1970-ben, amikor Bence György kibérelte K. lakásának hajdani cselédszobáját, K. pedig összejött későbbi feleségével, Fekete Évával, K.-t egyik pillanatról a másikra forgatagos sokaság vette körül. Hirtelen megvalósult, amire mindig vágyott, amit hiába keresett éveken át, sok-sok délutánt eltöltve, elfecsegve a Hungária kávéházban: nemcsak ismerősei, kollégái voltak meg egy-egy barátja, hanem igazi társasága, kéttucatnyi ember, akikkel folyamatos kapcsolatban volt, akikkel rendszeresen találkozott. A Bence körül összeszövődött kör, K.-nál három-hat évvel fiatalabb fiúk és lányok, Márkus György szemináriumának egykori hallgatói együtt maradtak azután is, hogy befejezték az egyetemet. Összetartotta őket, hogy Csehszlovákia megszállása után egyre nyíltabban szembefordultak a rendszerrel, hogy úgy akartak társadalomtudománnyal foglalkozni, hogy nem fogadták el a rendszer kötelező ideológiáját, a hivatalos marxizmus terminológiáját, sőt megvetették azokat, akik alkalmazkodtak ezekhez a normákhoz. A társasági aranyidő azonban véget ért: a Donáth Péterék Attila úti lakásán rendezett zártkörű szeminárium befejeződött, a Kemény György grafikusművész irányításával kalákában készülő freskó K. lakásában elkészült, a Fodor Géza vezette esztétikai szeminárium ugyancsak K. lakásában lezárult (valamennyi említett eseménysor megérne egy önálló történetet). 1975 és 1977 között K.-éknak minden naptári évben született egy gyerekük, ikerszülés nélkül ennyi idő alatt ennél (háromnál) több gyereket egy pár nem tud kigazdálkodni.
A társasági kapcsolatok meglazulása ellenére a formálódó ellenzék K.-ékat a maga körébe tartozónak tekintette. 1977. január 6-án Prágában letartóztatták Václav Havelt és a Charta 77 néven szerveződött ellenzéki csoport másik két szóvivőjét. Két nap múlva, este Bence György és Kis János kereste fel K.-t, hogy írja alá a kétmondatos szolidaritási nyilatkozatot, az első hazai tiltakozást a szabadságjogok megsértése miatt, amelyet kibocsátói a nemzetközi nyilvánosságnak szántak. K. azonban nem volt otthon, így nem szerepel a neve a 34 aláíró között. Történetesen egy vastag combú lányt szedett össze talán a Hungáriában, aki semmiben sem felelt meg a szerelmi ízlésének. - Most a Mari miatt kimaradtál a világtörténelemből, mondta Éva epésen. A szexuális forradalom elvei jegyében K. az efféle kalandjait elmesélte a feleségének.
1979. október 24-én Prágában súlyos börtönbüntetésre ítélték a Charta 77 hat vezetőjét. A két évvel korábbi tiltakozás megismétlése annyira kézenfekvő volt, hogy egymástól függetlenül két csoport is megfogalmazta a maga szövegét, és hozzáfogott az aláírásgyűjtéshez. A Kádár Jánosnak címzett, inkább kérelmező jellegű levelet az utóbb radikális ellenzékiként számon tartott Zsille Zoltán írta, Földvári Tamással és Göndör Györggyel együtt. A másik, Losonczi Pálnak címzett szöveg szerzői, Radnóti Sándor és Dalos György az elítéltek szabadon bocsátását követelték, lakonikusan. K.-nak nem nagyon tetszett a Kádár János tekintélyét emlegető szöveg, amelyet Csalog Zsolt hozott fel a lakására, a másik szöveg létezéséről azonban nem tudott. Nyilvánvaló volt, ha nem írja alá, az nem azt jelenti, hogy nem tetszett a megfogalmazás, hanem azt, hogy nem vállalja a szolidaritást az elítéltekkel. Csalog persze észrevette K. habozását, és nyomban visszahúzta az ívet. Ez is hozzátartozott az aláírásgyűjtés illemtanához: nehogy a felkeresett potenciális aláíró úgy érezze, vendége nyomást gyakorol rá. K. erre elhessentette fenntartásait. - Nem tetszik a szöveg, mondta -, de ennek nincs jelentősége, persze aláírom. Aztán még hozzátette: - Tulajdonképpen épp kapóra jött. Most legalább nem azért fognak kirúgni, mert folyton elkésem. - Zsoltnak láthatólag nem volt kedvére ez a megjegyzés. Alapjában érzelmes alkat volt, jobban feküdt neki a pátosz, mint K. cinizmusa.
