Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Túl a Tiszán)

  • 1997. augusztus 14.

Egotrip

Kőrösi Csoma Sándor unokája vagyok én. Gondoltam, felkutatom a kárpátaljai rokonokat, ha már úgyis a határtól tízpercnyire, a Tiszán töltöm az időt. Felfedező út lesz, mondtam Attilának, a nem egészen tiszta paraméterek miatt, de nem látszott ijedtnek, neki mindegy, úgy nyilatkozott, hol teszteli meg a kéthetes kocsit. Súlyos tévedése gyorsan kiderült. A magyar oldal még megvolt úgy-ahogy, önbizalommal gördültünk át egy kékre festett disznóól elé. Végigérnék benne fekve biztosan, de legalább nyolc tányérsapkás arc volt az ablaknak sejthető lőrések mögött. Néztek egyelőre, összeért a válluk, nem történt egy jó óráig semmi sem. Tüzeltek erősen, valószínű, főztek, arra utalt, hogy füstöl a tető. Mi lesz, ha kijönnek, mondom Attilának, az a nyolc szempár nem ígért semmi jót. Egy nő volt az előőrs, a kócsert követelte, nem volt neki az útlevél elég. Na az meg mi lehet. Kócser nincsen, baksis búgyet, nem is tudtam Attiláról, hogy ukránul is beszél. Probléma, probléma, probléma, sóhajtozott a jóasszony, csóválta egyre a kontyos fejét. Kezdett úgy kinézni, hogy nem lett meggondolva ez a látogatás.

Kőrösi Csoma Sándor unokája vagyok én. Gondoltam, felkutatom a kárpátaljai rokonokat, ha már úgyis a határtól tízpercnyire, a Tiszán töltöm az időt. Felfedező út lesz, mondtam Attilának, a nem egészen tiszta paraméterek miatt, de nem látszott ijedtnek, neki mindegy, úgy nyilatkozott, hol teszteli meg a kéthetes kocsit. Súlyos tévedése gyorsan kiderült. A magyar oldal még megvolt úgy-ahogy, önbizalommal gördültünk át egy kékre festett disznóól elé. Végigérnék benne fekve biztosan, de legalább nyolc tányérsapkás arc volt az ablaknak sejthető lőrések mögött. Néztek egyelőre, összeért a válluk, nem történt egy jó óráig semmi sem. Tüzeltek erősen, valószínű, főztek, arra utalt, hogy füstöl a tető. Mi lesz, ha kijönnek, mondom Attilának, az a nyolc szempár nem ígért semmi jót. Egy nő volt az előőrs, a kócsert követelte, nem volt neki az útlevél elég. Na az meg mi lehet. Kócser nincsen, baksis búgyet, nem is tudtam Attiláról, hogy ukránul is beszél. Probléma, probléma, probléma, sóhajtozott a jóasszony, csóválta egyre a kontyos fejét. Kezdett úgy kinézni, hogy nem lett meggondolva ez a látogatás.

Egyenként másztak ki fáradtan a napra, probléma, probléma, ez volt a köszönés. Egy összefüggő sóhaj lett az a délelőtt, nem sajnált így engemet még senki sem. Hogy ne fájjunk annyira nekik, megkapta mind az ezresét: csak erre küldték ki a gyakornokot, vezesse le az érdemi átkelést. Õ az elkobozzuk szót szerette inkább, vagy tudta csak magyarul; ezt hajtogatta, míg gusztálta tűnődve az Alfa Romeót, s pontokba szedte ukránul, hogy mikor. Hívjátok fel inkább a centrálníj bagázst, lett neki ajánlva egy újabb ezresért, hogy kiderüljön, tiszta a gép. Délután lett, mire lenyomozták, ha létrejött egyáltalán a kapcsolat. Egy ideje én már akkor egy nagy kövéret néztem, mondom Attilának, ne örülj nagyon. Háromlábú széken tartotta a sorompót láncon, s egy óriási gukkerrel sasolta odaát a benzincsempész Mercedesek több kilométeres sorát. Ez a legfáradtabb, bazd meg, már fel se áll, kivárta, míg mindenki egyenként odamegy. Probléma van, mester? - rutinos voltam már -, nem szólt, csak bólintott, de akkorát, hogy az kétezret jelentett legalább. Három óra nyolckor húzta meg a láncot, olyan mozdulattal, ami maga volt a megbicsaklott élet, a keserű sors, a végtelen szenvedés.

