K. Dezső azt hitte, a tévé romlott el. Hanghiba. Vagy a videó. A hifitorony. De nem találta a hang helyét. Talán kívülről jön. Kihajolt az ablakon, és most mintha föntről hallaná. Mi lehet? Vissza a szobába, csend. Újra megszólal - micsoda? Megint ki az ablakba, most messzebbről, ugyanaz a hang. Talán a trolivezeték? A közlekedési lámpák? Hallgatózott. Ez tücsök. És végig az Izabella utcán, trolizajon túli ciripelés. Hogy' kerülnek ide tücskök?! A szomszédos telken félbemaradt, el sem kezdett építkezés - épp csak annyira kezdték el, hogy a ház falai megrepedjenek. A telken az összegyűlt özönvízben aljnövényzet burjánz. Talán onnan? Egyáltalán, hol él a tücsök? Bezárta az ablakot, csend. Aztán megszólal, közelről. Ez bent van. K. Dezső kikapcsolja a tévét, a sötétben elindul - merre? A padló nyikorog, a tücsök elhallgat. Újra kezdi - hideg, langyos, forró, már a közelében lehet, csend. Így telik pár óra, amikor K. Dezső rájön, rossz helyen keresgélt. A hang föntről jön, a függönyről. Fény, háztartási létra, s a tücsök, most csendben, alig észrevehető, halványbarna folt a fehér függönyön. Hát megvagy. "vatosan, ne roppantsa össze, vécépapírba markolja, kidobja a lépcsőházba. E jó cselekedettel szívében végre nyugodtan nézheti tovább a pornót. Amikor, egy női és egy trolisikoly között újfent megszólal a tücsök. Illetve most lent, a padlón. Ügyetlenül fogta meg, nem fogta meg, nem merte szorítani. Mi lenne, ha békén hagyná, a gyerek örülne, kap egy tücsköt a papagájok mellé. Nincs kedve új vadászathoz, K. Dezső lefekszik, kétségbeesett ciripelésben alszik el.
Ez megint felmászott, állapítja meg másnap éjjel, és hozza a háztartási létrát. A szöcske ugrik, a sáska röpül - mit csinál a tücsök? Azonkívül, hogy hegedül és éhezik. És ciripel, immár megállás nélkül, félőrülten a félelemtől, a papagájok felébrednek és rikácsolva röpködnek a gyerekszoba sötétjében. Egyáltalán, fél a tücsök? Nem inkább K. Dezső? Aki fél? Mitől? A tücsöktől? Miért szorítja vécépapírba, dobja ki a lépcsőházba, most már valóban, látja, hogy a korlát felé mászik, jaj, még leesik, a tücsök? K. Dezső? Visszamegy, a papagájok lassan megnyugszanak, K. Dezső nyugtalanul alszik, a ház felébred, eszeveszett ciripelés visszhangzik a lépcsőházban, a falak tovább repednek, a lakók azt hiszik, a szomszédos telken éjszaka megkezdődött az építkezés.
K. Dezső, mikor hazajött, minden éjszaka hallotta a tücsköt, az én tücsköm - gondolta magát bámulva a liftben - ciripelt egyre csendesebben és szomorúan, elhalón. Ez tényleg éhen hal. Miért nem vittem el a ligetbe, gyufásdobozban, ahogy a tanító nénim is mondta (itt a szeptember, már nagyok vagyunk, nincs iskola, miért szorongunk, apuka?), miért nem ott engedtem szabadon? Mégiscsak az én tücsköm. De K. Dezső lusta és részeg, holnap megint szorongva ébred és hányni fog, már nem is kell ehhez innia, letérdepel a házioltár vécécsésze elé, átöleli, jobb mutatóujj le, nyelv ki, jöhet a mai első áldozás (amikor K. Dezső okád, / hol van, ki fogná homlokát?), magát akarja kihányni, de ehhez ennie kell, zsömle, tej, vaj, felvágott (milyen legyen? mindegy, hányáshoz kell), a legrosszabb napokon lekváros bukta vagy túrós béles, vagy briós, a Rózsa utcai illatos pékségből, mely pékség miatt érdemes (itt) élni. Ciripelj csak, nekem ciripelsz, szentem, örülj, hogy nem nyomtalak agyon, nincs is agyad, akkor félnél tőlem, és mit gondolnál rólam, gondolta, s nem nézett a lifttükörbe. Kinyitotta a lakásajtót, a hűtőt, ivott, de már csak paradicsomlevet. Nézte az agyonnyomott molyokkal tapétázott konyhát, hallgatta a halkuló tücsköt. Akkor vette észre, a cipőszekrény elől eltűntek a női és gyerekcipők, a fogasról és a gardróbból a női és gyerekruhák, a szennyestartóból és a fregoliról a bugyik és kisgatyák. Egy szál fogkefe a pohárban. Elmentek. Vitték a papagájokat is.
Veled nem lehet élni.
K. Dezső nem tud egyedül élni. Kiment a lépcsőházba, hallgatózott, de csak a lift zúgott, lehúztak egy vécét, szar zúgott le a közelében. Végre megszólalt, halkan, a tücsök. Felkapcsolta az éjszakai világítást, sokszor, míg megtalálta, létra se kellett. Az új emeleten, az ötödiken, a tetőtérben, a lépcsőn, csoda, hogy még él, nem taposták el, ide mindenki lifttel jár. Feljebb jöttél, tücsköm, közelebb a csillagokhoz. Vécépapírba markolta, föltette a függönyre, ahol találta. Most ciripelj, én tücsköm, bogaram. Kiment a konyhába. A gázt elzárták a házban, bizonytalan időre, méretlen gázvezeték cseréje miatt, nem kell gáz, a ház magától összedől. A konyhában addig itta a szatmári szilvát, míg a falon megelevenedtek az agyonnyomott molyok, az összes, körülröpködték, óriás muslicák. Most megdöglesz. Mielőtt agyonnyomták volna, K. Dezső felmászott a létrára, de előbb kinyitotta az abla-kot. De előbb szétverte a lakást. A gyerekszobát nem bántotta. A tücsköt ott találta, ahol hagyta. Ugye, te örökre velem maradsz, és összemarkolta, vécépapír se kellett, a függönyön összeroppantotta. A tücsök, halványbarna folt, ott maradt. K. Dezső a létráról az ablakba mászott, fogta a keretet és a függönyt. Az Izabella utcán csak a trolivezeték és a közlekedési lámpák ciripeltek, már és még nem járt troli, semmi, senki. Pedig igazán kísérteties volt, ha látták volna, K. Dezső magával rántotta a fehér függönyt, úgy zuhant. Mellette, a gyerekszobából, betörve az ablaküveget, kiszabadultak a papagájok, véresen zuhantak ők is, K. Dezső még hallotta a papagájsuhogást. Pedig csak, hogy teljes legyen a teátrális kép, a függöny suhogott s hullott a néhai K. Dezsőre, jótékonyan eltakarván a járdán a szörnyű foltot az első kutyasétáltatók elől.
Fiam nélkül soha.
