3. Vissza a Tiszta Rendőrhöz!
Vissza, galambocskám, Tobin Guldovics!
(Mert hiába, hogy Tobin Guldovicsnál is belefülledt a dolog az elbeszélésnek az ő nehézségeibe, Tobin Guldoviccsal azért csak összetalálkoztál egy nap - egy tavaszi nap! két hónappal a dél-afrikai versenyek nagy napja után méghozzá egy ragacsos pultú kocsmában! az élet nehézségei, nem? -, s miután kellően elkorholtátok, a francba küldtétek Pahtyon Porfirjovicsot, Buzsak Lajtovicsot és lekurváztátok Daszja Profanovát, visszatértetek a Nagy Témához.
Leküzdeni az elbeszélés nehézségeit.
Feltételezem, Olvasóm, hogy ismered az előző két rész tartalmát, de ha nem, hát nagy vonalakban: az elbeszélő meglátott egy rendőrt, majd e föladatát tisztán teljesítő "tiszt" élménye után (autóst büntetett) egy dél-afrikai versenyen elbaszta a Tiszta Rendőr (esetleg, galambocskám, Tobin Guldovics! esetleg Tiszta Tiszt!) szép nyereménnyel kecsegtető megjátszását, majd a grinzingi borozókat rendre zárva találván visszatért az irodanegyedbe, és ott ismét Dél-Afrika tanulmányozásába kezdett.
Innen folytatom. Csatlakozik hozzá Vihon Rábolity, inkább délvidéki szláv. Hogyne, mondja, szerbek is lovagolnak Dél-Afrikában, például a nagy Jugerkovity és Cran, a híres Cran.
Na tessék! Könnyebb lett így bármi, nehezebb lett?
A felelősség mintha megoszlana, de most rettegnem kell, bár rég nem vagyok sem féltékeny, sem hipochonder természetű, rettegnem, hogy Vihon Rábolity veszi át a szót. Szerencsére Pruszi úr, a főnök is megjelenik, elvonja - egy dupla konyakkal - Vihonunkat. Folytathatom.
Tehát miután a Tiszta Rendőrt, bár végignézni nem mertem e futamot, zsokéja, akit ily különös névvel neveznek, hogy tudniillik F´Day´Herb... és rettegve nézek Tobin Guldovics szemébe, nem látok-e gúnyvillanást, nem kérdi-e (bár nagy illetlenség volna!), ez a faszi az, aki olyan kántálósan énekel valami duettet a világ mulandóságáról? Nem ez az! De már ismét reménytelennek érzem az elbeszélés sorsát.
Gyorsítani próbálok menetén. Az a futam, mondom Tobin Guldovicsnak (Olvasóm, tudom, nyugodtabb vagy, mert itt egyetlen budai délutánom egyetlen órájának egyetlen szereplő drámáját kezdem el - a befejezésig, megnyugtatlak, nem jutunk, az három kötet lenne, pláne hogy még mindez hová vezethet az idén, jövőre... mert melyik történet véges?!), az a futam nekem blikkre súgott valamit. Még a bukmékerek se sejtik! Ezt súgta a futam, mondom, ahol is 16-an indultak, az első öt ló ötszörös eséllyel állt, aztán jöttek a 6-os és 7-es esélyűek, ennyiszeres pénzt dobnak, meg satöbbi. De, így én, mesélem, tudtam, vagy hát mit tudom én, mit tudhat így az ember... tudtam, tizenvalahányszoros nyereményű ló fog nyerni.
Közben kinézek a plakátoszlopra, ahol a heti lottó 895 millió és 674 millió várható forintját hirdetik. Egy ilyen futamon, mint az én dél-afrikaim, de más futamokon is, mit tudom én, pár ezer, ha nagyon megnyesed, pár tízezer forintot lehet nyerni. Tudom, titkon mindenki mosolyog rajtam ezért.
Bár titkon irigyelnek is!
(Csak azt tudnám, miért!)
