Egotrip

Meglepő dolgokra képes az ember tudatlanságában. Például bátor cselekedetekre. Legyen bár természeténél fogva gyáva, szorongás nélkül vág bele kockázatos vállalkozásokba, ha mit sem sejt a veszélyről. De nem kevésbé meglepő dolgok telnek ki tőle akkor is, amikor megfelelő tudás birtokában lép akcióba. Ilyenkor például képes e tudás, vagyis a legjobb belátása, helyes döntése ellenére cselekedni.

Bár magam és kollégáim ellen beszélek, nem tudom elhallgatni, hogy mostanában ahányszor csak meghallom (olvasom) egy - bármilyen okos és tapasztalt - közgazdász tanácsait a válság leküzdésének módjáról, a libás rabbivicc jut eszembe (vagy ha így politikailag korrektebb: a rabbis libavicc; bár manapság az ember már nem tudja, kinek a sérelmére érzékenyebb a magyar társadalom: a rabbikéra vagy a libákéra). Az újszülöttek számára felidézem a vicc csattanóját. Amikor a libák pusztulásának megállítására adott összes addigi jó tanács ellenére az utolsó liba is megdöglik, a bölcs rabbi felsóhajt: "Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna."

Nehéz idő jár gazdasági válságkor arra, aki bizalmatlan az állam gazdaságpolitikai képességeivel szemben. Amikor híznak a profitok és szárnyal a tőzsde, a közgazdász megmondóember himnuszokat énekel a piachoz, az egyéni önzéseket közjóvá varázsoló, vígan pezsgő utcabálhoz, ehhez a Brueghel ecsetjére, Fellini kamerája elé illő csodához! A laikus pedig csillogó szemmel hallgatja. Amikor viszont recsegnek-ropognak a vállalatbálványok és mindenki az állásáért retteg, akkor a megszeppent nép a közgazdától azt akarja hallani, hogy mit tehet a közösség jólétéért, a gazdaság megmentéséért cselekedni képes egyetlen szereplő, az állam.

Nem, vigyétek innen földhözragadt versesköteteiteket és regényeiteket, hadd olvassam helyettük a menetrendet, a büszkeség könnyeivel a szememben! (Gilbert Keith Chesterton: Az ember, aki Csütörtök volt) A rakendroll nem egy tánc, Kőbánya-Kispest nem egy állomás, kettő. Három. Metró- és buszvég-, vonatállomás. És már majdnem Ferihegy, innen indul a repülőtéri járat - ha Resti Kornél fölnéz az égre (csak azt nézi, a földön is, a pocsolyákban), láthat le-, felszálló gépet, a mennyekben érzi magát. Minden megvan, szívének csak a villamos hiányzik.

B. A.-nak Majdnem minden mitológiának megvannak a kisebb istenei. Ez nem azt jelenti, hogy gyengébbek vagy rosszabbak lennének, mint a nagyok, egyszerűen nem minden tekintetben illeszkednek az emberi hősmintákhoz, vagy nem szólt róluk elégszer a fáma. Önhibájukon kívül történik mindez: lehet, hogy nem értenek annyira az önfényezéshez, esetleg rosszkor élik fénykorukat, rossz helyen, így aztán kevésbé értékeli őket maga a kor, az ókor vagy az utókor. Mélyi József

Az elmúlt hetekben eddig nem tapasztalt korlátozásokkal szembesültünk. Az orosz-ukrán gázvita miatt spórolni kell(ett?) a gázzal, és a romló levegőminőség miatt két napig elvileg kevesebb autó közlekedhetett a városban. Az igazán furcsa azonban nem is e két hiányjelenség volt, hanem az állam válasza rájuk. Muraközy Balázs

Medea biztosan nem szeretett volna bele Jasonba, ha tudja, hogy mit tesz. Tettének (fellángolásának) következményei közé tartozott, hogy megölte a saját öccsét, majd - miután Jason elhagyta egy másik nőért - a saját gyerekeit is. Míg a véres részleteket nem láthatta előre, Ovidius elmeséléséből úgy tűnik, mégiscsak tudta, hogy ebből az egészből semmi jó nem sülhet ki. Mert, mint ő maga mondja, teljesebb, egészségesebb (sanior) vagyis igazi önmaga lehetne, ha sikerülne "melléből kiverni a lángot". De képtelen erre.

