Egotrip

Kikerülvén a tényfeltárás ingoványából végre, újra a látomásos líra és annak határterületei felé vehetem az irányt, kezdve rögtön azzal, hogy nevet adok egy pulinak, ezzel is nyomatékosítva már-már a lealjasulásig megszilárdult elkötelezettségemet a jövő, valamint csatolt részei iránt.

Ha kitartóan szörfölünk a világháló nemzetiszínű lapjain, irodalmi csemegékre bukkanhatunk. És nem is gondolnánk, hogy a legjobb bohózatok éppen a szigorú komolyságot mímelő kormányunk honlapjáról tölthetők le. Az alábbi dialógusok a www.meh.hu/kormányülések - sajtótájékoztató címszó alatti szövegekből kizárólag a copy és a paste műveletek felhasználásával készültek. Ha kicsit tovább csiszolódik a műfaj, előbb-utóbb talán olyan kvalitások is születhetnek, amelyek akár Ionesco híres abszurdjával is felvehetik a versenyt. Már ha addig sem változik a Kopasz énekesnő frizurája.

Legfrissebb, még testmeleg élményemet mondom itt tollba. De várjunk csak! Előbb hadd gondolkozzam el egy szón, azon, hogy tollbamondás. (...) Köszönöm, megvan, mehetünk tovább.

Ha én most, március idusa előtt közintézmény volnék, rögtön elküldetnék az ipari alpinistákért meg a takarítóbrigádért, hozzanak jó köteleket meg szidolt, lesz egy napi munkájuk, kerül, amibe kerül. Közben a bérelszámolási osztály menyecskéit elszalajtanám a vegyesbe, hozzanak cérnát, selymet, zsinórt meg ami kell, álljanak neki varrni, indítsák be a mosógépet, minden munkát tegyenek gyorsan félre.

Petőfi Sándor - az egy dél-budai szólásmondás, olyan, mint a "bungee jumping", akkor szokták mondani, ha nem jut az eszükbe más.

Úgy látszik, a magyar beszélt nyelv lassan búcsút mond a -ban/ -ben ragnak: egyre kevesebben használják természetes beszédben, és szerepét átveszi - illetve már nagyrészt átvette - a -ba/-be rag. (A továbbiakban az egyszerűség kedvéért csak -ban, ill. -ba ragnak nevezem őket.) A legtöbben az iskolában tanuljuk meg, hogy az A szobába vagyok mondatot A szobában vagyok-nak kell leírni. A -ban ragot ma elsősorban az írott nyelv, a tudatos normakövető nyelvhasználat (no meg a korrektor) tartja életben, ha kevésbé literátus nyelvközösség volnánk, már eltűnt volna, ugyanúgy, mint a látá vagy a várnók.

Jól rendelték azt az istenek, hogy a február legyen a legrövidebb hónap. Ha csak néhány nappal hosszabb, nem bírom ki. Éreztem ezt anyám hasában is - valahogy ki kell bírni -, csak még nem tudtam, a február rövidebb, mint. Ha, mondjuk, harmincegy napos, március 1-jén születek. Március van, március van, de jó rugdalózni a szabadban, ordítottam, csodálkoztak, március korábban kidugta fejét, viráglott. Átvertek, már az elején.

Ellenben az én karakán és marcona öregemberemnek minden foga megvolt. Ha akarta volna, bármikor kettéharapja a Miért háromdimenziós a tér? című könyvet, hozzáfogva még a Hová tettem a gereblyét? című kertészeti útmutatót is, ugyanakkor ruházata a saját testén való vasaltságát mutatta.

A népszámlálás komoly dolog. A közéleti beszéd többek között ugyanis különféle súlyú valószínűsítések és történetek összessége, amelynek fontos részét képezik "az emberek ilyenek meg olyanok" jellegű megállapítások. A népszámlálás a társadalom leírásának kitüntetett jelentőségű formája: vonatkoztatási pont és értelmezési keret a társadalom állapotáról, illetve a közös tennivalók irányáról szóló vitákban. Nem véletlen, hogy törvény rendelkezik megtartásáról, amely pénzbüntetés terhe mellett kötelezi az állampolgárt a válaszadásra. Egy adatbázis sosem számok holt halmaza, hanem - a kérdések megválogatása révén - érdekeket, meghatározott értékeket megjelenítő elbeszélés, amely egyeseknek kedvez, másokat pedig hátrányba hoz.

Mindegy volt, hogy pontosan mit, Bélának lépnie kellett, hogy tűnjék föl: itt van ő is, valami nagyot és merészet kellett lépnie, azért nem akkorát és olyat, hogy visszacsinálni ne lehessen, de valahogyan észre kellett vetetnie magát, nem lehet őt még leírni. Szerepe van, bármi legyen is az.

Ezúton kérem a nyelvészetben jártas olvasókat (és különösen e hasábok tudós szerzőit, Kálmán C. és Nádasdy tanár urakat) arra, hogy sürgősen alkossanak egy használható kifejezést a most elkezdődött évtizedre. A minap egy szakmai vitán belém rekedt a gondolat. Hiába kezdtem magabiztosan hozzá eszmefuttatásomhoz arról, miért nem lehet az EU-ba a hetvenes-nyolcvanas években belépett országok tapasztalatait kivetíteni a, a..., amikor elakadt a hangom, dadogni kezdtem, hogy izé, minek is nevezzem a mostani éveket. Nullás évek, javasolta valaki, jó, mondtam, szóval a nullás években csatlakozó országokra. Az incidens mégis megtörte eszmefuttatásom lendületes ívét, a nyelvi kifejezés hiánya gondolataimat is elbizonytalanította.

A tévében volt egy műsor arról, hogy helyes-e, ha iskolákban felvilágosítást tartanak a gyerekeknek a homoszexualitásról. A műsorban a felvilágosítás szervezői rendszeresen a "meleg" kifejezést használták, míg a kívülálló megszólalók "homoszexuálist" mondtak. Érthető a melegek idegenkedése ez utóbbi szótól, hiszen rideg és tudományos, mint a hímvessző vagy a paraj. A "meleg" semleges, bár kissé politikailag korrekt szagú, mint a "roma" meg a "siket". Volna ennek a dolognak rendes magyar neve: "buzi" - de hát az meg túl sértő ahhoz, hogy a tévében használni lehessen, azaz nyelvészeti értelemben tabu-szó.

Álltam a kádban, mint egy pingvin, a pingvinek is mindig meztelenül állnak. Nyúltam a szappanért, "és akkor éppen hogy csak", ebben a precíziós törzsi mozdulatban, amely sokat látott felső testem 2,3 fokos megdöntésével, mintegy derékban értelmezett fejbiccentéssel, ott, minden kétséget kizáróan mozdulatlanná váltam. Direkt nem azt mondom, hogy megmerevedtem, mert még bezavar a pingvin a képe. Mozdulatlanná váltam. Kezemben a zuhanyrózsa fekete nyaka, lábkörmökön szörföző vízsugár, és ott, a derék táján valami nagy-nagy emberi fájdalom, amiért érdemes volt eddig élni.