Snoblesse
Az oázis-látomás – Deák Renáta műfordító
Erdős Virág és Gács Anna beszélget a Szlovák Intézetben.
(2014-05-29)
Erdős Virág és Gács Anna beszélget a Szlovák Intézetben.
Csalunk tehát. Úgy teszünk, mintha másvalaki volnánk, pedig dehogy.
A múlt század ötvenes éveinek végén még történtek különös és bonyolult dolgok, a régi képek is erről tanúskodnak. Egy fotó Yves Klein 1958-as akcióját dokumentálja, egy párizsi lakásban, a szőnyegekre leterített papíron egy kékbe mártott meztelen nő hengergőzik, minden csupa festék.
Hajlamos az ember néha úgy képzelni, hogy Kerényi Imre egy automata. Mész az utcán, látod, hogy ott áll a sarkon, hozzálépsz, bedobsz egy húszast (frászt, egy kétszázast), és egy percig buzizik. Jó, lehet ezt árnyaltabban is fogalmazni: bedobod a pénzt, bepötyögöd a titkos jelszót, s akkor kezd buzizni. Lehet, hogy a fokozatot is be lehet állítani rajta, s az sem elképzelhetetlen, hogy ezt a titkos jelszót csak egyvalaki ismeri, akiben megvan a kellő önfegyelem ahhoz, hogy csak akkor üzemelje be Kerényit, ha valamiért jól jön az útszéli buzizás. S mivel tudjuk jól, hogy Magyarországon minden ilyen állami rangot viselő kretén pórázát egyvalaki tartja a kezében, a történet szereplői beazonosítottnak mondhatók. Az automata pénz és titkos jelszó hatása alatt a megfelelő fokozaton buzizik, s akit zavar (adott esetben egy, azaz 1 darab szakmai szervezetet vagy éppenséggel Kulka Jánost), az az üzemeltetőhöz fordul a reklamációjával.
A vasárnapi választás után sok kérdés meg gondolkodnivaló nincs: nyert a Fidesz és Orbán Viktor, nagyon nyert, jobban nyert, mint két hónapja, mert több százalékot kapott, mint akkor. (Az eredmények elemzésére amúgy már csak pár oldalt kell várnia a t. olvasónak.) Ezt csak azért nem dimenzionálnánk túl, mert az ellenzék pártjai most még nagyobb mínusszal indultak, mint áprilisban, tudniillik a DK, az Együtt és az LMP szimpatizánsai vagy azok, akik közöttük őrlődtek, a legkevésbé sem lehettek biztosak abban, hogy melyik jut be, bejut-e egyáltalán valamelyik, vagy mindegyik, vagy hogy melyiket válasszák, hogy legalább egy közülük biztosan bejusson - az egész ellenzéki politizálás nagyjából kilátástalannak tűnt. Menjen szavazni, akinek két anyja van.
Az elmúlt hetekben sokan foglalkoztak Molnár Zsolt politikai pályafutásával. A legmerészebb megfogalmazások szerint az MSZP minap lemondott budapesti elnöke valaha szkinhed volt, amit botrányos események közepette készült fénykép- és filmfelvételek látszanak igazolni. Molnár azzal védekezett, hogy soha nem volt semmiféle szkinhedszervezet tagja - amit mindenféle átvilágítás nélkül is készséggel elhihetünk neki, már csak azért is, mert a szimpatizálás a mozgalom szellemiségével vagy egy rendezvényen való részvétel valóban nem igényel szervezeti csatlakozást.
Szokatlanul nagy figyelmet kapott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának minapi ítélete (a Magyar László kontra Magyarország ügyben), amelyben a testület úgy találta, hogy a magyar jogban újabban kiszabható tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés hatályos magyar szabályozása sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkében foglalt kínzás és embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát.
Már az első fordulóban nagy többséggel nyert a csokimágnás Petro Porosenko - ha a 24. órában is, de visszatérhet az élet a belső káosszal és külső agresszióval egyaránt küzdő ukrán államba. Putyin szóvivője hétfőn megerősítette az orosz elnök ama korábbi ígéretét, hogy a Kreml legitimnek ismeri el a megválasztott ukrán államfőt.
Megkerülhetetlen nemzeti optika, vészesen előretörő szkeptikusok. Ki lesz Barroso utóda? Merre tart az unió az előttünk álló ötéves ciklusban? S mit tesznek mindehhez hozzá a magyarok? Az európai választás lezajlott, a helyezkedés folytatódik.
Immár nyolcadik éve zajlik Thaiföldön a fel-felizzó, de soha ki nem hunyó politikai konfliktus, amelynek legfrissebb fejleményeként és enyhítése érdekében újból a hadsereg vette át a hatalmat.
Wojciech Jaruzelski tábornok július 6-án lett volna 91 éves. Vasárnap halt meg. Bizonyára soha nem lesz egyetértés abban, hogy a szovjet kommunisták véreskezű bábja volt-e, vagy önfeláldozó hazafi, aki súlyos tragédiától mentette meg az országát.
