Csak semmi politika!

Kit utáljunk?

  • Váradi Balázs
  • 2008.12.18 00:00

Egotrip

A költségvetés elfogadásának lázában, a világgazdaságot tépázó vihar közepette a magyar honatyák és -anyák időt szakítanak arra, hogy a T/6645 számon idén október 27-én benyújtott, az "egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról" szóló javaslattal foglalkozzanak. (Ennek a beceneve az egészségügyi salátatörvény.)

A költségvetés elfogadásának lázában, a világgazdaságot tépázó vihar közepette a magyar honatyák és -anyák időt szakítanak arra, hogy a T/6645 számon idén október 27-én benyújtott, az "egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról" szóló javaslattal foglalkozzanak. (Ennek a beceneve az egészségügyi salátatörvény.)

E javaslat napirendre vételének jó jogi indoka van. Az Alkotmánybíróság döntése miatt vissza kell vonni vagy jogilag finomítani kell a 2006-ban a gyógyszergyárak orvoslátogatóira kivetett ágazati adót. (Nyugalom, finomítják.) Ilyen jogi indoka persze kismillió másik törvény módosításának is lenne, amelyek tárgyalása nem volt ilyen sietős. A kormány által az Országgyűlésnek benyújtott módosításban - ha már az asztalon van a törvény, nemdebár - szerepel a következő változtatási javaslat is (35. §). A Gyftv. 25. §-ának (2) bekezdésének i) pontjában az ott szereplő százalékos értéket húszról negyvenre rendeli javítani a törvényjavaslat. Ez a 2004 óta létező szabályozási elem azt mondja ki, mennyivel haladhatja meg a társadalombiztosítás által még támogatott gyógyszer ára a referenciaként használtat.

Mi ez? Jó ez? A kedves olvasó netán nem érti? Ne aggódjon, biztosan nem érti a képviselők zöme sem. Érteni egy-két tucat egészségpolitikus érti: pár minden hájjal megkent tisztségviselő a parlamentben, a minisztériumban, az OEP-nél. És persze jó néhány menedzser a gyógyszergyáraknál.

Ezért összefoglalom, mi is a javaslat veleje. Csökkentsük a gyógyszerek közti árversenyt úgy, hogy az ne elsősorban a költségvetés, hanem első körben a gyógyszert vásárló betegek zsebéből csurrantson át évente legalább hárommilliárdot a gyógyszerforgalmazók zsebébe. Egy jól megszervezett üzleti érdekcsoport úgy hajlítja a törvényeket a védtelen nagyközönség rovására, hogy hasznot húzzon belőle. A felállás tipikus, nincs benne semmi magyar specifikum, de felháborító.

Kit utáljunk miatta?

A célkeresztben először a lobbizó gyártók tűnnek fel. Csakhogy a gyógyszergyárakat nem szabad utálni. Legjobb pillanataikban többet tesznek az emberi szenvedés elhárításáért, mint egy hadseregnyi szociális munkás. Sok ezer magyart foglalkoztatnak jól fizető, jórészt kvalifikált munkakörökben. Ráadásul a 2000-2006-os aranyidő után, amikor évente 15-20 százalékkal nőttek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) gyógyszerkiadásai, a most módosítandó törvény eladdig nem szokott versenyre kényszerítette őket. Ennek eredménye komoly költségvetési megtakarítás lett, ami meg is látszott a gyógyszergyárak részvényárain: a Richter 2006-os 51 milliárdos profitja 2007-re 33 milliárdra zuhant. Ez annak is köszönhető, hogy eddigi formájában alkotmányellenesnek bizonyult külön orvoslátogató-sarcot is vetett ki rájuk az állam: az elmúlt két év költségvetésihiány-csökkentéséből jó pár tízmilliárdot ők buktak el.

Azért se szabad utálni őket, hogy lobbistáik (minden bizonnyal) érvelve, könyörögve, követelőzve, fenyegetőzve körbejárták az egészségügyi és gazdasági minisztériumot, a MEH-et, a frakciókat. Még az is lehet, hogy egy olyan konkrét javaslattal, amelyhez képest a kormány által végül beterjesztett szöveg bölcs kompromiszszumnak tűnhet. Sőt, ha Richter-részvényeim lennének, el is várnám tőlük, hogy pontosan ezt tegyék.

