Para

Kovács Imre: Én

  • 1997. április 24.

Egotrip

Áll a szomorú kalauz a lecserélt járaton, hitelbe méri az átszállót, kvaterkázik a nőutasokkal, aztán a jelzőcsengő hangjára dacosan irányba fordul, szeme sarkából a visszapillantót lesi, majd amikor a gép elindul, mereven figyeli, nem jön-e váratlan esemény. Kineveti a háta mögött az egész vállalat, a sofőr tele szájjal meséli otthon, milyen igyekvő, gondosan megnyomva az első szótagot: igyekvő, mondja a feleségének, és felkacag, párja pedig vele nevet, érti ő a viccet, szinte látja maga előtt, ahogy a negyvenfokos hőségben, mélyen szemébe húzott sapkában áll az igyekvő, szomorú kalauz a vezetőfülke mellett, és figyeli, nem jön-e váratlan esemény.

Áll a szomorú kalauz a lecserélt járaton, hitelbe méri az átszállót, kvaterkázik a nőutasokkal, aztán a jelzőcsengő hangjára dacosan irányba fordul, szeme sarkából a visszapillantót lesi, majd amikor a gép elindul, mereven figyeli, nem jön-e váratlan esemény. Kineveti a háta mögött az egész vállalat, a sofőr tele szájjal meséli otthon, milyen igyekvő, gondosan megnyomva az első szótagot: igyekvő, mondja a feleségének, és felkacag, párja pedig vele nevet, érti ő a viccet, szinte látja maga előtt, ahogy a negyvenfokos hőségben, mélyen szemébe húzott sapkában áll az igyekvő, szomorú kalauz a vezetőfülke mellett, és figyeli, nem jön-e váratlan esemény.

Erzsi és Béla az M0-ás csomópontnál leszáll, persze a kalauzról beszélgetnek, míg átmásznak a gáton, aztán gyalog az ártéri erdőn keresztül, egészen a partig, ahol a Vízművek egyenruhásai járőröznek állig fegyverben, mert vállukon a teher, ők felelnek a vízért, ami nem könnyű hivatás, mindenkiben potenciális kútmérgezőt sejtenek, de Béla megnyugtató és tisztelettudó modorától ellazulnak kissé, majd dohogva tovább engedik őket. Innen folyásirányban van, vagy három kilométerre az Általános Kocsma, ahová Erzsi és Béla minden tavasszal ellátogat, e tájt választják meg Halásztelek szépét, de egyben ez az Új Kender Ünnepe is, ilyenkor zajlik a kiültetés, összegyűlik a falu lakossága, karcos szeszeket isznak, halat esznek, meg birkát, aztán táncolnak reggelig a Tökölről átlátogató szintetizátoros lakodalmas sztár segítségével, aki ismer minden régi és új slágert, de éjfél felé már annyira részeg, hogy hiába kérnek tőle bármit, csak a Pamacs, a csacska macskát hajlandó előadni, igaz, azt fergetegesen. Erzsi és Béla nem táncolnak, csak ülnek a sarokban, aztán visszaindulnak, de most már a rövidebb úton, ahol eperfák vannak, birkák és szamarak.

Most másik busz jön, másik kalauzzal, hatvan forint a jegy, ők vannak rajta ketten, meg hátul ül még egy részeg horgász, de a második megállónál leszáll, egyedül maradnak, közben besötétedik, Csepel, Boráros tér, Blaha, Erzsinek haza kell menni, Bélának még dolga van a városban, valahova oda kell érnie valamikorra, de aztán ő is siet haza.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.