A világhírű filozófus és szociológus a Goethe Intézet és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének meghívására érkezik Budapestre, hogy május 29-én Európa, Magyarország és egy nemzetek feletti demokrácia projektje címmel tartson előadást az Európai gondolkodók sorozat keretében. Mi is hasonlókat kérdeztünk tőle írásban.
Több mint fél tucat tudományos intézetet alapított a második Orbán-kormány, a zömében közvetlenül a Miniszterelnökség alá tartozó műhelyek feladata a korszerű és helyes múlt, nyelv, emlékezés és magyarságkép előállítása. Életjeleket egyelőre alig-alig mutatnak, viszont 4,5 milliárd forint közpénzt költöttek rájuk.
A főváros brüsszeli irodáját Bencsik András Demokrata-főszerkesztő fia, Dávid vezeti, aki külföldi italozásairól, a bulikról mindent megoszt a Facebook-oldalán. Több tiszteletet a magyar kefekötőknek!
Május 25-én Orbán Viktor nagyon nyert, Mesterházy Attila és csapata már nem is csak jégre, hanem a lékbe vitte az MSZP-t, a Jobbik megtorpant, az LMP vegetál, a DK és az Együtt pedig esélyt kapott a megkapaszkodásra.
"Végre azt érezzük, hogy igazi gazdánk van" - állítólag ilyeneket mondanak Hoffmann Rózsa köznevelési rendszeréről a pedagógusok. Mi az ellenvéleményekkel szembesítettük az elmúlt ciklus köznevelésért felelős államtitkárát, aki más pozícióban képzeli el a folytatást.
Bő éve, 2013 márciusában nyitott a Budapest Music Center. Gyorsmérleget készítettünk az intézmény vezetőjével és a ház tulajdonosával.
A MET tavalyi, 2012-13-as HD-évadának legjobb előadását legszívesebben újra és újra megnézné az ember, hogy emlékeztesse az agyát és az érzékeit: milyen is az, amikor minden összejön egy operaprodukcióban. Donizetti megejtő dallamvilágú, ám sokáig szépelgőnek és másodlagos frissességűnek hitt királynődrámája ezúttal ugyanis valóban drámaként jelenik meg az operaszínpadon, hála elsősorban egy nagy rendezőnek és két pompás énekesi-színészi alakításnak.
Azt kell mondanunk, Ch. Prommert szinte mindenki ismeri, még ha nem is tud róla: ő a Fauna Flash egyik fele, a Trüby Trio, illetve a Voom:Voom egyik harmada - arról nem is szólva, hogy már két, elektronikus tánczenei klasszikusokból építkező albumot készített saját dzsesszbandjével.
A svéd elektropop királynője és a pimasz angol popdívácska is új lemezt adott ki nemrég. Kíváncsiak voltunk rá, hogy el tudják-e most is csavarni a fejünket.
kelta, másképp afro, és ezért nagyon kell szeretni. Az alábbiakban négy csodáról esik szó, szóval tanácsos utánajárni.
"Csajkovszkij orosz zeneszerző bizonyára nem közönséges, de erőltetett, zsenialitásra vágyó tehetség, aki válogatás nélkül és ízléstelenül alkot. (...) Egy ideig mértékletesen, muzikálisan és nem is minden szellemesség nélkül halad, de hamarosan felülkerekedik benne a durvaság, és a tétel végéig meg is tartja uralmát. Itt már nem hegedűjátékról van szó, hanem a hegedű összekócolásáról, széttépéséről és püföléséről.
Ha a memóriám nem tréfál meg, akkor ez volt a legelső alkalom, hogy a hazánkban már sokadszorra fellépő David Eugene Edwards az egész koncertet állva játszotta végig. Ez pedig igen erősen befolyásolta a hangzást, hiszen a gitárszék mellőzése az akusztikus hangszerek szinte teljes száműzését is magával vonta, vagyis a Wovenhand ezúttal a furcsafolkos oldala helyett gyakorlatilag mindvégig a rockos arcát mutatta a közönségnek.
Mit keres a New York-i punklegenda múzeuma Berlinben? És mi látható benne? A válaszokat a helyszínen kerestük.
Amikor már nemcsak Pókember, Batman vagy Superman, de Amerika kapitány is visszajáró vendégnek számít a hazai multiplexekben, joggal hiányolhatjuk a magyar szuperhősöket, ha nem is a mozikból, de legalább a képregényekből.
Regényíró, korábbi könyve, a Hosszú út lefelé filmváltozata most landol a mozikban. A Pop, csajok, satöbbi, az Egy fiúról, a Szívem csücskei 57 éves szerzőjével Berlinben beszélgettünk.
Irodalmi körökben ma is előszeretettel hangoztatott közhely, hogy létezik egy tovább élő nagy magyar fordítói hagyomány, mely különösen a költészet tolmácsolása terén mutatott és mutat fel újra és újra nagyszerű eredményeket. Az igazság ehhez képest az, hogy már bő két évtizede sehol sem vagyunk ezen a téren, s ha magunk elé képzeljük egy olyan lírafogyasztó honfitársunkat, aki semmilyen világnyelven nem olvas (amit nem is olyan nehéz azért elképzelni), akkor azt is látnunk kell nyomban, hogy egy-két kósza kivételtől eltekintve a 80-as évek utáni külföldi lírából szegény számára szinte semmi sem elérhető.
