Március elsején délelőtt levélszekrényemen képzőművészeti buzgólkodás nyomait fedeztem fel: vastag vonásokkal valaki egy Dávid-csillagot és egy sarló-kalapács-emblémát mázolt oda. Belvárosi házban lakom, amelyben feltételezésem szerint nem egyedül én esnék a Nürnbergben 1935-ben megalkotott faji törvények hatálya alá. Továbbá: ebben a házban ismereteim szerint több olyan állampolgár él, aki tagja volt Kádár János pártjának; én viszont a Kádár-rendszer első éveit börtönben, a többit ellenszegülő, majd ellenzéki pozícióban töltöttem. Az akció tehát nem általában irányult a zsidók és a kommunisták ellen. Az akció - legalábbis ebben a házban - kizárólag ellenem irányult, de ez esetben a művészt nem nemzeti vagy vallási elfogultság ihlette munkára. Ugyanis nincs zsidó nemzeti tudatom, és tökéletesen vallástalan vagyok. Az agresszív, elnyomó nacionalizmus minden fajtáját, így az izraelit is megvetem. Zsidóságomat csak az antiszemiták megtisztelő gyűlöletével szemközt vallom meg, egyébiránt magyar szellemi környezetben felnevelkedett európai polgárnak tartom magam. A megbélyegzésnek szánt mázolmány tehát személyre szóló fenyegetés. A középkor boldog századaiban pogromok előtt a házakat jelölték meg, amelyeket a csőcselék isten dicsőségére fel akart gyújtani. Most, ha üzenni óhajtanak, be kell egyelőre érniük a levélszekrényekkel.
A Magyar Fórum március elsejei számában a MIÉP elnöksége nyilatkozatban tiltakozik az ellen, hogy a holokauszt-megemlékezéseket húsvéthétfőn tartsák. A feltámadás és a népirtás emléknapjainak idei, véletlen egybeesése csakugyan nem szült volna jó vért, és ezért okkal helyezték néhány nappal későbbre a gyásznapot. De a szóban forgó nyilatkozat nem efféle gyakorlati célból íródott. Már első mondatában "a magyar zsidósággal történt sajnálatos események"-nek kereszteli el több mint félmillió emberi lény tervszerű kiirtását. Amikor valaki - tudomásom szerint Hegedűs Géza - a forradalom leverése után kitalálta az "Októberi Sajnálatos Események" kifejezést, akkor a tragédiát bagatellizáló hatalom vacakságából űzött gúnyt. Most egy parlamenti párt folyamodik ehhez a trükkhöz, de ezúttal nem a hatalom erkölcsi csődjén gúnyolódik, hanem az áldozatok szenvedését bagatellizálja. A szöveg vége felé pedig ezt a mondatot engedik meg maguknak a nyilatkozók: "A húsvét mindkét napja keresztény és keresztyén ünnep, ekkor mi, keresztények, a zsidók által megfeszített Krisztusra és az ő feltámadására emlékezünk." Ezért a mondatért íródott a nyilatkozat, ez a mondat világítja meg a MIÉP elnöksége szerint a legmegfelelőbben a holokauszt-emléknapot. "Ma már nem természetes és nem magától értetődő, hogy egy ötven-hatvan évvel ezelőtti bűnért kollektíven kell fizetni és vezekelni" - írja a lapnak ugyanebben a március elsejei számában Csurka István, így vitatva el zsidó szervezetek német vállalatokkal szemben támasztott kártérítési követeléseinek erkölcsi jogosultságát. Ötven-hatvan év alatt elévülnek a legnagyobb bűnök is, de kétezer év alatt nem évülnek el. És mit mondjak a nyilatkozatba csempészett, évszázadokon át gyilkoló vád abszurditásáról? Zsidó források szerint néhány gazdag zsidó a korszak divatos kivégzési módszerét alkalmazva megöletett egy szegény zsidót. Miért lett volna akkor vagy lenne azóta ezért a gyilkosságért bárki felelős azokon kívül, akik elkövették? Ráadásul még ezek sem sejtették, hogy áldozatuk Jahve fia, mert akkor nem ölették volna meg.
Levélszekrényem kicicomázása és a MIÉP elnökségének nyilatkozata egy napon jelent meg. Micsoda jelentőségteljes egybeesés! Nem közvetlen oksági kapcsolatra gyanakszom, hanem mélyebbre, szellemibbre. Mert a szellemtelenségnek is van szelleme. És ha az egybeesést kissé tágabban értelmezve elgondolkodunk az utóbbi hetek eseményein, eszünkbe kell jusson, hogy Kövér László Fidesz-elnöki minőségében hasonlóságokat fedezett fel pártjának és a MIÉP-nek az értékrendjében. Igaz, különbözőségeket is felfedezett, de adósunk maradt azzal, hogy felsorolja a közös és az eltérő jellegzetességeket. Így aztán a levélszekrényfestők és más hasonló művészek okkal hihetik, hogy a legnagyobb kormánypárt jóindulata kíséri értékteremtő próbálkozásaikat. Nem én hiszem ezt, hanem ők, és ez sokkal veszélyesebb. Mert előbb-utóbb azt is hihetik, hogy a hajlott ívű orrok az utcán betörhetők, és hogy a volt kommunisták közül azoknak, akik történetesen nem a kormánypártokat vagy a MIÉP-et erősítik, rúgást lehet elhelyezni oda, ahol a legjobban fáj. Így hát örvendetes volna, ha az egybeeséseknek ebben az évadában Kövér úr közérthetően elmesélné, hogy pártja miben rezdül együtt, és főként, hogy miben nem rezdül együtt a MIÉP-pel. Egy ilyen vallomás sok haszonnal járna - például jó esetben előmozdítaná levélszekrényeink tisztaságát.