Na, akkor most merre, kérdezte Attila, hát ez az. Úgy nézett rám, mikéntha remélné, beugrik valami helységnév a gyerekkori emlékek közül. Nagyszőlős az megvolt, rémlett legalábbis, hogy oda járt suliba valami gyerek. Ezen túl azonban csak arra emlékeztem, hogy kacsintós pénztárca, kosaras melltartó Miskolcon, amikor átjöttek, nem maradt. Derengett egy név még, Babci, igen, Babci, Babcit keressük, ukrajnai lakos. Még szerencse, hogy minden faluban álltak a megállóban ilyen szomorú emberek, kik nem adták föl még, hogy aznap valamiért jön majd a busz. Felvettünk két ijedt szeműt gyorsan, a Prodigy helyett Attila diszkréten berakta Szécsi Pált. Sorolni kellene, mondom nekik, a helyeket szépen Nagyszőlős után, nem volt jobb ötletem. Egyszer elhangzik csendesen, Gugya. Gugya, gugya, gugya: hogy van az magyarul: Gödényháza - ez az, mondom Attilának csapkodva a térdem, megvagyunk: ez az úti cél, a Babci névvel a kocsmában már vígan elboldogulunk. Megvannak, istenem, a maradék családom, a kint rekedt rokonság, akik nem úszták át nagyapámmal Újlaknál a Tiszát, igen. A gugyai vonal. Az eredet.

Itt vagyunk, nincs itt senki sem, harsogta a magnó, mikor begördültünk a ház elé, miután korábban nagyon helyesen azt is üvöltözte, hogy az emlék elől senki nem bujdoshat el. Hozhattam volna valamit legalább, egy üveg bort, így huszonöt év után. Álltam a kertkapunál, kapált bent egy ember, úristen, az apám. Néztünk hosszan egymásba bele, mozdulatlanul. Jött Babci is, maga, egy darabig csak, igaz, mert utána meglassult, ő is csak állt szótlanul; telt az idő rendesen. Mint egy rossz film, gondoltam, de inkább csak azért, hogy tartsam magam valahogy, ne legyek érkezőben máris elbukó. Na, ki vagyok, oldottam fel abban a jó rokonszenves stílusomban a megdermedt helyzetet, de akkor már futott kifelé a házból vagy négy nemzedék őrült zokogással, hogy rám vesse magát. A legjobb nevelésű kamaszlány vált csak ki a bolyból, üldözőbe vett egy megtermett kacsát. Mindig mondtam, egyszer eljövök, szóltam vészjóslóan, mindig mondtam: itt vagyok. Igaz, hogy ezt sose mondtam, tízévesen pláne nem mond az ember ilyeneket, de elég hatásos volt, mert az is rákezdte, aki eddig csak szipogott. Mondtad, mindig mondtad, megmondtad, Tibikém, kijött az egész utca a nagy zokogásra, ki halt meg, mikor lesz a temetés.

Pálinka érkezett, főtt a madár, bontott a máj, mint a fene, másfél év kihagyás után. A szegénység rémtörténetei közben, megfeneklett életek, csernobili kiküldetés, elvett földek, ilyenek. Tiszta szemű huszonéves lányok, ahogyan elnyeli őket a sár, beszippantja mindet Gugya, plusz egy szeszes ukrán, mint ráadás. Nem is bírtam hallgatni az életeket a hatodik kör után: na, ott a kacsa fölött be lett ígérve minden rendesen. Csupán öt-hat sorsot kell megoldjak, ahogy emlékszem, mindösszesen: de abban a férjszerzéstől az áttelepülésig minden benne van, iskoláztatás, fogorvos, komplett egzisztencia. Egy szülés is lesz? Debrecenben? Meg van oldva, csillagom. Lakás is kell? Állás, ajánlás, protekció, útlevél: nem probléma, gyertek bátran, itt a címem, túlbeszéltük, véreim.

Sötét volt már, mire elrendeztem azt a pár életet. Egy kocsmába keveredtünk közben valahogyan, lámpa nem volt, de fénylett a jövő a családom felett. Kikértem a pultot nekik utolsó erőmből, tíz percig rámolta a csávó lefelé az üvegeket. Tánc lett szorgalmazva később, de nem kívánta már a láb, néztem inkább a ködön át, hogy megjegyezzem őket, az arcokat, elázó enyéim arcait. Aztán az volt, hogy szólt Attila, menjünk, ez már meg van oldva, de még ott a határ; az se lesz piskóta, öreg.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.