Amikor Sztupa és Troché a nagy vizelőversenyre gyúrtak, hamar belátták, hogy együtt arra nem lehet felkészülni. A formába lendülés apró, ám olykor szerfelett intim, ráadásul hétpecsétes titokként kezelendő fogásai nem képezhetik társas rendezvények nyilvános gesztusait. S különben is, menjen mindenki a fenébe, ez komoly dolog, aki nem győzni megy oda, az hiába fárad, s minden, ami csökkentheti e győzelem esélyét, nos, minimum ellenjavallt.
Cinikus korban élünk, tudják ezt az óceánon túli cukorgyárban is, ahol már a kamaszkoroknak se a legszebb, hanem a leggyötrelmesebb nyaráról szokás mesélni. A félfüggetlen filmek terepén persze felemás a helyzet, az Utódok forgatókönyvíróinak celluloidkamasza is legfeszélyezettebb és legselymesebb emlékű szünidejét éli.
Az óriásszörnyfilmek felett eljárt az idő, a jelen a vámpíroké és a zombiké. Az atombomba keltette félelem/pusztítás okozta traumát, esetleg a kommunista veszélyt megtestesítő háború utáni és hidegháborús űrlényes és szörnyes sci-fik konkrét, kívülről jövő veszélyt szimbolizáltak.
Ó, hát ennél jobb blockbuster nem született a The Dark Knight óta - ez az ismétlődő eposzi félmondat múlt héten még a Godzillára lett elsütve, de hol van már a múlt heti gyík, ezen a héten az X-Men mutánsainak harmadvirágzását jöttünk össze ünnepelni.
Van az a nagyon méltánytalan mozinézői helyzet, amit úgy hívnak: Tom Cruise. Ennyi Cruise-zal együtt töltött év után persze nem fogunk nekiállni megmagyarázni e jelenséget, legyen elég annyi, hogy minden filmnek nagy tehertétel, ha Cruise-t kell szolgálnia.
Ha valamivel, azzal biztosan nem lehet vádolni a közszolgálati rádiót, hogy túlságosan sok teret biztosít a nyelvápolásnak, igaz, gyakran az az öt perc is több a soknál, amit hétköznap esténként a Tetten ért szavak kap.
Bián született, Párizsban halt meg, a képei bejárták a világot. A Pompidou Központ után végre nálunk is látható nagy retrospektív kiállítás a képeiből.
Unalma termékeny. "Egy darab a múlt csapásairól, könnyel és vérrel írva", szól az alcím. Aztán se könny, se vér, csak mozdulatlanság, a színpadi történések hiánya, ami átadja a nézőnek a belső cselekvést, reflektálást. És ami elviselhetetlenül hétköznapinak és természetesnek tűnik a színpadon, elkezd hasonlítani valamire, amit úgy hívunk: élet. És nem úgy, hogy színház. Pedig meglehetősen teátrális.
Az a pech, amikor az ember szerelmi bánatában öngyilkos lesz, és aztán ráadásul kiderül, hogy ezzel még nincs vége, létezik túlvilág. És ott minden még egy fokkal rosszabb - bár tagadhatatlanul környezetváltozást jelent.
Számos nagyszerű, hétköznapi desszertünket köszönhetjük az osztrák konyhának. Vegyük például a császármorzsát vagy a stíriai metéltet. Utóbbi valójában "stájer" metélt, hiszen Ausztria legzöldebb, erdős részekben és hegyekben gazdag tartományából származik. Nem keverendő össze az (erdélyi eredetű) vargabélessel, ami nem más, mint rétestésztalapok között megsülő cérnametélt, túróval és mazsolával.
Az óbudázás lényege a kockás abroszos kerthelyiség illúziója, dacos nosztalgia, hogy akkor most iszonyú jól kell magunkat éreznünk. A hangsúly persze az iszonyún van, ennél már csak az iszonyúbb, ha nem magunk, hanem a hely játszik rá tudatosan erre. Például Budaörsön vagy Soroksáron. Van kockás abrosz, van kerthelyiség, vacak bor és vacak húsok. Mindez prímának hazudva.
Az ezerméteres mélység meghódítása a nyolcezres magasságáéhoz hasonlítható - tartják a barlangászok, ám, ellentétben a hegymászókkal, alig tudunk valamit róluk. Kik ők, és mit csinálnak a föld alatti járatokban? Mire jó ez az egész?
Nagyhatalom vagyunk a termelésében, finom is, sok tekintetben egészséges is, de aligha ezért lett hungarikum.
Tarantino mások filmjeiből szeret csemegézni, Robert Rodriguez a saját munkásságát remake-eli, gátlások nélkül. Már a hollywoodi belépőt is a pályanyitó El Mariachi újraforgatásának köszönhette, és azóta is bátran nyúl magához.