Búcsú a fegyveresektõl
A haza védelmét kivételesen nem tudja ellátni a piac, mert az a vállalat, amely ezzel próbálkozna, nem tudná beszedni e tevékenység árát. Senki sem vásárolna tõle, mert az õ befizetése nem javítja érzékelhetõen a haza biztonságát, a befizetés elmulasztása viszont jelentõsen javíthatja a saját jólétét. Ezért a védelem az állam feladata, hisz csak õ kényszerítheti az embereket, hogy hozzájáruljanak a nemes ügyhöz.
A 90-es években a sorköteles korosztályoknak csak kis része vonult be. Sokakat egyszerûen nem hívtak be, sokan alkalmatlannak minõsültek. Vagyis a haza védelméhez távolról sincs mindenkire szükség. A sorkatonaság eltörlésével az állam fizetést ajánl embereknek, hogy katonák legyenek - mint a gazdaság összes szektorában, ahol embereket szeretne alkalmazni. Így azok vonulnak be, akik ennyi fizetésért szívesen vállalják ezt a munkát. A sorkatonai rendszerben errõl a kérdésrõl az állam dönt, pedig õ nyilván kevesebb információval rendelkezik arról, hogy ki menynyire és mennyiért akar katona lenni, mint az emberek maguk. Így olyanok is lesznek katonák, akik ezt nagyon utálják, és csak nagyon drágán vállalnák ezt a feladatot, sokan viszont nem lesznek azok, pedig sokkal szívesebben és olcsóbban is szolgálnának a hadseregben. Tegyük fel, nekem megér kétmillió forintot, hogy ne kelljen egy évig katonának lenni, de az állam engem kiválaszt a nemes feladatra. Ha van valaki, aki egymillióért szívesen bevonulna, akkor miért ne fizethetnék neki másfél milliót, hogy vállalja el a feladatot helyettem? Csakhogy ezt nem tehettem meg. Az állam eme hatásköre súlyosan sértette az emberek döntési szabadságát, ehhez pedig nagyon erõs érvek kellenének: s nem feltétlenül abban az értelemben, hogy mennyire erõs az, aki mondja õket.
A legerõsebbnek azt az érvet tartom, hogy nem lehet piaci csere tárgya semmi, ami az ember alapvetõ jogait érinti. Nem lehet szerveket eladni, és az adósrabszolgaság sem legális. Mondhatjuk azt, hogy a katonai szolgálat veszélyezteti az ember életét, és ezért errõl ne döntsön a munkapiac; ha az dönt, akkor a szegények és a kiszolgál-tatottak kockáztatják az életüket. Márpedig ez nem helyes. Ezt a kockázatot igazságosabban kell elosztani, mint ahogy azt a piac tenné, és erre az igazságosabb elosztásra csak az állam képes. Erre volt példa talán Vietnam, amikor az Egyesült Államokban sorsoltak arról, hogy kinek kell bevonulnia. Nyilván alapvetõ különbség az, hogy a magyar sorkatonák nem nagyon szoktak harcolni, vagyis ez a kockázat jóval kisebb. Ettõl persze még lehet túl nagynak minõsíteni ahhoz, hogy a piac döntsön róla. Ám ekkor is be kell látnunk: hazánkban ez az elosztás rendkívül igazságtalanul alakult. A közép- és felsõ osztályok tagjai szerfölött ritkán vonultak be. A sorkatonaság intézménye valójában transzfer volt a kevésbé jó helyzetben lévõktõl a középosztályhoz - azok az emberek, akik még adót sem tudtak fizetni, idejükkel és vérükkel támogatták abban a középosztályt, hogy ne kelljen adóikból fizetést adni a sorkatonáknak. Elosztási szempontból tehát jelentõsen javul a helyzet: mostantól a katonák legalább pénzt is kapnak a szolgálatért.
Itt kell kegyelettel megemlékeznünk a régi szisztémában dívó remek ösztönzési rendszerrõl is. Bizonyára mûködhetett volna a rendszer úgy, hogy aki katona lesz, az kap pénzt, aki meg nem, az fizet; és ily módon még a finanszírozás is megoldódott vona. E helyett azonban egy objektív kritériumot alkalmaztak: aki úgymond beteg, annak nem kell katonának mennie, és még fizetnie sem kell. Az ilyen típusú objektív kritériumok mindig remekül mûködnek, amikor a középosztály valamilyen módon önigazolni akarja, hogy nem kell részt vennie a közteherviselésben vagy részesülhet az állam jótéteményeibõl. Aki beteg (van egy orvos ismerõse), az nem lesz katona. Aki jól teljesít a felvételin (jó középiskolába járt), az ingyen járhat egyetemre. Aki vesz egy számítógépet (nem szegény), annak adókedvezményt ad az állam.
Vizsgáljuk most meg a katonáskodás költségeit! Egy sorkatona nyilván kevesebbe kerül, mint egy zsoldos. Nem kell neki zsoldot fizetni, rosszabb laktanyában is el lehet szállásolni, kevesebbért eszik, sõt meg is pucolja magának a krumplit. Miért is? Azért, mert õt kényszerítik, hogy katona legyen. Nyilván õ is annyiba kerülne, mint a zsoldos, ha õ maga dönthetne: a költségmegtakarítást a sorkatonák fizették meg elmaradt bérük, rossz közérzetük, elvesztegetett idejük és hasonlók formájában. Vagyis ez a forma valóban olcsóbb volt az államnak - de drágább a társadalomnak.
És akkor arról még nem is szóltam, vajon milyen minõségû az a honvédelem, amelyben az emberek kényszerbõl és rossz körülmények között szolgálnak. De nem teszek úgy, mintha erre nem tudnánk a választ.
Tehát: végre ennek is vége.
