Kálmán C. György: Magánvalóság (Idus)

  • 2001. március 15.

Egotrip

Ha én most, március idusa előtt közintézmény volnék, rögtön elküldetnék az ipari alpinistákért meg a takarítóbrigádért, hozzanak jó köteleket meg szidolt, lesz egy napi munkájuk, kerül, amibe kerül. Közben a bérelszámolási osztály menyecskéit elszalajtanám a vegyesbe, hozzanak cérnát, selymet, zsinórt meg ami kell, álljanak neki varrni, indítsák be a mosógépet, minden munkát tegyenek gyorsan félre.

Idus

Ha én most, március idusa előtt közintézmény volnék, rögtön elküldetnék az ipari alpinistákért meg a takarítóbrigádért, hozzanak jó köteleket meg szidolt, lesz egy napi munkájuk, kerül, amibe kerül. Közben a bérelszámolási osztály menyecskéit elszalajtanám a vegyesbe, hozzanak cérnát, selymet, zsinórt meg ami kell, álljanak neki varrni, indítsák be a mosógépet, minden munkát tegyenek gyorsan félre.

A zászló meg a vén zászlótartó, az a lényeges mostan.

A gúnyám, az lehetne rongyos, csak a zászló legyen szépen megvarrva, ahogyan a költő is megmondta. Kormányunk immár rendeletileg szabályozta, hogy a zászlóknak kinn kell lenniük, tisztán, ápolt tartóba dugva, szakadás és foszlás szóba sem jöhet, itt a méret sem mindegy, és a színeket pontosan rögzíti a rendelet. Tehát Kormányunk csak ´t, a költőt követi, amikor kissé ingerülten förmed ránk, hogy hát mit csinálunk, mit varrogatunk ott, mikor pedig a zászló foszladozik, túl nagy, még csak nem is színhelyes, a tartója csupa kosz, rozsda marja, nem ragyog, így nem lehet méltón ünnepelni. Mármost aki mindenféle gúnyos megjegyzésekre ragadtatná magát, holmi Fidesz közeli zászlóvarró cégekről meg a szívatás újabb módozatairól fecsegne, az elvétené a lényeget (amellett, hogy nyilvánvalóan az ünneprontó nemzetidegenség uszályának malmára hajtaná a történelem kerekét). Nem, nem erről van szó, hanem a hagyomány és a hagyomány ápolásának súlyos nemzetpolitikai, államvezetési és lakosságjóléti kérdései vetődnek föl.

Ha ünnep van, minden ragyogjon. Rendbe rakjuk a kiskertet, átdobjuk a szomszédba a tejeszacskót, kólásflakont, görbe szögeket, lesöpörjük a járdát, kikészítjük a kispadra a Millenniumi Olvasókönyvet. Rotyog a húsleves, laposüveg a zsebbe, járunk egyet a környéken. Megnézzük, rendesen ünnepel-e mindenki. Áhítat az arcon, jövőt kutató tekintet, makulátlan múlt, ropogós öltöny, csattogó zászló. Ha nem: elő a karszalagot, intézkedést foganatosítunk. Hangoskodás, méltatlankodás, felhánytorgatás ne legyen. Kovácsolódjék a nemzet egységbe. Huncut labancnak be ne dőljön, ne pártoskodjon, holmi részérdekekre ne hajtson.

Ha Mahler azt mondta, hogy a hagyomány slamperáj, akkor így válaszol a fiatal magyar demokrácia első igazán polgári kormánya erre a szép, sokértelmű mondatra, amelyet a (mi tagadás, eléggé nemzetidegen) zeneszerző mondott: nem, márpedig a hagyomány nem slamperáj. Lesz itt rend. Csillogni fognak a vén zászlótartók, suhognak a megfelelő méretű, színű és anyagú lobogók, Szabadság úr pézbüntetés terhe mellett lesz szíves tenni arról, hogy ne hordozzák itten véres zászlóit, pfuj, figyelmeztetjük a tisztelt felkelő urakat, hogy a zászló közepének megrongálása tízezer forintig terjedő helyszíni bírságot von maga után.

Ami fakult, foszlott, sérült, az kiiktatandó a hagyományból, vegyünk minden évben új zászlót, és tartsuk rendben a történelemkönyveinket: legyünk büszkék hihetetlen sikereinkre, amelyeket az elmúlt ezer évben elértünk, tudván tudjuk, kik (voltak) a rosszak, és kiknél (volt) az igazság. Nincs alku, a szabály, az szabály: ünnepre legyen minden tiszta, egyértelmű, rendezett és elvágólagos. Ez ad erőt ahhoz, hogy elleneinkkel szembeszálljunk, az áskálódókat leleplezzük, nemzetünket a fénybe vezessük. Nevezzük meg az ünneprontókat, a slamposokat, a széthúzást szítókat, a bűnösöket.

Az árvizet az orosz titkosszolgálat okozta, a nővéreket szélsőséges csoportok irányítják, a Dunaferr a szcientológusok kezébe került, a Magyar Televízió a homoszexuálisok ármánykodásának esett áldozatul.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.