Kit utáljunk akkor? A bürokratákat, akik megszövegezték a módosítót? Ha akadhat is köztük olyan, akit megvettek a gyógyszergyárak, tudom, olyanok is vannak, akik feljegyzéseikben rámutattak arra, hogy e módosítás árát a gyógyszert vásárló betegek fizetik meg. Biztosan parancsra tették: ők megírták a kemény versenyt kikényszerítő korábbi törvényt is, amikor az volt a dolguk. Õket se utáljuk.

Utáljuk akkor a kormánypárt politikusait, akik benyújtották, illetve el fogják fogadni a módosítót! Õket a legkönnyebb, nekik ráadásul munkaköri kötelességük is, hogy utálják őket. Mégis azt javaslom, ne siessük el az ő utálásukat se - legalábbis emiatt. Róluk se tételezzük most fel, hogy titkos ajánlatot kaptak jól fizetett felügyelőbizottsági stallumokra, arra az esetre, ha egyszer netán megbuknak. Õk érdekek között egyensúlyoznak: és a gyógyszergyárak bizonyára Strasbourggal és gyárbezárással egyaránt megfenyegették őket. Ráadásul a módosító a költségvetést alig terheli. Nekik elfogadható kompromisszumnak tűnhetett a most beterjesztett szöveg.

Akkor kit utáljunk? Megmondom én: utáljuk a nyugdíjasokat! Legalábbis a szervezeteiket. A betegek egyleteit. Az ellenzéket. Mindazokat, akiknek az lenne a dolguk, hogy a másik érintett csoportot, a magasabb árat fizetni kényszerülő gyógyszervásárlókat képviseljék. Elvégre nekik kéne fellármázniuk a tagjaikat, és hörögve ellenlobbizni a döntéshozók irodájában és előtte, az utcán.

De olyan nagyon azért őket se utáljuk, az lenne a kérésem. Az asztmás gyermekek egyesületének vélhetőleg némileg kevesebb a színes fénymásolási kapacitása, a speciális szakértelme, a jogász-, orvos-közgazdász- és menedzserasszisztens-munkaórája, és a miniszterekkel és képviselőkkel való együttvadászási és együttbálozási lehetősége is korlátosabb, mint az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének. Nem ugyanaz a súlycsoport.

Akit még utálhatunk, az a sajtó. Hisz a sajtó (tisztelet a kivételnek) ritkán jár utána az ilyen klauzuláknak, ritkán ráncigálja ki a napra az ilyen, kicsi, de bűzös törvényhozási ügyeket. Írom én, "a sajtó hasábjain".

És utálhatjuk, immár joggal, a politikusokat. De nem azért, hogy egy ilyen helyzetben azt teszik, ami a legbölcsebbnek tűnik nekik, hanem azért, hogy egy rossz, a valódi lobbisták által könnyedén kikerülhető lobbitörvénnyel, meg egy elvetélt 2003-as törvénytervezettel letudottnak gondolják a szörnyű gyöngén működő magyar törvénygyár modernizálásának feladatát. Magyarországon lényegében még mindig az 1987-es XI. törvény szabályozza, hogyan készülnek a törvényeink. Egy jobb jogalkotási törvény sokat javíthatna jogrendszerünk minőségén. És talán kicsit csökkenthetné a törvény-előkészítésben az asztmás gyerekek és a gyógyszergyári vezérigazgatók szerepének aszimmetriáját is.

Vagy tudják, mit? Ha még ez sem lenne elég, utáljuk legelsősorban a képviseleti demokráciát mint politikai formációt. Ennek ugyanis óhatatlan velejárója, hogy a koncentrált gazdasági érdekcsoportok nagyobb eséllyel indulnak a politikai akarat eltérítéséért folyó végtelen versenyben, mint a heterogén, rosszul megszervezett, egyenként kicsi téttel érdekelt tagokból álló szélesebb csoportok (például a nép).

Milyen kár, hogy nincs jobb.

Neked ajánljuk