Hidegvérrel
"Volt ott egy kisasztal, és azon voltak ilyen törött asztallábak. Fölkapott egy asztallábat, és elkezdett kegyetlenül ütni-verni engem. A fejemet vagy három helyen be is szakította. Engem a feleségem sem mert megütni, nemhogy egy idegen nő. Ököllel meg akartam ütni, de nem találtam el az arcát. Akkor valamilyen úton-módon le tudtam hajolni a tégláért, fogtam és hozzávágtam, de úgy, hogy neki az orrnyerge szilánkosra tört. Leesett a földre, én meg kegyetlenül mérges voltam, nem tudtam azt elviselni, hogy egy nő engem ütlegel. Kétszer-háromszor szájba rúgtam. Hátul volt a késem, a bírósági jegyzőkönyvben benne volt, hogy 13 vagy 14 centi a pengehosszúság. Elővettem és akkor négy-vagy öt alkalommal beleszúrtam."
K. már sokszor beszélgetett fogvatartottakkal. Az emberi jogi szervezetnek, amelynek a munkatársaként dolgozott, arra volt felhatalmazása, hogy megfigyelje a fogva tartás körülményeit, és jelezze a visszásságokat. A megkérdezettek azonban rendszerint azt is elmondták, mivel gyanúsítják, illetve miért ítélték el őket. K.-t érdekelték ezek a történetek. Olykor maga is elcsodálkozott, milyen otthonosan beszélget betörőkkel, gyilkosokkal. Hogy nem viszolyog és nem is fél tőlük. Most azonban, a szegedi Csillagbörtönben elfogta a szorongás: kajánul, kívülről szemlélte a saját riadalmát. Itt ülök, gondolta, egy hosszú folyosó utolsó szobájában, csukott ajtó mögött egy emberrel, aki egy rossz szóért képes gyilkolni.
Mihály azonban nyugodtan, mint aki egy krimit mesél el, folytatta a történetet. "Közben az asszony élettársa magához tért, a kezében egy olyan hosszú, sárgaréz fokos. Én meg felkaptam a téglát, de már csak egy fél tégla maradt belőle, mert ugye a nőnek a fején kettétört, és teljes erőből fejbe vertem. Beesett a szobába, egyből eszméletlen lett, én meg odamentem szépen és leszúrtam." Pedig G. Mihály nem a gyilkolás szándékával kereste fel áldozatait. Ellenkezőleg. Amikor a körözés elől menekülve Kecskemét határában bevette magát egy elhagyott tanyára, barátkozni akart a környékbeliekkel. A legközelebbi házban szívélyesen fogadták, kávéval, pálinkával vendégelték meg. A házigazda elpanaszolta, hogy az egyik szobájuk átalakítására készül, itt az építőanyag, meg is állapodott egy kőművessel, de az zsebre vágta a tízezer forint előleget, és eltűnt. G. felajánlotta, hogy elvégzi a munkát. Erre megint ittak. A házigazda meg is mutatta az átépítendő szobát. Aztán mégis meggondolta magát. "Valami olyasmit mondott - így G. -, hiába sumákolsz, akkor sem kapsz munkát, a kurva anyádat." "Én az anyámat gyűlölöm - jelentette ki G. váratlanul -, de nem bírom, hogy mások gyalázzák. Voltak ott olyan kisméretű, 6-os téglák, hogy majd a felújításhoz felhasználják. Levettem szépen a legfelsőt, és a fejéhez vágtam." A zuhanásra szaladt be az asszony a konyhából.
