsolatai voltak a közeli boltokkal. Mihelyt megtudta, hogy a szomszéd élelmiszerboltba hiánycikk - például banán - érkezik, összeírta, ki milyen mennyiségre tart igényt, és K.-t meg a tizennyolc éves segédmunkást átküldte a közértbe a könyvesek számára félretett déligyümölcsért. Aztán a listája alapján a könyvmérlegen kimérte kinek-kinek az adagját, és közben önfeledten dúdolta: "Ha még egyszer kezdeném, csak zöldséges lennékÉ"

Néhány napi bolti szolgálat után K.-nak az a benyomása támadt, hogy Sch. kartárs homoszexuális. Vélekedését senkivel nem osztotta meg, derék liberálisként nem akarta, hogy a kollégák - mai szóval élve - a mássága miatt esetleg ellenségesek legyenek Sch.-sel. Hamarosan kiderült azonban, hogy amit K. a nagy eszével felfedezni vélt, közismert. A régebbi eladók pajzán históriaként mesélték, hogy egy neves muzsikus "Megöllek, te kurva!" kiáltással rontott be a boltba, és körbekergette Sch.-t a pultok között. Valójában Sch. sem csinált titkot a hajlamából. Hétfőnként mindig elmesélte, mit főzött a hét végén a barátjának, vagy milyen jó bulit rendezett a balatoni nyaralójában. Sch. minden körülmények között lojális volt a "központhoz", az Állami Könyvterjesztő Vállalat vezetőihez, párttag volt, állítólag elvégezte a foxi-maxit, azaz a marxizmus-leninizmus esti egyetemét. Kit érdekelt a központban ezek után, hogy a szex iránt érdeklődik, a könyvek iránt viszont nem? Történetesen a másik nagy budapesti könyvesbolt vezetője is meleg volt. Ha Sch. és boltvezető kollégája elkezdték szokásos napi telefonbeszélgetésüket, az eladóknak másfél-két óráig nyugtuk volt: akár könyveladással is foglalkozhattak, sőt azt is elnézhették, hogy egy vevő kosár nélkül csörtet végig a bolton.

K. hamarosan megtapasztalta, hogy munkatársai róla is mindent tudnak. Nemcsak Éva hallgatta a Szabad Európát, a szőke lány, aki a megismerkedésük napján rákérdezett, hogy ő-e az, akinek a nevét a rádióban hallotta, hanem valamennyi eladó. Ha előző este történt valami, tiltakozó akció, aláírásgyűjtés vagy házkutatás volt valahol, a kollégái körülvették K.-t, és néha kiderült, hogy többet tudnak az eseményről, mint ő maga. Egyszer K. a saját hangján szólalt meg a Szabad Európában. Ezt senki nem hozta szóba, sem másnap, sem a következő napokban. Talán túl erős volt, talán mégis visszatetszést keltett, hogy az "ellenség" adóján hallanak beszélni - gondolta K. Aztán a hét végén az egyik kolléganő lakásszentelőre hívta meg a bolt dolgozóit. Az első koccintás után hirtelen mindenki K.-t faggatta: mikor készült a hangfelvétel, lett-e valami baja belőle. Nem csoda, hogy K. jól érezte magát könyvesbolti eladóként. De bizalmasan csak Évával beszélhetett.

Éva eredetileg ruhaipari szakmunkás volt, gyárban dolgozott, munka mellett végezte el a gimnáziumot. A boltban ketten voltak, akik naprakészen ismerték a polcokon elhelyezett meg az alagsori raktárban szunnyadó több ezer címet: Éva meg Ágika, egy törékeny, kortalan régi könyves. Ágikát nélkülözhetetlennek tartották: ő tudta megmondani, melyik keresettebb könyv van fogyóban, miből kell utánrendelést leadni.A sznob boltvezető-helyettes, aki folyton azzal dicsekedett K.-nak, hány írót meg újságírót ismer, közben azonban feltehetőleg az ő feladata volt, hogy jelentse a központban, mit csinál K., kik járnak hozzá, Évát sehogyan sem akarta elismerni. Nem fért bele a világképébe, hogy ennek a vidéki prolilánynak több esze lehet, mint bárkinek a munkatársai közül.

Történt, hogy egy vevő egy régebben megjelent verseskötetet keresett. A polcon már nem volt belőle, K. határozottan emlékezett rá, hogy a raktárban még látott néhány példányt. Sch. azonban megtiltotta, hogy az eladók egy-egy könyvért lemenjenek a raktárba. "Ha fent nincs, akkor nincs. Vegyen mást! Nem mindegy?" K.-nak sikerült kijátszania Sch. éberségét, leslisszolt a pincébe. Csakhogy nem találta a könyvet. Szégyellte volna, hogy a kötet nélkül menjen vissza a vevőhöz. Az viszont, hogy fent megkérdezze Évát, aztán újból lemenjen a raktárba, teljesen lehetetlennek látszott, ha el akarta kerülni, hogy Sch. a vevő előtt ordítozzon vele. K. kétségbeesetten ődöngött a könyvtornyok között, de tudta, egy perc múlva vissza kell térnie a boltba, ha el akarja kerülni, hogy a távolléte feltűnjön.

K., ne bénázz! - hallotta hirtelen Éva hangját. - Mit keresel? - kérdezte, majd biztos kézzel benyúlt egy könyvcsomag mögé, és kihúzta a verseskötetet. Ilyen nincs, gondolta K. Ott fent észrevette, hogy nem vagyok a boltban. Kisakkozta, hogy csak a raktárba mehettem le, nyilván egy könyvért, de nem találom, azért nem jöttem még vissza. A fejében átélte, ami ténylegesen történt, és máris indult segíteni. Hol lennék én erre képes? S az okos barátaim közül vajon ki volna képes rá? "Hagyd abba a mélázást! - szólt rá Éva. - Fent vár a vevő."

Figyelmébe ajánljuk