Legyen a puli neve Tzer.
Most, hogy a szereplők jelentős része halott, akár le is lehetne tenni a könyvet, amit a halott orosz írt az életről, ahogy csak ezek a szlávok tudnak: a végtelen tajga jajgató fái és a tó jeges felszínébe hasító fény. Pontos, tehát könyörtelen, minek is áltatnánk magunkat azzal, hogy a megfejtés segít, amikor a probléma lényege éppen az, hogy amit megértünk - megöl.
De lépjünk túl e mai kocsmán, az étteremig - és tovább.
Ígéretemhez híven eljött a tavasz, a tatabányai gyerekek ORTT-hez írott leveléből pedig kiderül, hogy a tel-avivi szandálgyár mottójával ellentétben, ezzel nem jár mindenki jól, elég csak a hóemberekre gondolnunk vagy a sokácokra, bár ezen utóbbiakra a jó ég tudja, miért.
Nevek és események jutnak az eszembe, nem kis munkával lépek túl rajtuk, hogy ebben a dolgozatban puszta valójában mutatkozhassék meg a mezítelen önkény, a hadrafoghatatlan és narcisztikus céltalanság, minek pápája volnék akár.
Lebegtetnek egy darabig, aztán amikor már lebegsz, mutogatni kezdenek az ismerősöknek, hogy milyen muris, milyen kedves, ahogy itt lebeg, rohadnának meg, vesznek neked masnit meg ellenzős sapkát, hogy ne zavarjon a nap munkába menet, és csak annyival tudsz köszönetet mondani, hogy nem állsz meg az egyszerű kudarcnál, hanem feszíted még kicsit, míg szánalmas nem leszel. Tartásod - akár a pernye, tulajdonképpen lehetne menni haza, de lesz a tévében egy kisfilm a Tunguz meteoritról, amit feltétlenül meg akarsz nézni, ezért leülsz a karfára, és várod, hogy a reklámnak vége legyen. Ez az a nyolc perc, amiről Ferenczi azt írta Freudnak, hogy van rosszabb, de azt még nem próbálta senki, és ezt közvetlenül azután, hogy rajtakapta a lányát saját magával.
Ettől a képtől svenkelek át tehát a Fogarasi úti lakótelepre, ahol Nyikoláj halandzsára vár, pár megnyugtató szóra, hogy lehetne ez a szövegminta másé, egy elcserélt lelet, de ne maradjunk itt sem sokáig, mert öt perc múlva be lehet csekkolni végre, hogy elmenjünk innen bárhova.
