Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Ebédszünet, totállájf)

  • 1999. szeptember 2.

Egotrip

A tervek szerint hamarosan létrejövő észak-alföldi régió leendő központjának már létező, Halköz nevű terén, azon belül az úgyszintén faktumként kezelhető, Söröző fantázianevet viselő söröző teraszán ültünk, már amennyiben a zaftos taccsokkal lehányt járdára kitett, százas szöggel összetákolt két rozoga asztal terasznak tekinthető. Egyfelől tehát a legsúlyosabb rögvalóság talaján, másrészt viszont a szivárványos jövő egyelőre fiktív, ám e hihetetlen mértékben lepusztult belvárosi tér szempontjából mindenképp reménnyel kecsegtető, virágos mezején. Ha egy vallatáson be kéne vallanom, miért tettük ezt, hogy miért ültünk ott tehát, akkor azt mondanám, azért ültünk ott, mert a végre, a dolgok befejeződésére mindketten roppantul fogékonyak vagyunk, miáltal az, hogy körülöttünk épp az utolsókat rúgta a nyár, minket rendkívül megviselt. Ez a léthelyzet - a potenciális centrum ígérete s a Halköz kézzelfogható valósága a végleg bezárt Kishalászszal, az omladozó házakkal, a kannásbor-kiméréssel, a földön alvó részeg hajléktalannal s ékszerként a Csavarbolt feliratú pavilonnal a közepén, valamint az évszakok közti, éppen zajló átmenet - ülésünknek már akkor is valami furcsa, filmszerű, lebegő kettősséget adott volna a válaszhoz, két kövér mester közt találtam magam heringként beszorulva a kőkemény fapadon. A barátom jobban járt, neki egy inasabb - igaz, roppant ittas - májsztró meg egy keszeg nő jutott, így neki volt némi esélye legalább, hogy időnként eljuttassa a szájáig a poharat.

A tervek szerint hamarosan létrejövő észak-alföldi régió leendő központjának már létező, Halköz nevű terén, azon belül az úgyszintén faktumként kezelhető, Söröző fantázianevet viselő söröző teraszán ültünk, már amennyiben a zaftos taccsokkal lehányt járdára kitett, százas szöggel összetákolt két rozoga asztal terasznak tekinthető. Egyfelől tehát a legsúlyosabb rögvalóság talaján, másrészt viszont a szivárványos jövő egyelőre fiktív, ám e hihetetlen mértékben lepusztult belvárosi tér szempontjából mindenképp reménnyel kecsegtető, virágos mezején. Ha egy vallatáson be kéne vallanom, miért tettük ezt, hogy miért ültünk ott tehát, akkor azt mondanám, azért ültünk ott, mert a végre, a dolgok befejeződésére mindketten roppantul fogékonyak vagyunk, miáltal az, hogy körülöttünk épp az utolsókat rúgta a nyár, minket rendkívül megviselt. Ez a léthelyzet - a potenciális centrum ígérete s a Halköz kézzelfogható valósága a végleg bezárt Kishalászszal, az omladozó házakkal, a kannásbor-kiméréssel, a földön alvó részeg hajléktalannal s ékszerként a Csavarbolt feliratú pavilonnal a közepén, valamint az évszakok közti, éppen zajló átmenet - ülésünknek már akkor is valami furcsa, filmszerű, lebegő kettősséget adott volna a válaszhoz, két kövér mester közt találtam magam heringként beszorulva a kőkemény fapadon. A barátom jobban járt, neki egy inasabb - igaz, roppant ittas - májsztró meg egy keszeg nő jutott, így neki volt némi esélye legalább, hogy időnként eljuttassa a szájáig a poharat.

Na, onnantól nem volt elmúlás meg elemelés, tepsi, zsák, régió meg centrum egyáltalán. Totállájf - kezdte a nő bemutatkozásképp, ez az én elvem, remélem, tudsz németül. Egyébként - nyújtotta inas kezét - Vaskor Lídia vagyok. Keresztury Tibor - ráztam meg némileg ijedten, mialatt a barátom szemében megjelent egy könnycsepp a helyzet által megkövetelt emberfeletti erőfeszítés miatt. A szitu óriásinak mondható - hajtogatta onnantól szakaszosan, ha épp meg tudott szólalni, egy komplett Narancs-cikk, tette hozzá, miközben a nő csak mondta-mondta; visszanéztem, lejeleztem, nyugodjál meg, meg van véve, dolgozok. A keleti panoptikum egyik kulcsembereként számítok rá, ha nem esik vissza a neve által feltett mérce, valamint az erős kezdés után, s továbbra is ilyen jól szerepel. Totállájf - folytatta -, és ebbe énnálam, Tibikém - tette hozzá sokat sejtetően, bizalmasan -, minden, de úgy hidd el, hogy minden beletartozik. Semmi okom nem volt kételkedni benne, főleg hogy a brigád a lélekből feltörő őszinte szavakra egy emberként, elmerengve bólogatott. Megyek utánuk a Domestosszal, de közben és főképpen utána: pia, pina, kánaán. Háromszor szöktem meg az intenzív osztályról, kétszer kiloptam azt a girhest is - bökött a fejével a szomszéd asztal felé -; de kár volt, a férjemet, négyszer voltam már kómában, ötször mondott le rólam a drága jó anyám. De rólam aztán lemondhatott: totállájf, itt vagyok! Tiszta számmisztika - mondta a barátom a könnyeit nyelve, majd érdeklődve megkérdezte, nem te voltál a vécés néni véletlenül a Hungáriában a hatvanas évek közepén? Rábaszott, mert lendületből megcsókolták a napvilágra került régi ismeretség okán. Hát, rád aztán tényleg az egész brigád rámehet, Lídiám - jegyezte meg a feltűnően megviseltnek látszó embere, akinek a szerepe a folyamatos iváson túl mindösszesen erre a szomorú közlésre korlátozódott, mialatt a társaság kitartó bólogatással emelte a beszélgetés színvonalát a gyorsan ürülő s cserélődő poharak fölött elszánt módon, türelmesen, változatlanul. Én voltam csak továbbra is bent a présben, miáltal fogyasztani egyáltalán nem volt módom, a tudásom viszont gyarapodott, mert rájöttem, hiába megy a Domestosszal effektíve őutánuk, ebben a csapatban Vaskor az érték-, a mérték-, a mérv- és az irányadó abszolút, valójában ő megy elöl, a brigád meg utána, pincsikutyaként. Totállájf, ismételte még vagy hússzor, pedig már elsőre is megjegyeztem, de a történetnek ezen a pontján Vaskor Lídia sajnálatos módon annyira berúgott, hogy a további szerepeltetésétől el kell tekintenünk: nem hagyták el már a száját használható mondatok. Fasz - mondogatta megrögzötten, aztán hogy intenzív osztály, később hogy zálogház, Domestos, állomás, elfekvő, anyám és Kishalász. Arra viszont még ekkor is jó volt, hogy a megdöglés témaköréről elterelje a figyelmünket.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.