Nem tudom, megírta-e már valaki a busz után szaladás lélektanát. Akérdés összetett, és mindenekelőtt nem árt néhány alapesetet megkülönböztetnünk. Először is egészen más busz után szaladni idegen terepen, mint hazai pályán. Tegyük fel például, hogy az embert balsorsa csak tízévenként egyszer veti a Haller utca környékére, ahol egy öt éve elmulasztott adóbevallás kellemetlen következményeivel kell szembenéznie. Dolga végeztével a Haller utcáról a Soroksári útra fordulva, egy BKV-jármű barátságos kék körvonalait pillantja meg; egy távolabbi pillantás előre, és a buszmegállóban álldogáló, reményvesztett várakozók kis csoportjának képe villan szemébe. Ilyenkor mindent egy lapra tesz fel: mindegy, hova megy a busz, még azt sem tudja, megáll-e abban a megállóban, de egy hirtelen impulzusnak engedve rohanni kezd, és csak a busz hátsó lépcsőjén zihálva jön rá,hogy pont az ellenkező irányba akart menni.

Nem tudom, megírta-e már valaki a busz után szaladás lélektanát. Akérdés összetett, és mindenekelőtt nem árt néhány alapesetet megkülönböztetnünk. Először is egészen más busz után szaladni idegen terepen, mint hazai pályán. Tegyük fel például, hogy az embert balsorsa csak tízévenként egyszer veti a Haller utca környékére, ahol egy öt éve elmulasztott adóbevallás kellemetlen következményeivel kell szembenéznie. Dolga végeztével a Haller utcáról a Soroksári útra fordulva, egy BKV-jármű barátságos kék körvonalait pillantja meg; egy távolabbi pillantás előre, és a buszmegállóban álldogáló, reményvesztett várakozók kis csoportjának képe villan szemébe. Ilyenkor mindent egy lapra tesz fel: mindegy, hova megy a busz, még azt sem tudja, megáll-e abban a megállóban, de egy hirtelen impulzusnak engedve rohanni kezd, és csak a busz hátsó lépcsőjén zihálva jön rá,hogy pont az ellenkező irányba akart menni.

A hazai pálya, mint említettem, egészen más, itt ugyanis segítségünkre szegődik az emberi tudás alapja, a tapasztalat. Új környékre költözve először még engedünk az idegen terepre jellemző fejetlen rohanásnak; ezt azonban hamarosan felváltja a józan mérlegelés. Számos kudarc és alkalmankénti sikerek után rájövünk, mikor érdemes egyáltalán futásnak eredni. Ezt a körülményt természetesen számos tényező befolyásolja: a napszak, a forgalom, a piros lámpák és a többi. Mindezek figyelembevételével bizonyos idő után egészen részletes - neurózisunk és TTK-s végzettségünk függvényében számszerűsíthető - elméletet dolgozhatunk ki a busz után szaladás várható hasznosságáról.

Legnagyobb sikereim közé a londoni Battersea Bridge és a Victoria pályaudvar között közlekedő 239-es viszonylattal kapcsolatos elméletet sorolom. Két hónap után egészen pontosan tudtam, hogy a nap mely órájában milyen esélyeim vannak arra, hogy a rakparti kocsisorban araszolgató 239-est lefussam. Hozzá kell tenni, hogy a 239-es a londoni tömegközlekedés mostohagyermeke; megállói rendszerint kihaltak, így ha nem érünk idejében a busz előtt a megállóhoz, és lengetjük meg karunkat felszállási szándékunkat jelezve, a busz elegánsan elsuhan az orrunk előtt. Egy korai buszmegálló-szakértő, az eleai Zénón az időszámításunk előtti ötödik században érdekes észrevételeket tett e tárgyban. ´ ugyan Akhilleusz és a teknősbéka összefüggésében állt elő érvével, de a lényeg nyilvánvalóan ugyanaz. Tegyük fel, hogy a 239-es mintegy húsz méterrel előttünk, lépésben és egyenletesen halad. Zénón szerint bármilyen gyorsan is futok, soha nem fogom beérni a buszt. Ahhoz ugyanis, hogy elérjem, először is arra a pontra kell eljutnom, ahol a busz éppen most van. Ez nyilván némi időt vesz igénybe, csakhogy ezalatt a 239-es újabb előnyre tesz szert. A következő feladat tehát az új pont elérése, ahova a 239-es eljutott. Mialatt ez sikerül, a 239-es ismét megtesz valamekkora távolságot. Bármilyen kevés is legyen köztünk a távolság, időre van szükségem, hogy a távolságot megtegyem, és ezalatt a 239-es ismét előbbre jut. Ha tehát feltesszük (és az érv kedvéért miért ne tennénk), hogy a 239-es nem áll meg, akkor soha nem fogom elérni: az alatt az idő alatt ugyanis, amíg leküzdöm a közöttünk levő előző távolságot, a busz már ismét előttem fog járni.

A filozófiai tanulmányok értelme többek között az, hogy a valóságról alkotott merőben szokatlan elképzelésekkel ismertetnek meg minket. Ezen írások célja az lesz, hogy mindebből ízelítőt nyújtsanak az olvasónak. A fenti érvet általában paradoxonnak tekintik, mert látszólag elfogadható érveléssel nyilvánvalóan hamis konklúzióhoz vezet; a feladat ilyenkor az érvben a hiba megtalálása. Zénón maga azonban állítólag másképp látta a dolgot: szerinte a gondolatmenet igenis azt bizonyította, hogy Akhilleusz soha nem éri utol a teknősbékát, én soha nem érem utol a 239-es buszt, és Deutsch Tamás soha nem éri utol Kovács Attilát. Mindebből pedig az következik, hogy a mozgás általában lehetetlen. Ha már londoni példát hoztunk, érdemes odafigyelni arra, amit a hagyományokra (és a mozdulatlanságra) támaszkodó angol kultúra a buszkérdésben letett az emberiség asztalára. Meg nem erősített szóbeli közlés szerint létezik egy angol közmondás, amely azt mondja: soha ne fuss egy busz vagy egy nő után: mindig jön utána másik.

Hozzátenném, ugyanez a férfiakra is igaz.