Később a másik szöveg is elérte K.-t. Ezzel sokkal elégedettebb volt, alá is írta nyomban. Nyilván mások is így gondolták: az első szöveg aláíróinak mintegy a fele a másodikat is aláírta. K. felajánlotta, hogy a kocsijával a hétvégén részt vesz az aláírásgyűjtésben. Több mint tíz éve volt jogosítványa, autója azonban - egy 1200-as Zsiguli - csak néhány hónapja, autósként egyáltalán nem ismerte a várost. Egy ideig Tamás Gáspár Miklóst fuvarozta a hozzá csatlakozott Csillag Veronikával. A hátsó ülésen lángolt a szerelem, a várost Gazsi sem ismerte, de ha ismerte volna, akkor sem érdekelte. K. félszemmel a térképre pislogva hol megadta az elsőbbséget, hol nem. Minthogy jó ügyet szolgáltak, nyilván az isteni gondviselés vigyázott rájuk. K.-nak valahonnan megvolt Sulyok Mária címe. A nagyszerű színésznő nem igazán értette, miről van szó, de amikor az ismeretlen jövevények elmondták, hogy egy drámaírót is bebörtönöztek, elfogta a felháborodás, és aláírta az ívet. K.-nak közben volt némi rossz érzése, mert az azért nem hangzott el, hogy az aláírók névsorát a Szabad Európa fogja beolvasni. Amikor a nevek elhangzottak a rádióban, Aczél György felhívta és megdorgálta a művésznőt, a nagy tragika pedig sikítozva átkozta az "éjjeli tolvajt", aki így félrevezette.
K. a vezetéstől halálosan kimerült, de Veronika erősködött, menjenek el legkedvesebb tanárához, Géher Istvánhoz, az Attila útra. - Ismerem Géhert - mondta K. - Biztosan nem fogja aláírni. A kiváló Shakespeare-értelmező, vélte K., olyan ember, aki undorodik attól, hogy bármiféle viszonylatba keveredjen a hivatalos hatalommal. Nem holmi gyávaság ez, épp ellenkezőleg: tartózkodás és megvetés. Veronika azonban nem volt hozzászokva, hogy ellentmondjanak neki. Az Attila utat legalább könnyű volt megtalálni.
Ahogy a lift megállt, K.-t rossz érzés fogta el. Az üvegen át egy apró termetű ember jellegzetes sziluettjét ismerte fel: K. közvetlen főnöke állt előttük, Antal László, az Európa Könyvkiadó irodalmi vezetője. Géher szomszédja volt, egy hokedlire kapaszkodva a lakása ajtaját javítgatta. K. motyogott valamit, hogy vendégségbe jöttek, de tudta, ezzel nem segít magán. Géher inkább sajnálkozva, mint rosszallóan rázta a fejét. - Higgyétek el - mondta -, ennek már semmi értelme. - Tíz percet sem töltöttek a lakásban, Antal még az ajtaja előtt állt, bizonyára akkor is ott állt volna, ha időközben befejezi a szerelést. - Ilyen rövid volt a vendégség? - kérdezte gúnyosan. Hétfőn délelőtt behívta az irodájába K. kollégáját (és ifjúkora nagy szerelmét), Zsolt Angélát, és szemrehányást tett neki, miért hagyta, hogy egy olyan semmirekellő alak, mint K., belerángassa ebbe a marhaságba. Angéla tiltakozott, nem K.-tól kapta az ívet, Antal azonban legyintett: - Hiába véded, láttam, hogy gyűjti az aláírásokat.
1990-ben Antal szerkesztette Horthy Miklós emlékiratainak első magyarországi kiadását. A könyv második kiadásához, amely Horthy újratemetése alkalmából jelent meg, a szerkesztő a kormányzó emléke előtt tisztelgő ajánlást fűzött. Ezt azok kifogásolták leginkább, akiket az irodalmi vezető 1979-ben atyaian megfeddett, amiért aláírták a tiltakozást. Halála után derült ki, hogy Antal az állambiztonsági szervezet állandó munkatársa volt, nagyszámú, gondosan fogalmazott jelentést írt a kiadó belső életéről, saját beosztottairól. Az egyik jelentésében leírta a szobát, amelyben korábban Bence György és K. is dolgozott. A szerv ekkor az Erdélyből áttelepült Ara-Kovács Attila íróasztalát kívánta titkon átkutatni, ezért volt szüksége megbízható helyszínrajzra.
Bár a felmondólevelet K. csak január 3-án kapta kézhez, 1979 karácsonyán már biztosan tudhatta: kívül rekedt a dolgozó nép, valamint a haladó értelmiség társadalmán.
