Várhegyi Éva: Ekotrip

  • 2002. augusztus 8.

Egotrip

Örülhetnek a kapitalizmus ellenségei. A tőke szócsövének tartott gazdasági lapokat hetek óta a leghatékonyabbnak tekintett amerikai kapitalizmus kudarcai foglalkoztatják. Az Enron-ügy kapcsán kirobbant, egyre több cégre kiterjedő botránysorozat felszínre hozta a nyilvános részvénytársaságok irányításának problémáit. Egyebek mellett azt, hogy a vezetők közvetlen érdekeltsége a cég piaci értékének növelésében időnként nem a valóságos érték növekedését idézi elő, hanem csak annak látszatát. No meg a vezetők pénztárcájának vastagodását, olyankor is, amikor ezt néhány kiglancolt számon kívül semmi nem indokolja.

Amerikai bukta

Örülhetnek a kapitalizmus ellenségei. A tőke szócsövének tartott gazdasági lapokat hetek óta a leghatékonyabbnak tekintett amerikai kapitalizmus kudarcai foglalkoztatják. Az Enron-ügy kapcsán kirobbant, egyre több cégre kiterjedő botránysorozat felszínre hozta a nyilvános részvénytársaságok irányításának problémáit. Egyebek mellett azt, hogy a vezetők közvetlen érdekeltsége a cég piaci értékének növelésében időnként nem a valóságos érték növekedését idézi elő, hanem csak annak látszatát. No meg a vezetők pénztárcájának vastagodását, olyankor is, amikor ezt néhány kiglancolt számon kívül semmi nem indokolja.

Az európaiak elé követendő példaként állított amerikai modell lényege az, hogy a vezetők díjazása döntően a vállalati részvényárfolyam növekedéséhez kötődik. Vagyis a cég sorsát befolyásoló döntéshozók együtt sírnak-nevetnek az egyenként csekély beleszólással rendelkező részvényesekkel. Ez végső soron logikus: ha emelkedik az árfolyam, mindenki kaszál, ha süllyed, mindenki veszít. Minthogy a részvények árfolyama a nyilvános értéktőzsdéken dől el, elég ezek tisztasága felett őrködni: vigyázni arra, hogy a befektetők elegendő információt kapjanak a tőzsdei cégekről, és távol tartani a bennfentes információkkal rendelkezőket. A részvényesek érdekeit egy sor további intézmény védi: hites könyvvizsgálók hitelesítik a vállalatról megjelenő számokat, független elemzők és befektetési tanácsadók értékelik a részvényeket, és végül ott van a közgyűlés, amely visszahívhatja a részvényeseknek nem tetsző vezetőket. Elméletileg szép, zárt a modell, jobbat nehéz lenne kiagyalni.

Csakhogy ezt is gyarló emberek működtetik, mint mindent az emberi társadalomban. Köztük a pénz csáberejétől megszédült gazemberek is, akik a madáchi gondolatnak csak az első felét jegyezték meg: milliók egy miatt. Akik úgy gondolják: pozíciójuk feljogosítja őket arra, hogy mások (a részvényesek, az alkalmazottak) kárára gazdagodjanak. Na persze nem nyílt rablással, hanem finom számviteli umbuldákkal, előnyös részvényopciókkal, bennfentes kereskedéssel, a politikusok és a hatóságok lekenyerezésével. Vagyis fehérgalléros úriemberhez méltóan.

A különféle finanszírozási trükkökkel és könyvelési manipulációkkal szépen karban tartott, valójában súlyos pénzügyi gondokkal küszködő óriáscégek (eddig: az Enron, a Global Crossing, a Xerox, a WorldCom és a Qwest Communication) csalárd ügyeinek lelepleződése nemcsak az érintett vállalatok vezetőiről állított ki elégtelen erkölcsi bizonyítványt, hanem egy sor olyan szakma képviselőjéről is, amelyek éppen arra hivatottak, hogy őrködjenek a cégadatok hitelességén, és segítsék a befektetők tisztánlátását. A vállalati vezetők csalásaihoz aktív segédkezet nyújtó könyvvizsgálók mellett folt esett jó néhány befektetési és kereskedelmi bankon, megkérdőjeleződött a tőzsdei elemzők és tanácsadók hitelessége, sőt még a felügyelő hatóságok tekintélyén is csorba esett. Megrendült tehát a részvénybefektetői bizalom mindenki iránt, aki szavával vagy cselekedetével bármit is befolyásolhat a tőzsdéken.

És ez komoly baj. Nem elég, hogy kipukkadt néhány, a gazdasági prosperitás látszatát keltő iparág nagyra felfúvódott léggömbje, nem elég, hogy embermilliók vesztettek el dollármilliárdokat és százezrek állása került veszélybe, az általános bizalomvesztés miatt azok a cégek sem juthatnak tőkéhez, amelyekkel nincs is baj. És hiába történt mindez egy távoli földrészen, az amerikai gazdaság összes baja, miként öröme is, mindenütt érezteti hatását. Például a pesti tőzsdén, amelynek indexe rögvest alászállt, holott az ott forgó cégekről nem derültek ki disznóságok, csalárd machinációk.

Az amerikai bukták konzekvenciái hamar megszülettek. Nemcsak az ügyészség aktivizálódott, nemcsak a bilincsek csattannak mind sűrűbben a szépen keményített mandzsettákon, hanem a törvényhozók is öszszekapták magukat, hogy a befektetői tömegeket megtévesztő manipulációk lehetőségét minél szűkebbre szabják. Egyelőre csak az Egyesült Államokban, de nem kétséges, hogy a felülvizsgálatok az európai szabályozást sem hagyják érintetlenül.

Nálunk megfontolt (?) lassúsággal folyik a korábban lebukott ügyek kivizsgálása (köztük a legnagyobbé, a Postabanké, immár négy éve), bilincsek eddig főleg politikai indítékból csattantak (lásd a máig vitatott Kunos-ügyet, amelynek furcsa módon sem kárvallottjai, sem haszonélvezői nem voltak, elítéltje viszont hamar lett). A még csak sok macerával sem járó állami síbolások haszonélvezői, a közpénzeket az üzleti titok védelmében herdálók ügyei pedig végképp elkerülik az ügyészi kutakodást, holott ezek az umbuldák egy vállalat részvényeseinél is tágabb kört, az állampolgárokat károsítják.

Nálunk egyelőre nem a modern kapitalizmus befektetőket védő bástyáinak megkerülése okozza a legtöbb kárt (persze az is, amint például a Realbank vagy a WVM esetében kiderült), hanem a köztulajdonnal játszott magánbizniszek, amelyek éppen az utóbbi években szaporodtak el látványosan. Nálunk ezért kétszer akkora a feladat, mint a most jókora kiütést kapott amerikai kapitalizmusban: itt egyszerre kell átláthatóvá tenni a magánpénzekből fundált nyilvános társaságokat, és üvegzsebűvé varázsolni a közpénzből működőket. Itt a befektetői mellett az állampolgári bizalmat is meg kell teremteni.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.