A másik fénykép egy évvel korábban, 1957 szeptemberében készült a herclijai strandon: Izrael állam első miniszterelnöke, David Ben-Gurion fejen áll. Talán mondanom sem kéne, mi kapcsolja össze a két képet (mégis mondom). A dzsúdó.
Yves Klein esetében a művészettörténetből tényleg minden köztudott: a Klein-kék (International Klein Blue) szabadalmaztatója, az "immaterális zónák" elméletének és gyakorlatának úttörője tizenéves korától cselgáncsozott, a sport életfilozófiájának részévé vált. Klein 1952-ben, huszonnégy éves korában Japánba utazik, hogy ott fejlessze tovább tudását; megérkezése után néhány héttel már meg is kezdi tanulmányait Tokió leghíresebb dzsúdóközpontjában, a Kodokan Intézetben. Tizenöt hónapos ott tartózkodása során francialeckékből tartja fenn magát, s közben négydanos fekete öves mester lesz. Hazatérése után könyvet ír a dzsúdóról (A cselgáncs alapjai), és Párizsban - ahogy a plakáton hirdeti, "50 méterre a Moulin Rouge-tól" - saját cselgáncsakadémiát alapít (a falakat monokróm képek díszítik). Élete hátralévő néhány évében viszont a művészet kerül előtérbe. Klein egyik kiemelkedő alkotása az "eleven ecset" akció, amelyet először 1958 júniusában barátja, Robert J. Godet Szent Lajos-szigeti otthonában hajtanak végre: a ruhátlan, de egyre festékesebb hölgy forgó mozgásaiból keletkező testlenyomatok a papírt lassan betöltötték, a végeredmény egy kék monokróm festmény. Az erről készült fotón nincs is jelen a dzsúdó, csak annak szelleme. Mégpedig nem csak Klein részéről, hiszen Godet maga is dzsúdóedző volt, 1952-ben jelent meg átfogó könyve a sportágról (Mindent a dzsúdóról - történet, technika, filozófia, anekdoták). Godet emellett a háború után szerkesztőként és kiadóként működött, gondozta többek között Michaux és Bataille szövegeit is, ezenkívül okkult filozófusként, ezoterikus tanok terjesztőjeként vált nemcsak Párizs-szerte ismertté. Szellemi példaképének Georges I. Gurdjieff görög-örmény spirituális vezetőt, a Negyedik Út koncepciójának kidolgozóját tekintette, aki az ember harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlennek tartotta az önmegfigyelést, s ehhez többek között forgásokon alapuló testkoordinációs gyakorlatokat rendelt, az úgynevezett Gurdjieff-mozdulatokat. (Godet egyébként egyes források szerint Tibetben halt meg 1960-ban, nem sokkal azután, hogy segített Indiába menekíteni a dalai lámát.)
Az a tény, hogy az 1957-ben éppen hetvenegy esztendős David Ben-Gurion egyáltalán képes volt fejen állni, egy olyan embernek köszönhető, akinek tevékenységét szintén gyakran emlegetik Gurdjieff nevével összefüggésben. Moshe Feldenkrais 1904-ben született a mai Ukrajnában (akkor Orosz Birodalom), Szlavutában. 13 éves korában, ifjú cionistaként határozza el, hogy Palesztinába megy, egy évvel később szülei nélkül indul útnak; néhány hónap múltán meg is érkezik Erec Jiszraelbe. Eleinte testi erejére épülő munkákat vállal, később ideje nagy részét a dzsúdzsucu elsajátításával és saját - spontán védekező mozdulatokból kiinduló - önvédelmi módszereinek kidolgozásával és népszerűsítésével tölti. Már huszonévesen költözik Franciaországba, ahol mérnöki tanulmányokba fog, tanárai között ott van (a Varsóban, az akkori Orosz Birodalom területén született) Marie Curie is. Feldenkrais a harmincas évek elején Párizsban ismerkedik meg Dzsigoró Kanóval, a cselgáncs atyjával, s nem sokkal ezután ő maga is mester lesz, az egyik első nyugati fekete öves dzsúdós. A Sorbonne-on tanulmányait cselgáncsoktatással finanszírozza; doktori címet szerez, majd az akkoriban épp kémiai Nobel-díjban részesülő Joliot-Curie házaspár munkatársa lesz. A maghasadás problémáját kutatja, illetve egyidejűleg könyvet ír a cselgáncsról, esténként pedig dzsúdózni tanítja Iréne és Frédéric Joliot-Curie-t. Feldenkrais saját dzsúdómesterével, a japán Mikonoszuke Kavaishival közösen alapítja meg 1936-ban a Francia Dzsúdzsucu Klubot, azt a szervezetet, amely tíz évvel később a francia dzsúdó sportági szövetségévé alakul (s amely a későbbi nemzetközi szövetség magját alkotta).
1940-ben a Joliot-Curie házaspár titkos kutatási eredményeit a németek elől két bőröndben csempészi át Angliába. A világháború alatt a haditengerészet (lásd még James Bond) egyik titkos bázisán végez kutatásokat, s emellett közelharcot oktat. Ekkoriban már súlyos mozgási nehézségekkel küzd egy gyermekkorában, futball során szerzett térdsérülése miatt, a dzsúdót sem bírja. Öngyógyító szándékkal kezdi el egy új, testtudatosságra, a saját test megismerésére, a szellemi és testi folyamatok újraegyesítésére épülő metódus kidolgozását, amely ma Feldenkrais-módszer néven ismert. 1950-ben visszatér Izraelbe, ahol továbbfejleszti oktatási programját, illetve ezzel párhuzamosan titkos katonai kutatásokban vesz részt. Valószínűleg mindkét tevékenység szerepet játszhatott abban, hogy Feldenkraist a miniszterelnök figyelmébe ajánlják. Ben-Gurion (aki Varsótól nem messze, az egykori Orosz Birodalom területén született) egészségi állapota az ötvenes évek közepére erősen leromlott. Krónikus hátfájásai miatt már az autójába is nehezen szállt be, minisztereit gyakran otthon, az ágyában fekve fogadta. Feldenkrais rendszeres kezelést ajánlott, aztán naponta végeztette el vele verbális és nonverbális gyakorlatait. Bár Ben-Gurion felesége, az egykori ápolónő, Paula (Minszkben született, egykor az Orosz Birodalom része) Feldenkraist csak "Hókuszpókusz úrnak" nevezte, harminc kezelés után mégis hatalmas volt a javulás. Ben-Gurion pedig elárulta Feldenkraisnak egy gyermekkori traumáját - barátai mind tudtak fejen állni, de ő soha nem volt képes megtanulni, s csak irigyelte őket. A fejen állást három hónapon keresztül gyakorolják. Az eredmény a képen, körülötte meg minden, ami dzsúdó.
