Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Csak az ökör...

  • Mérő László
  • 2004. május 6.

Egotrip

A kísérleti pszichológia egyik fontos megállapítása, kicsit vulgárisan fogalmazva, hogy az ember hülye helyzetekben hülyén viselkedik. Például az elõzõ rendszerben a rendõrök gyakran kerültek hülye helyzetekbe. Ha a rendõr nem a rendet, hanem a rendszert védi, nem tehet mást, mint hogy hülyén viselkedik. Kínjában olyanokat kérdez, mint "na, hová lesz a menés?" Meg is kapja a választ: elterjednek a rendõrviccek. Ezek mára szerencsére lényegében kihaltak. Ma, ha egy rendõr netán hülye, akkor nem azért hülye, mert rendõr, hanem azért, mert saját eszûleg az.

 

A pszichológia intézményekrõl nem beszél, de úgy tûnik, azokra is érvényes, hogy hülye helyzetekben hülyén viselkednek. Egy látványos példa a sok közül: tipikusan hülye helyzetben vannak a parkolási társaságok. Nem világos, hogy ezek voltaképpen gazdálkodószervezetek, amelyek egy fontos közjószágot kezelnek (a parkolóhelyeket), vagy hatóságok, amelyek a parkolás rendjét biztosítják, netán bizonyos várospolitikai szempontok érvényesítõi.

Ennek megfelelõen a parkolási társaságok viselkedése nagyjából olyan, mint az elõzõ rendszerben a rendõröké volt. Arrogánsak, fenyegetõzõek, minimális megértést sem tanúsítanak az ügyfeleikkel szemben. Pár perc késésért büntetnek, miközben kártyával eleve csak negyedórás egységekben lehet tõlük parkolási idõt vásárolni. Néhány száz forintos tartozásért zár alá vesznek milliós értéket, és egyben az illetõ mozgási szabadságát is súlyosan korlátozzák - ez utóbbit még a rendõrség is csak nagyon indokolt esetben teheti meg.

Már látom, amint a parkolási társaságok illetékesei nekem esnek, és hozzák fel a példákat, hogy mindez a mûvelt Nyugaton is megtörténik. Persze, mindenre van példa. De engem már ért olyan meglepetés, hogy valahol megbüntettek, miközben a parkolóórát kerestem, és a parkolási társaság irodájában két perc alatt elintéztem az ügyet, sõt, horribile dictu: bocsánatot kértek. Olyat is hallottam, hogy valakinek kártérítést fizettek az õ hibájukból elpazarolt idejéért. Nos, majd ha ilyesmik elõfordulhatnak nálunk is, akkor talán elfogadhatónak fogom tartani a máshonnan felhozott példákat. Addig azonban az ilyen érvelés csak annyira hat meg, mint amikor azt kell elfogadnom, hogy a svéd adórendszert és az albán bérrendszert alkalmazzuk egyidejûleg.

De valójában nem errõl akarok beszélni. Hanem arról, hogy nemcsak az egyes emberre, hanem az intézményekre is érvényes, hogy csak az ökör következetes, és ezt éppen a parkolási társaságok példája kiválóan mutatja. Ők sem következetesek az arroganciában és a túlkapásokban. Náluk született meg egy világszínvonalú rendszer, amelyben a parkolási díj kifizetése mobiltelefonon elintézhetõ.

A rendszert nem gyõzöm eleget dicsérni: kulturált, szellemes, egyszerû használni, valóságos informatikai bravúrdarab. Az ismertetõk érthetõ emberi nyelven íródtak, nem a szokásos hivatali bikkfanyelven. A teljes rendszer tisztán a funkcionalitást szolgálja, a parkolási társaságok általános viselkedésének élesen ellentmondó módon. Pontosan annyit fizetek, amennyit parkolok - nem kell elõre tudnom, mennyit fogok parkolni. Csak közbevetem: egyszer még az is megtörtént, hogy a parkolási társaság irodája elõtt büntettek meg, miközben éppen befizettem az elõzõ büntetést. Azt gondoltam, fél óra alatt biztos végzek, és ennyire váltottam jegyet. De harmincöt percig tartott az ügylet. Amikor visszamentem, hogy ezt talán nem méltányos kifizetnem, panaszomat nem fogadták el, mivel kétségtelenül túlléptem a kifizetett parkolási idõt. Kíváncsian várom, mikor perelnek be, mert ezt a büntetést azóta sem voltam hajlandó befizetni, a pert kilátásba helyezõ kedves hangvételû megkeresésük ellenére sem.

De most a mobiltelefonos rendszert jöttem dicsérni, nem dohogni. Ez a rendszer például ellentmond a parkolási társaságok gazdasági érdekeinek is, mivel amúgy az ember többnyire több idõt fizet ki, mint amennyit ténylegesen parkol. Elõfordulhatott volna, hogy öt perc alatt sikerül befizetnem a büntetést, és akkor huszonöt perc árát nyerte volna meg a társaság, ellenszolgáltatás nélkül. Ehhez képest büntetett meg öt perc késésért - és ezt küszöböli ki teljesen a mobilos rendszer. Úgy látszik, a parkolási társaságok sem következetesen és gyárilag aljasak. Néha még náluk is érvényesülhet az emberi értelem és kreativitás, létrejöhet egy fair megoldás.

Nem Magyarországon élnénk, ha a sztorit ezen a ponton befejezhetném. A mobiltelefonos parkolási rendszernek van egy másik olyan oldala is. A rendszer kihasználja a mobilos szolgáltatásnak azt a tulajdonságát, hogy a hívó száma már tudható, mielõtt felvennénk a telefont. Így sem nekem, sem a társaságnak nem kell fizetni azért, ha hívásommal megkezdem vagy befejezem a parkolást: egyszerûen elutasítják a hívást, és ezzel a parkolást megkezdtem, illetve befejeztem. Ez persze nem méltányos a mobiltársaságokkal szemben, amelyek infrastruktúráját ily módon ingyen használjuk.

A mobiltársaságokat sem kell félteni, õk is sokszor arrogánsak, és õk is sokszor viselkednek úgy, mint ha hatóság lennének. De rájuk is vonatkozik, hogy csak az ökör következetes - a mobilos parkolás esetében például meglepõen toleránsan járnak el. Megvan a mûszaki lehetõségük arra, hogy egyszerûen lekapcsolják a telefonszám kijelzését a parkolótársaságok felé menõ hívások esetében. Ezzel eleve lehetetlenné tennék, hogy ingyen használjuk az infrastruktúrájukat.

Egyrészt megnyugtató, hogy ezt nem tették meg a mobilszolgáltatók. Másrészt viszont nem megnyugtató, hogy nem sikerült megegyezniük a parkolási társaságokkal. Kétségtelenül mûködõképes a jelenlegi állapot, csak nem stabil, bármelyik pillanatban felborulhat, mert nem tisztességes a mobilszolgáltatókkal szemben. Ezt annak ellenére mondom, hogy amúgy egy pillanatra sem féltem õket az éhenhalástól. Csak éppen valahol, egy fontos ügyben megint nem sikerült úgy megállapodni, hogy mindkét fél figyelembe veszi a másik szempontjait is, és kompromisszumra jut - ahogy azt új, tágabb hazánkban szokás.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.