Egotrip

Jöttek a gázosok, mert hívtuk őket. Mert mondtuk, hogy baromi nagy gázszag van. Kint is voltak mindjárt pár nap múlva. Hol itt a gázszag, kérdezték. Ott ni, mutattam a sarokba, ahol a gázszagot tartjuk. Szaglászott-szaglászott, ketten voltak, szaglásztak, mi meg érdeklődve figyeltük őket. Mert tudjuk. A gáz süt. A gáz főz. A gáz robban.

Tehát a pszichiátria. Jól kinézünk. Megint témánál vagyunk. Ez lett hát a vágyaidnak netovábbja ezen a végetérni nem akaró csütörtökön. Gratulálok - fordult önmagához hősünk: méretes ambíció. Perspektivikus. Valóságos Széchenyi-terv. Testre szabott. Nagyívű pályázat, támogatásra való. Merjünk nagyok lenni, mi? Nesze. Nagy vagyok. Mások céget, bétét, tanszéket, egyházat, hazát, családot, polgári kört, hívó szóra váró, alvó sejtet alapítanak, te meg álmodsz egy merészet, s egy megváltó zárt osztályról ábrándozol, ahol majd kellemesen leszedálva a takarót a fejedre húzhatod. Megint sikerült az idők szavát meghallanod. Még sokra viszed, testvér, ezen a kiégetett pamlagon. Ha ekkora elánnal dolgozol meg érte, még bérelt helyed, állandó ágyad is lehet. A nővérek a neveden szólítanak, az első csengetésre hozzák a kacsát, protekciós alapon. Kiismerik a szokásaidat, s úgy mozoghatsz a folyosón, mint a miskolci osztályon a bennfentesek. A profi betegek. Igen, mondta, noha nem kérdezte senki, az kéne most - de már nem csupán úgy tessék-lássék, ambulanter -, az kéne már megint. A miskolci pszichiátria.

Politológusok azt mondják (összevont szemöldök, legörbülő száj, remegő hang), hogy a politikai osztály most teszi magát teljesen tönkre, hiteltelenné válik, maradék népszerűségét is elveszíti, lehanyatlik a semmibe, magunkra hagy minket. Én nem tudom, akkor mi lesz, ha így lesz, csupa senki ül majd a parlamentben, kiürülnek a minisztériumok, a pártvezetők szégyentől égő arcukat fekete malaclopóba takarva sietnek majd a sötét utcákon. A kormányülésekről hangos zokogás és az ostorok csapkodása nyomán feltörő nyögés hallatszik majd, nem is lesz igazi ülés az, amikor három-négy miniszter le nem mond. Napnál is világosabb lesz, hogy aki politikus, az szemét besúgó (vagy ügynök, vagy szigorúan titkos akármi), vagy az volt, vagy besúgót (vagy ügynököt stb.) fedez, rejteget, védelmez, menteget, s ha egyik sem, akkor is megéri a pénzét, mert ilyen zűrös, maszatos ügyekbe ártja magát, kiszivárogtat vagy titkolózik, egykutya.

Szépen áll a szakmám. Három eddig lebukottból három pénzügyes, telitalálat, mondhatni. A tízből tán nem jön már össze ilyen csúf arány, de azért a dolog így is kínos. Három, eleddig (sőt úgy néz ki, eztán is) magabiztos, szakmai babérokat learató úr, akiknek koszorúján most hirtelen előtűnik néhány régi tetű rágásnyoma. C´est la vie, mondhatnám könnyedén, de nem megy. Fogalmam sincs ugyan, hogy hány régi nemzeti bankos vagy PM-es kollégám került a titkosszolgálat hálójába, csak remélhetem, hogy egykori munkahelyeim nem voltak oly mértékben túlreprezentálva, miként e hármas találat láttatja.

Mesterséges élet a virtuális univerzumban

A bácskai Zs. városka magyar polgármesterének kínszenvedései azzal kezdődtek, hogy a március 15-i ünnepségen a város előkelőségeivel karöltve Bocskaiban kellett megjelennie a városka főterén. Négy-öt évvel ezelőtt öltönyben szónokolt, de már akkor megszólták miatta, varratott tehát magának ő is egy vadonatúj Bocskait egy ismert erdélyi szabónál. Mert csak ott tudnak jó Bocskait varrni, Pesten már nem ápolják a nemzeti érzéseket. De évek múltán tudomásul kellett vennie, hogy kihízta a régi Bocskait, hiszen a polgármesteri kötelesség sokfelé szólította, vacsorákra, bankettekre, bálokra. Ez pedig a testsúly növekedésével járt. Nem csoda tehát, hogy március 15-én délelőtt tíz óra negyven perckor, öltözködés közben a varrás mentén fesleni kezdett az anyag.