2007. július 30-án Liv Ullmann úgy érezte, most rögtön Fcrö szigetén kell lennie, Ingmar Bergman, élete nagy szerelme és lányának apja hívja. Azonnal repülőgépet rendelt, és odament. Két órát beszélgetett a 91 éves rendezővel, majd visszarepült. A repülőgépen értesült róla, hogy Ingmar Bergman elhunyt.

Mennyivel könnyebb lenne a dolgom, ha az évzáró számba írnék, és nem az évnyitóba! A múltról mindig többet tudunk, mint a jövőről, és minél kevésbé értjük a mögöttünk hagyott eseményeket, annál nehezebb elképzelni az előttünk állókat. Márpedig kevés olyan évünk volt, amellyel kapcsolatban annyi talány lenne, mint a tavalyi. Abban még úgy-ahogy egyetértés van, hogy valami válságba jutott, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy pontosan mi a csuda.

"'Igen tisztelt Szerkesztő úr, kérem, írja meg a szerkesztői üzenetek között Rajongó jelige alatt, hogy 1. hány éves a Schlosser, 2. nős-e Orth, 3. hány kiló Darány...' stb. Ilyen kérdésekkel keresnek fel napról napra olvasóink, a magyar sportnak ezek a hűséges katonái és adózó polgárai, akik a meccseken és versenyeken küzdenek a kedvenceik győzelméért, ha mással nem, a szívük dobbanásával és lelkesítő hangjukkal." Ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára Vadas Gyula sportújságíró az 1927 tavaszán megjelent, 100-ak könyve c. kiadványt, amely a száz legnépszerűbb magyar sportoló fényképét és pályafutásának adatait tartalmazta, s amelyet a Nemzeti Sport szerkesztősége állított össze a lelkes magyar közönség, "a világ legelső sportpublikuma" számára.

Gáspár a Napkeleti pályaudvarra érkezett. Nem várta senki, nem őt várták. Mindenki a lépcsőnél tolongott, a tájékoztatótáblák előtt, és a Vonatok érkezését lesték. A Vonatok indulása senkit nem érdekelt, nem utazott senki. Csak álltak a tábla előtt, néztek föl a magasba, várták, mikor írják ki. Leülni nem tudtak, a padok bent voltak a kordonokkal elkerített peronokon, ahova csak jeggyel lehetett. De ők nem utaztak, vártak.

A költségvetés elfogadásának lázában, a világgazdaságot tépázó vihar közepette a magyar honatyák és -anyák időt szakítanak arra, hogy a T/6645 számon idén október 27-én benyújtott, az "egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról" szóló javaslattal foglalkozzanak. (Ennek a beceneve az egészségügyi salátatörvény.)

Az oktatást eredetileg szabad embereknek találták ki. Eredetileg - a homéroszi hőskorban - azonban kevés szabad ember létezett, így aztán az oktatás szükségszerűen elitoktatás volt. Egy végzős diáknak a világ uralkodó elitjét, a mitológia halhatatlan isteneit kellett mintáznia, vagyis olyan istenien kellett kinéznie és viselkednie (főként a csatatéren), amennyire ez egy halandó embertől kitelhet.

1970-ben, amikor Bence György kibérelte K. lakásának hajdani cselédszobáját, K. pedig összejött későbbi feleségével, Fekete Évával, K.-t egyik pillanatról a másikra forgatagos sokaság vette körül. Hirtelen megvalósult, amire mindig vágyott, amit hiába keresett éveken át, sok-sok délutánt eltöltve, elfecsegve a Hungária kávéházban: nemcsak ismerősei, kollégái voltak meg egy-egy barátja, hanem igazi társasága, kéttucatnyi ember, akikkel folyamatos kapcsolatban volt, akikkel rendszeresen találkozott.