G. Mihály hatéves korától élt nevelőotthonban, elvégezte az általános iskolát és a szakmunkásképzőt. Már gyerekként részt vett betörésekben. Kamaszkorában megszökött az aszódi javítóintézetből, újabb betörések után Tökölre került, a fiatalkorúak börtönébe, végül Sándorházáról szabadult húszéves korában, 1984-ben. Közben a Vöröskereszt segítségével megtalálta az édesanyját, néhány hónapig nála lakott, majd feleségül vett egy nála nyolc évvel idősebb nőt, két lányuk született. Egy pillanatra úgy tetszett, hogy G. élete rendeződhet. Ekkor behívták katonának. Háromszor kísérelt meg öngyilkosságot, egy tisztre is rátámadt, idegbetegként leszerelték. A házassága tönkrement, keményen ivott. Egyszer meglátogatta az anyja egy ismerősét, egy rokkant asszonyt, aki egy alkoholista férfival élt együtt. Tudta, hogy csóró szegény emberek, bevásárolt nekik, kávét, cigarettát, segített az asszonynak lecsót főzni. A férfi hirtelen cirkuszolni kezdett vele, hogy kikezdett az asszonnyal. "Mit képzel ez, nős ember létemre egy olyan nővel, aki lényegében az anyám lehetne? Begurultam, leütöttem, elterült. Az asszony erre a konyhakéssel nekem rontott, hogy így megöltem, úgy megöltem az élettársát. Felkaptam a kisbaltát és fejbe vertem. Halált okozó súlyos testi sértés és emberölési kísérlet miatt nyolc évet kaptam. Itt ültem le, a Csillagban, végig dolgoztam, hat év után szabadultam. Az ember úgy megutálja, meggyűlöli, hogy folyton parancsolnak neki, hogy törvények szerint, szabályok szerint kell élnie. Úgy voltam vele, hogy akármi is a törvény, én ezeket át fogom hágni, nekem többet nem parancsol senki. Mialatt benn voltam, meghalt az édesanyám, a temetésére se engedtek ki. A szabadulásom után három nappal megvolt az első millióm, abból a feleségemnek adtam háromszázezret, százötvenezret elszórakoztam a gyerekekkel. Soha nem kaptak el. Egyetlen komolyabb balhém volt, a zsidó templomból tűnt el állítólag valami ezüsttárgy, tudtam, hogy engem gyanúsítanak műkincsrablással. Cigány szomszédaim voltak, azok megfenyegettek, hogy tűnjek el a környékről, vagy elbánnak velem. A rendőrséghez persze nem fordulhattam, mert én is sáros voltam. Az irataimat elégettem, betanultam egy vagyonőr személyi adatait, és felültem a kecskeméti vonatra."
Hidegvérrel, járt az eszemben, ahogy Mihály szenvtelen előadását hallgattam. Truman Capote világhírű lett a regényével, amelyben elbeszélt egy ok és cél nélküli négyszeres gyilkosságot. Milyen regényt lehetne írni G. történetéből! Hidegvérrel, nem Kansasban, hanem a magyar Alföldön.
Pedig az igazi kelet-európai végjáték csak ezután következett. "Ott maradtam a két sértettel - mondja G. a bírósági jegyzőkönyvek nyelvén. - A fene egye meg, legalább valami hasznom legyen a dologból. Feldúltam a lakást, de nem találtam semmit, csak 3500 forint készpénzt. Kimentem az udvarra, láttam, hogy az ólban van két disznó. Gondoltam, ha másból nem tudok pénzt csinálni, eladom a disznókat. Bementem a közeli kurtakocsmába, a 3500 forintból egy pár cimborát begyűjtöttem, és mondtam nekik, hogy van két eladó disznóm meg néhány bútor is. Az egyik rögtön jelentkezett, hogy neki van kocsija, utánfutója. Kimentünk a tanyára, fölraktuk a disznókat az utánfutóra, fizetett értük15 000 forintot. Visszavitt a kocsmába, ott rögtön akadt két másik cimbora, akiket a bútorok érdekeltek. Megvették a konyhából a gáztűzhelyt, a két gázpalackot, a hűtőt meg a mosógépet. Fizettek az egészért 5000 forintot. Be akartak menni a szobába, hogy megnézzék a bútorokat, de nem engedtem be őket, mert ott feküdt a két hulla. Erősködtek, hogy miért nem, de mondtam nekik, hogy egy nagy kutya van a szobában, az mindenkit megtámad. Jöjjenek vissza hatkor, addig én elrendezem a kutyát. De nem akartam megvárni őket, el akartam érni a hatórás vonatot Debrecenbe. Olyan 150 méterre a tanyától van egy falatozó, ott ettem egy bablevest meg ittam egy sört, aztán szóltam a pincérnek, hogy hívjon taxit. Az állomáson megvettem a jegyet, de amikor ki akartam menni a peronra, elém állt egy rendőr. Körülnéztem, és egyszerre látom, hogy ott áll az az ember is, aki megvette a disznókat. Nálam volt a tanya kulcsa, de nem zártam be az ajtót. Tudatosan nem zártam be, mert azt gondoltam, hadd találják meg azt a két szerencsétlent minél előbb."
"A fogva tartás körülményei, azzal nincs énnekem semmi bajom. Velem nem mernek kötekedni se a zsiványok, se a smasszerek. Tudják, hogy nekem nincs vesztenivalóm. Életfogytiglani fegyházat kaptam, leghamarabb harminc év múlva engedhetnek szabadon. Addigra 64 éves lennék, de nem fogom megérni. Amit elmondtam, felhasználhatja, leírhatja a nevemet is. A gyilkosságról meg az ítéletről úgyis írtak eleget az újságok."
