Exegi monumentum
Amióta főmérnök vagyok, ég a kezem alatt a munka, virágzik a gyár, az én képzelőerőm áldott mozgató energiája meglátszik mindenen.
Kivágtam az irodából a hamuszürke acélvázas svéd bútorzatot, legyen emberi, meleg, barna koloniál, torontáli a falon (édes Erdély!), diszkrét vízköpő Zsolnay a sarokban. Azt a vén trotli Bernáthnét áttettem a bérelszámolásba, Esztike jobban mutat, angolul is pötyög valamit, hetente egyszer-kétszer, hm, túlórázunk. A hároméves japán szolgálati kocsit nullára írattam, a Saab az én stílusom.
De ez csak a szűkebb házam tája, hogy így tréfásan fogalmazzak, bátran mondhatom, hogy az egész gyár arculatot váltott az én elképzeléseim nyomán. Tavaly volt tízéves a káefté, rendeztünk zsákbanfutást és tréfás vetélkedőt, mindenki kapott lufit, parkosítottuk a hátsó udvart, gyepszőnyeg, muskátli, bukszus, tuja. Én találtam ki. Volt oklevél is, az igazgató adta át, régi haver, még a régi időkből.
És hát a fejlesztések. Voltak morgolódások a száraztekercselőktől, hogy a túlórák, munkavédelmi szempontok meg anyagellátás, ilyesmi. No, kapott az egész részleg tágas öltözőt, kugliteremmel, férfi-női tusoló, szabadidős futópadok, három szobabicikli. Az egész gyár a csodájára járt. A gazdasági igazgató is jó barát, kigazdálkodta. Összejár a két család, lórumozni, kanasztázni, még zenét is hallgatunk. A Bánk bánt meg A mosoly országát. Fejlődik a gyár, nem sajnáljuk a pénzt a beruházásoktól. Nem érzed jól magad a száraztekercselőknél? Gondjaid vannak? Bérproblémák, múló egészségügyi panaszok, szervezési nehézségek? Ugyan már. Hát kinek van még kugliterme a gyárban, férfi-női tusolóval, szabadidős futópadokkal, három szobabiciklivel, s mindez egy építészetileg is kiemelkedő környezetben?
Kedvező anyagi feltételek, bázisalapú rendszerszervezés, előremutató szemlélet, hatékony szociális odafigyeléssel párosulva, én már csak azt mondom, így kell ezt csinálni, és mindenki megtalálja a számítását.
Egy új üzemcsarnokot is terveztettünk, az igazgató barátnéja fél áron megcsinálta. Az oldalába még egy istálló is odafért, ha jön a külföldi partner, körbe lehet lovon vezetni, kis helyi szín, lássa, milyen nép ez a miénk. Építkezni kell, nagyot mutatni, örököt, maradandót alkotni.
Az az igazság, hogy a hardver számít. Voltam néhány éve egy számítógép-történeti kiállításon, szépen lehetett látni, hogy a böhöm, szobányi vasszörnyetegek hogyan alakultak át kézhezálló, csillogó, pehelykönnyű mütyürökké, hogyan lapult le és csinosodott a monitor. Ki emlékszik arra, hogy melyiken milyen programok futottak? Hogy melyiket mennyire használták ki, mire használták egyáltalán, és megbirkózott-e a feladattal? Kit érdekel, hogy a legfrissebb modellt csak amőbázásra vagy pasziánszra használja-e az ember? A hardver emlékmű, most hadd fogalmazzak költőileg: útjelző az időben. Innen merítettem én is az ihletet. Nem működtetni kell, nem jóltartani, nem adni, nem a kedvet keresni, nem formálni, alakítani, karbantartani, gondozni - hanem teremteni, építeni, emlékezetessé tenni. Senki nem fog emlékezni arra, hogy milyen jól vagy rosszul érezték magukat a dolgozók az én főmérnökségem alatt, még a termelés hatékonysága, a termékszerkezet-váltás vagy a későbbi fejlesztések megalapozása is hamar feledésbe merül, akár sikeres volt, akár nem - de az a tízéves évfordulós megemlékezés (oklevelekkel), hogy parkosítottuk a hátsó udvart (gyepszőnyeg, muskátli, bukszus, tuja), az új öltözőcsarnok, a rekreációs center, istálló és lovarda, irodai felújítások. Igen sok pénzt pályázati úton is szét akartunk osztani, nem mi tehetünk róla, hogy a dolgozók nemigen vették igénybe, mindenféle olcsó kifogásokkal jöttek, szerintem egyszerűen nem is kell nekik, a fene a jó dolgukat. Azért az év végi szilveszteri bulin (mert az is lesz!) kihirdetjük, hogy milyen hatalmas összeget bocsátottunk a rendelkezésükre. A többi nem a mi gondunk, végül is.
Az az igazság, hogy nem is nagyon érdekel, hogy ki mit szól a gyárban, hogy összesúgnak a hátam mögött. Fejlődik-e, épül-szépül-e az üzem, nagyobb-e a dicsősége, szétárad-e a fénye? Na ugye. Káprázatos feltételek teremtődnek, tessék megtölteni tartalommal. Teremtünk, nem a piti hétköznapokkal foglalkozunk. Híres leszek. Nemsokára buszmegállót is létesítenek a gyárnál. A nevem ott szerepel az alapkövekben és az épületek falán, arannyal futtatott kis márványtáblán.
