Legát Tibor: Pop

  • 2002. augusztus 15.

Egotrip

Megfeledkezem magamról, ahogyan ő is, süllyednénk egymás szégyenében, örökre elbújnánk a másikban, kapaszkodunk, mintha gyengék, védtelenek volnánk. Amikor véget ér, olyan sötét borul ránk, mintha könyvből olvasnánk. Mindig ilyennek képzeltem egy tökéletes vasárnap délutánt: szeles, szürke, lehúzott redőnyű téli álomnak, "egy esős"-nek, de arra még álmomban sem gondoltam, hogy éppen most hagynak cserben azok az adottságaim, amikre eddig a legbüszkébb voltam. Az önzés, az elegancia és a fegyelem. Elárulhatom: először az életben.
Megfeledkezem magamról, ahogyan ő is, süllyednénk egymás szégyenében, örökre elbújnánk a másikban, kapaszkodunk, mintha gyengék, védtelenek volnánk. Amikor véget ér, olyan sötét borul ránk, mintha könyvből olvasnánk. Mindig ilyennek képzeltem egy tökéletes vasárnap délutánt: szeles, szürke, lehúzott redőnyű téli álomnak, "egy esős"-nek, de arra még álmomban sem gondoltam, hogy éppen most hagynak cserben azok az adottságaim, amikre eddig a legbüszkébb voltam. Az önzés, az elegancia és a fegyelem. Elárulhatom: először az életben.

Soha nem éreztem ehhez foghatót, de ne higgyétek, hogy fizika lenne! Az csupán csatak, rutin és kényszer. Hétköznap. Megpróbálom nevén nevezni, ami történt, lehetetlen, de mégis. Persze elsőre a baszás ugrik be, de baszni csak kurvát lehet, esetleg anyát - mások szerint. A másik, a bevett, a puha, az erzsi viszont visszataszító: szeretkezés szavunk mindennek az alja, giccs, képmutatás, egyszerre hippi és kispolgár, már ha van különbség a kettő között. Cuppog. A szó hallatán szerencsétlen nőket látok harminc és negyven között, olyan férfiakat, akikre soha nem néztek kihívóan, akusztikus gitárt. Ahogyan buta képeslapok buta és aljas szerkesztői elképzelik. Gyertyafény, kandalló, vörösbor, lágyan szól a Mantovani zenekar, és még akkor sincs botrány, ha Gergely Róbert zümmögi, hogy "a szerelem dalával elindult Emmanuelle". A szeretkezés kábeltévé, szeretkezni táncdalénekesnők szoktak. Utána rá kell gyújtani. Naná.

Akkor inkább legyen a halál, annak dacára. Egyszer úgyis ki kell másznom ebből a sötétből, és mivel nincs annál szánalmasabb dolog, mint szedelőzködni, minden egybecseng. Bárcsak a nyelvem ölthetném magamra, nem az alsónadrágot, a zoknit. Bárcsak soha ne venném észre, hogy én sem vagyok különb. De nem tudom becsapni magam, sőt egy vállrándítással elintézem, hogy a vesztemre török: nemsokára fölteszek egy lemezt (Peter Hammill - Skin, 1986), cigit hozok, vörösbort. A Four Pales című dal majd körbejárja a szobát. Pontosan úgy, ahogy máskor - baszás után.

Elszégyellem magam, és ha már szégyen, akkor jöhet is a halál. Az igazi, az elképzelt. Annyira unalmas, annyira pitiáner, de azért sorra veszem. A gyógyszer fáj, a kötél, az ugrás időbe telik. Vonat alá? Közhely, mégis ez a legbiztatóbb. Legfeljebb hason fekve, kanyarban. Akkor nem látok semmit, és engem sem látnak. És a pisztoly? Veszek egy pisztolyt. Nagyon sok pénzt ígérek érte, még annál is többet. Azt mondom az árusnak, nem tudom, hogy működik, menjünk, próbáljuk ki kutyán. A pénz nálam lesz. Amikor elindulunk, mutatom a pénzt. Elhagyatott helyre megyünk az ő kocsijával.

A tökéletes öngyilkosságot azonban *** már elkövette. Menedzser volt, popsztár, dörzsölt és visszataszító. Szerette, ha ütik, ez volt a gyengéje. Elmúlt ötven, talán hatvan is, szoláriumban lakott, keresztet hordott a fülében, színes bőrnadrágjain röhögött a fél város. Megmondták neki, hamarosan elönti szívét a zsír, meg vannak számlálva a napjai. Lement egy faluba, ahol semmi másra nem lehettek büszkék, csak a hagyományokra. Fűt-fát ígért a polgármesternek, a papnak, a szülőknek. Azt mondta: ilyet még nem láttak. Cigánybandát hozatott, kivette az összes kisfiút az iskolából, próbálni kezdtek. A Rocky Horror Show-t - magyarnóta-változatban. Egy hónap múlva, a faluházban rendezett előadáson mindenki ott volt, aki számít. A srácok rámás csizmában, főkötőben, kirúzsozva pakolták magukat. A városi tévé egyenesben közvetítette.

Azt is, ahogy ***-ot a felbőszült tömeg agyonverte, miközben az elégedetten mosolygott.

Maradnék még egy kicsit.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.