"Tegnap délután olyan szinten bealudtam, hogy legalább tíz nem fogadott hívásom volt" - mondta a reptéri minibuszvezető a mellette ülő stewardessnek. Túl hangosan beszélt, turbózta magát a rettenetes szóáradattal, de hát reggel öt óra húsz volt, le a kalappal, mindketten frissek és parfőmszagúak voltak. Először azt hittem, a nője, de akivel együtt alszik az ember, annak nem nyom öt óra húszkor ilyen tűzijátékot. Nyilván csak vitte ki dolgozni, szolgálati jelleggel. Én próbáltam gyűrötten bóbiskolni, ám erre a mondatra már oda kellett figyelnem. Kilógott a szövegből a nem fogadott hívás kifejezés, jól fésült és alakias, úgy látszik, erre még nem találtak jobb szót a mobilfogyasztók: olyan volt, mintha egy betörő a vagyoni kár kifejezést használná. Érdekes volt az olyan szinten is (értsd: "annyira"), szép példája annak, hogy a fesztelen köznyelv folytonosan húzza le magához a műveltségi (tudományos, jogi, műszaki stb.) fordulatokat, mint az ösztönlény, a jegel vagy a se kép, se hang. De most nem ezekről lesz szó, mert ezek a szókincs elemei, a nyelvészt pedig leginkább egy dolog érdekli: a nyelvtan, vagyis ha módosul valamely szabály, vagy éppen új szabály jelenik meg a nyelvben. Az igazi csemege a fenti szövegben a bealudtam.

Megfeledkezem magamról, ahogyan ő is, süllyednénk egymás szégyenében, örökre elbújnánk a másikban, kapaszkodunk, mintha gyengék, védtelenek volnánk. Amikor véget ér, olyan sötét borul ránk, mintha könyvből olvasnánk. Mindig ilyennek képzeltem egy tökéletes vasárnap délutánt: szeles, szürke, lehúzott redőnyű téli álomnak, "egy esős"-nek, de arra még álmomban sem gondoltam, hogy éppen most hagynak cserben azok az adottságaim, amikre eddig a legbüszkébb voltam. Az önzés, az elegancia és a fegyelem. Elárulhatom: először az életben.

(Mert hiába, hogy Tobin Guldovicsnál is belefülledt a dolog az elbeszélésnek az ő nehézségeibe, Tobin Guldoviccsal azért csak összetalálkoztál egy nap - egy tavaszi nap! két hónappal a dél-afrikai versenyek nagy napja után méghozzá egy ragacsos pultú kocsmában! az élet nehézségei, nem? -, s miután kellően elkorholtátok, a francba küldtétek Pahtyon Porfirjovicsot, Buzsak Lajtovicsot és lekurváztátok Daszja Profanovát, visszatértetek a Nagy Témához.

Egy hangyát néztem, ahogy megpróbált arrébb vonszolni egy döglött kutyát.

Örülhetnek a kapitalizmus ellenségei. A tőke szócsövének tartott gazdasági lapokat hetek óta a leghatékonyabbnak tekintett amerikai kapitalizmus kudarcai foglalkoztatják. Az Enron-ügy kapcsán kirobbant, egyre több cégre kiterjedő botránysorozat felszínre hozta a nyilvános részvénytársaságok irányításának problémáit. Egyebek mellett azt, hogy a vezetők közvetlen érdekeltsége a cég piaci értékének növelésében időnként nem a valóságos érték növekedését idézi elő, hanem csak annak látszatát. No meg a vezetők pénztárcájának vastagodását, olyankor is, amikor ezt néhány kiglancolt számon kívül semmi nem indokolja.

Mindenkinek lexikon a feje. Lexikonnak nevezzük ugyanis a nyelvészetben valamely nyelv szavainak összességét, a "szókincset". A lexikon görög jelentése "szavakkal kapcsolatos" (alapja a lexis, magyarul "szó"), és így a lexikon értelme eleinte "szavas könyv", azaz "szótár, szójegyzék" volt. A mai "enciklopédia" értelem jóval később, a 18. században terjedt el, amikor elkezdtek olyan ismerettárakat készíteni, ahol a tudnivalókat nem tárgykörök szerint, hanem betűrendesen (azaz címszavak szerint, "lexikálisan") sorolják föl.

Amikor az asszisztensnő számhoz emelte a tükröt, visszafojtottam a lélegzetem, pedig éreztem, most élek csak igazán. A jobb felső hármasban ott volt végre, amire annyira vágytam, a vörösen szikrázó drágakő, annak ellenére is parázslón, hogy jeges fényben fürdött - neonban majdnem. A fogorvos is mosolygott. A félig lehúzott reluxán beszökő napfény mókás csíkokat festett az arcára, évődtünk. Híres emberekről. Sztárokról. Gondolhatjátok, mekkorákról.