Galambocskám, Vihon Rábolity, mondom, mert Tobin Guldovicsnak ki kellett mennie a klotyóra, ez úgy volt, a Tiszta Rendőrrel, hogy...
A lényeget meséld, tovább, tovább, így ő.
Szegény elbeszélésem!
Tobin Guldovics arra érkezik viszsza, hogy már tudom: az én kiszúrt lovamat, Bramus Mojavent (14/1) ugyanaz a F´Day´Herb (ó, keverem már: D´Fay´ Herb? úgyse értik, úgyse figyelnek oda, valami nők jönnek, azokat nézik! vesszenek! így én)...
Szóval, hogy M. Khan is kettőt nyert ma, nem létezik, hogy a Tiszta Rendőr zsokéja is kettőt nyerjen. Így én.
Hát megteszem Ukran Ugront (16/1), őt egy Fakeno nevű japán viszi. Így én. Legyen Fakenóval Ukran Ugron. (Ahogy Mándy Iván is mondaná. Igyekszem másképp hangsúlyozni.)
Az elbeszélés nehéz...
És mi a nehézség történik, vág közbe Vihon Rábolity, csak megnyeri a Bramus Mojaven, mi?
Hogy találtad ki? Így én.
Engem kérdeztél volna, én ott helyben megmondom neked.
Így ő. Mit isztok?
S Vihon Rábolity már küldi is az italért Tobin Guldovics galambocskánkat, s míg ő megy, azt mondja Vihon Rábolity: "Mióta így hízik, szarabb elbeszélő is lett!"
Akaratlanul megtapogatom övemet, jó, egyelőre nem fenyeget szétpattanással. De hogy jó elbeszélők hogyan legyünk...?
"És amikor a St. Ciryl" - így írják? vagy "Cyril"? ez lesz az, Cyril, St. Cyril, én is így meséltem, talán, ü-vel ejtve az ipszilont - "patikából kijöttem, semmit nem éreztem, galambocskám, Mulden Aljanovics. Semmit!"
Néz rám. Neki meséltem ezt? Vagy az elejit se?
"Tudod, a Tiszta Rendőr napján", mondom.
"", mesélte a Tobin Guldovics!" Így ő.
Nézzünk oda, Tobin Guldovics galambocskámnak mégse hiába mesélgetek itt. Bátrabban folytatom:
"Azt nem akarom, hogy holmi könnyes-mosolyos történet legyen itt a végén, mert ez egy tiszta röhej. A kutyákon, na, relatíve, egy halom pénzt nyerhettem volna, már ha engedik, hogy ekkora öszszegeket tegyek fel..."
És így tovább. Az elbeszélésnek az is nagy nehézsége, hogy mégse akar mindent elmesélni az ember. Valahogy nincs hozzá gusztusa. Hogyan mesélném el, hogy valaki, kedves ismerősöm, azt mondta: "Kutyára aztán ne játsszon..." Merthogy elmondtam neki, a múltkor, még Gróciában, a múltkor (1994-ben), egy Ifjú Aramis nevű kutyán nyertem, de rögtön, a megérkezésemkor. És már estére elvesztettem a pénzt, naná. Ez is nehézség a játékban, mesélem Galosz Galankovicsnak. (Akit jól elszidtunk mindennek, érdemei elismerése mellett, persze, Mulden Aljanoviccsal. "A Tobin Guldovics mindig megvédi a Galosz Galankovicsot...", így ő, Mulden Aljanovics. Na, ekképpen meséljem el, mi lett aztán, hogy a kutyákat nem fogadtam meg, de még tele voltam energiával, mentem, hogy levezessem, már elindultak az angol versenyek, és volt egy Krutty nevű ló, megfogadtam, vesztettem vele, de hát kedves ismerősöm gúnyneve "Kutykurutty", őt távol kell tartani a játéktól... Jaj!) Tele vagyok elbeszélő energiával, de kinek, minek?
