Egotrip

A kísérleti pszichológia egyik fontos megállapítása, kicsit vulgárisan fogalmazva, hogy az ember hülye helyzetekben hülyén viselkedik. Például az elõzõ rendszerben a rendõrök gyakran kerültek hülye helyzetekbe. Ha a rendõr nem a rendet, hanem a rendszert védi, nem tehet mást, mint hogy hülyén viselkedik. Kínjában olyanokat kérdez, mint "na, hová lesz a menés?" Meg is kapja a választ: elterjednek a rendõrviccek. Ezek mára szerencsére lényegében kihaltak. Ma, ha egy rendõr netán hülye, akkor nem azért hülye, mert rendõr, hanem azért, mert saját eszûleg az.

Erõsen habozom, hogy merjek-e írni az emberi gyarlóság egyik végsõ fokáról. Elvégre az olvasó talán hisz az Emberben. De mégis: egyesek a munkahelyi telefonjukról magáncélú hívásokat is bonyolítanak.

Lóverseny-dolgokban szegény, jó gyarló hírem-nevem azzal egyenes arányban, sőt, mértani sorok sebességével lépést tartva növekszik, ahogyan én magam a lóverseny angol-ír dolgaihoz egyre kevésbé értek. Sőt! E visszafejlődésem a szorzatok örök tulajdonságai szerint, már ahol a szorzatoknak ilyen a tulajdonsága, észre nem vevődik, mert mint a már rég kihunyt csillagok fénye, elérkezik adott helyekre, fejlődés jeleként, hogy volt egy hapsi, aki decemberből megszúrta Promalee-t (anyja Oralee), mert hogy az írhoni ugri-futi ló így-meg-úgy, és az idomár meg a zsoké tudja már, milyen hibák küszöbölendőek, s ha jövő márciusban a cheltenhami fesztiválon, melyet ez a hapsi (csekélységem) a londoni Piccadilly (ah!) környékéről, kihalt délután csodált, esni fog az eső aznap éppen (és esett!), alkalmasint rá lehet tenni ennyit meg ennyit, és ezt már mind írtam. Tétre (győzelemre) mily kivételes szépet kerestem.

Tavasz van, minden zöld, még a kék is, csak az akácok keresik riadtan csupasz kézzel lombkoronájukat. A diófa robbanásra készen áll a kertben. Mióta télen és nyáron is van paradicsom, uborka, retek és zöldhagyma, az az érzésünk támadhat, hogy a konyhakert örökzöld természetű. Pedig dehogy. Örökzöldet fenyőben, tujában és slágerben képzeljünk el. Például azt, hogy "Isten véled, édes Piroskám, remélem, a zsűri kirostál".

A nagy, bonyolult rendszerek láttán álmélkodva szoktuk mondani: nahát, hogy itt minden mindennel összefügg! Az emberi szervezetben összefügg a szívverés sebessége a verejtékezéssel (például rémület esetén), a terhesség a fogak romlásával (merthogy a magzatba megy a csontépítő anyag) meg hasonlók. A nyelv is nagy, bonyolult rendszer, abban is csodálatos öszszefüggések vannak, például a szórend és a jelentés között (más az, hogy Jöttek be a vendégek, illetve Bejöttek a vendégek), vagy a tárgy határozottsága és az ige végződése között (Reszelem az almát, illetve Reszelek egy almát).

Már csak tíz nap van hátra a tíz évből! Öt-tíz éve még minimum három felkiáltójelet tettem volna e mondat végére, most ezt az egyet is habozva ütöttem le. Hiába, ilyen az emberi természet: igencsak feledékenyek vagyunk. Tíz nap múlva éppoly természetesnek érezzük majd, hogy az Európai Unió állampolgárai vagyunk, mint amilyen természetes ma, hogy köztársaságban élünk, és nem népköztársaságban. Talán a rendszerváltásnak sem tudtunk volna örülni akkor, ha tíz évvel korábban közlik velünk Kádárék: rögvest átadják a stafétabotot, amint úgy látják, hogy elég érettek vagyunk a demokráciára, és ők is felkészültek a csendes visszavonulásra. Ha majd mindkét fél készen áll, bíborba-bársonyba öltözünk szépen, és úgy menetelünk kéz a kézben a (bársonyos) forradalomba.

A Szerb Hazafiak Szövetségében általános fejvesztettség kapott lábra.Micsoda botrány! A horvát tábornokok önként mennek a hágai ENSZ-bíróság elé. Amint Carla del Ponte postázza a vádiratot, a tábornokok haptákba vágják magukat, és fejvesztve menekülnek Hágába. Most egyszerre négyen jelentkeztek a bíróságon. Még a családjuktól sem búcsúznak el tisztességesen, a szomszéddal sem isszák meg a kisüstit annak rendje-módja szerint. Összekapkodják a legszükségesebb dolgaikat, pizsamát, fogkefét, és rohannak feladni magukat Hágába, zúgolódtak a szerb patrióták.

