Para

Kovács Imre: én

  • 1999. június 3.

Egotrip

Néha, amikor ezek a nagy belebámulások vannak, hogy se kender, se isten, szóval amikor a hajnal összeiszamosodik a szürkülettel, és egyetlen nagy öklendezés a hét, megspékelve némi bűntudattal, hogy vajon felhívtam-e, akit fel kellett volna, és ha fel, akkor mit mondtam neki, azt-e, amit kellett, vagy azt-e, amit nem, szóval ilyenkor eddig még mindig jött egy következő hét. Nem tudom, örüljek-e neki.

Néha, amikor ezek a nagy belebámulások vannak, hogy se kender, se isten, szóval amikor a hajnal összeiszamosodik a szürkülettel, és egyetlen nagy öklendezés a hét, megspékelve némi bűntudattal, hogy vajon felhívtam-e, akit fel kellett volna, és ha fel, akkor mit mondtam neki, azt-e, amit kellett, vagy azt-e, amit nem, szóval ilyenkor eddig még mindig jött egy következő hét. Nem tudom, örüljek-e neki.

Üvölt a kazettofon (Kerényi ex-kolléga gyönyörű közlése), benne a Stexes Bratyók nevezetű, Szilágyi utcai formáció, kiragyog a prodzsektből, hogy a hangmintákat részben vallatáskor, részben egy trafik hátsó falának kibontásakor szerezték be, de a szöveg erős, benne az új idők fényes szele:

Kiveszi a szájából a kibaszott pecket

Eldobja messze a kibaszott mankót

Amikor én nyelveken szólok

Amikor végre mondom a frankót

Nincs sok hozzáfűznivalóm, inkább introvertálok, ahogy már nálunk szokás, lehempergetem vállaimról a hétköznapok töméseit, feltartott mutatóujjam a szám elé helyezem, és csitt, mondom magamnak, máma már nem halok tovább.

Ilyenkor mintegy az ég alja, valamint a szemközti háztető által bekeretezve a táj, a Nap megpróbál átsütni a kéményeken, a bab pedig eddig ismeretlen oldaláról mutatkozik be, mikor is leveleivel elfordul a fénytől, élükkel mutatva őket délnyugat felé. Milyen intelligens növény ez a bab, gondolom magamban, milyen hasznos társ a bajban, aztán, amikor a fényforrás végleg eltűnik Szabóék háromszobás objektuma mögött, végre öntözök. Ilyenkor lehet csak, nehogy kiégjenek a dolgok, bár a petúniák így sem bírják valami jól, igazából semmi, csak a pozsgafa, de az meg úgy nő, mintha eltökélte volna, hogy kiszorít a lakásból, vagy ha nem is, de legalább nagyrészben ő használja a nappalimat.

Ilyenkor jön az apró lépések taktikája: nagy lépés ez az emberiségnek, de egy hosszúlépés nekem (copyright UP), egészen estig, amikor már majdnem biztos, hogy ma éjjel nem jön a rettegés, hogy holnap úgy kelek fel, mint általában az emberek, legfeljebb csak egy kis savat hányok indulás előtt, aminek végül is örülni lehet, mert legalább nem veszélyeztet az az indokolhatatlan és gyűlöletes helyzet, hogy nem találok savakat.

Neked ajánljuk