Láttyátok, feleim, szemetekkel, mik vogymuk. Isa, korcs és kamu vogymuk. Mennyi melaszban teremtüvé Isten írókat és adutta vala nekik Írószoevetséget házoá.És adutta vala nekik az írnitudás almáját, de ők egymás torkát harapdálták evőlegesen. Kik bár oly mélyre hatoltanak is az írnitudás almájába, férgeknek találtattak vala, és kiköpendék őket, és házoán kívül találták tenmagukat es. Kérdendik egymást: te most hol lakol? Kívül vagy bévül, mindenik meglakol. (H. Lotti)

Mikor este nyolc után kinyitottam a konyhaablakot, hogy jó szellőzése legyen a sercegő olajnak, ha belemártom a tojásban forgatott kenyeret, azt hallottam az utcáról, hogy vegetáriánus ember nem lehet szadista.Már tudtam, emiatt perceket fog késni a vacsora. Végigvettem vegetáriánus és szadista ismerőseimet, és megnéztem, van-e közös részhalmazuk. Nem volt. De ez még nem bizonyít semmit, a pontos vizsgálathoz képest nagyon kevés vegetáriánus ismerősöm van.

Már órák óta gyűrtük egymást angol üzleti partnereimmel, és én lélekben feladtam. Teljesen reménytelennek tűnt, hogy megállapodásra jussunk. Egy ideje csak azt fogalmazgattam magamban, hogyan tudok elmondani angolul egy régi viccet; gondoltam, így zárom majd le ezt a nyavalyássá vált londoni utat. Úgy döntöttem, rögtön a poénnal kezdem, és így szóltam: van egy kompromisszumos javaslatom...

Mit csinálunk akkor, amikor valamiből kevés van? Azt mondjuk rá: rendhagyó. Abnormális, azaz a normától eltérő. Ha a ritkát abnormálisnak minősítjük, ezzel a rendszert igyekszünk menteni, hiszen ami abnormális, az nem követelhet magának helyet a rendszerben, nem kell a számára új rubrikát nyitni.

A dolgok: ez ám a legfurább dolog. Merthogy a dolgok, ugye, mi egyéb is történhetne, mennek, így-úgy, mennek, ugyanakkor nagyon is az van, hogy a dolgok nem mennek. Rendezzünk ám a dolgok menésének bizonyítására vízijátékokat, szavazzunk arról, mi legyen az ország zsakettja az elzász-lotaringiai utcabálon (l. elszállsz, mint Lotaringia!), örvendjünk annak, hogy ha már abból a bizonyos 1/2 lefordított regényből nem hogy az nem jön ki, ami 1995-ben még kijött, hanem a háztartási pénz fele se egy hóban, ráadásul azt a munkát is más kapja, örvendjünk, mondom, annak, hogy igényeink egészségesen lejjebb szálltak ennek arányában, de belülről! mert a mi vezérünk minket, mondta J. A., bensőnkből vezérel, s nem abból, hogy a dolgok mint a reklámban a Tarzannak az elefánt, végig a bütykünkön állnak, és nem mennek... nem is folytatom. Tarzan a reklámban katarzist idéz elő az elefántnál: a fürkész, dzsungeljáró fiatalok Torkom-Borkom pasztillát hajítanak neki, mire ő egy elefántriasztót rikkant, és már az a haszna is megvan, hogy bütykéről lement a fattyúfaggyú, ám ő maga épségesen szökell vastag bőrű testvére után, még hátára is pattan tán.

Tizenöt évvel ezelőtt a rendszerváltó pártok sok mindenben nem értettek egyet, de abban igen, hogy az államvezérelt gazdaságot piacgazdasággal kell felváltani. Erre az ideára már az utolsó állampárti kormány is vevő volt: a Németh-kabinet gőzerővel rombolta le a piaci erőket deformáló áreltérítéseket, az áru- és munkaerőpiacot gúzsba kötő szabályozórengeteget. Vagyis liberalizált és deregulált. A gazdasági rendszerváltáshoz a néptől is felhatalmazást nyert Antall-kormány még tovább ment: a pénzügyi fegyelmet kikényszerítő törvényekkel pénzalapra helyezte a gazdaságot, a magántulajdon meghonosításával pedig fő szabállyá tette, hogy gazdálkodni saját kontóra és felelősségre lehet. Az állam csak kivételes esetekben állja a cechet.

Az ifjú ***, mielőtt útra kelt, biciklijére egy Orionton táskarádiót drótozott. Felhők futottak az égen, hajladoztak a karcsú fák. A szemétdombon patkányok játszadoztak ugyanolyan önfeledten, mint a színes lepkék az orgonabokrokon. Május volt, semmi nem számított. *** sem vacakolt az állomáskeresővel, megnyomta a neki legjobban kézre eső, csontszínű gombot, kihúzta az antennát, aztán beletaposott a pedálba. Valami idegen nyelvű fuldokló boldogította a kedves hallgatókat. Néha ugyan eltűnt a lelkes hang a hullámverésben, különben is, *** legfeljebb ugatásnak hallotta, mégis mindent értett: tudta, ez az elhalkuló-felerősödő halandzsa a szívéhez szól, sőt azt is tudta, hogy amikor a babiloni intró végleg elszáll, és felcsendül a dal, az Apache a Shadowstól, minden máshogy lesz, úgy, mint korábban soha. Összes erejét a pedálba gyűrte, ömlött róla a víz, kalapált a gigája, mégis egyre szabadabban lélegzett: csak a bicikli első kereke vetett megnyúlt árnyékot az útra, olyan volt, mint egy felhúrozott tojás. Vagy mint egy szakadatlanul megszülető és újra elfogyó tüskés kígyó, aminek a tekergését ki kell kerülni, és a farkát a fejére kell tenni - az örök kiegyenlítődés érdekében.