Podmaniczky Szilárd: Déli verő

publikálva
2002/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jöttek a gázosok, mert hívtuk őket. Mert mondtuk, hogy baromi nagy gázszag van. Kint is voltak mindjárt pár nap múlva. Hol itt a gázszag, kérdezték. Ott ni, mutattam a sarokba, ahol a gázszagot tartjuk. Szaglászott-szaglászott, ketten voltak, szaglásztak, mi meg érdeklődve figyeltük őket. Mert tudjuk. A gáz süt. A gáz főz. A gáz robban.

Gáz a házban

Jöttek a gázosok, mert hívtuk őket. Mert mondtuk, hogy baromi nagy gázszag van. Kint is voltak mindjárt pár nap múlva. Hol itt a gázszag, kérdezték. Ott ni, mutattam a sarokba, ahol a gázszagot tartjuk. Szaglászott-szaglászott, ketten voltak, szaglásztak, mi meg érdeklődve figyeltük őket. Mert tudjuk. A gáz süt. A gáz főz. A gáz robban.

Akkor elővették a detektort, mint egy detektívfilmben, és kibocsátották a szonárjelet. Tikkk(k)!... Tikkk... Tikk... Tik... Ti... T... tttttttttt. Itt a gáz, mondta a gázos a kék szerelőruhájában.

Ketten voltak, megvan a probléma, kérdtem, kérnek-e kávét, vagy megnyugodhatunk. ´k nem isznak, mert akkor izzadnak, és felrémlett, hogy eleddig minden szakember visszautasította a kínálást, mert mind izzad. Bezzeg a régi szép időkben, amikor beült a szerelő sörözni meg fröccsözni a konyhába, miután kicserélt egy, azaz egy darab bőrgumit a csapban, aztán mondta, hogy egy órát rá kell várni a tömítésre, hogy jó-e, az igazi gazda meg elő flaskát, igyá´, Ferikém, ha ilyen lassan szavatol az a kurva csap, csapjunk a húrokba. Na, ezt a húrokba előbbször mindig úgy hallottam, hogy csapjunk a hurokba. Mi a fenének? Mert hogy az a szerencsétlen kutya belement a kerítéslyuknál, de hogy ezek? Végül azzal tudtam le, hogy amikor tökrészegen jönnek haza a kocsmából, ők is ott bújnak be a kerítésen négykézláb, és már előre tudják, hogy fönn fognak akadni a kutyának kirakott hurokban. ", istenem, mennyi részeg rángatózott a kerítések tövén hajnalonta, beh szép is volt, ántik világ!

Na de, hol is tartottunk? Ezek a szerelők nem isznak, diszkrétek, mint díszkút a bőrgyógyászati rendelő aulájában. Vagy egy pohár szódát? De nem kérdeztem, nem vagyok én banya, aki mindenáron mérgezett almát nyomatna abba a fiatal csajsziba.

Elő a szerszámokat, tekerés. Nézem az asszonyt, néz engem az asszony. Nézem, hogy azt nézi-e, amit én nézek. Valamit néz, nagyon, én is. Intek a fejemmel, menjünk a szobába, ott diszkrétebben tehetem a kérdést felfelé.

Te, kérdem tőle, te is úgy emlékezel, hogy a főcsap a csőre merőlegesen van elzárva. Nem tudom, mondja. Én meg állítom. Szólni kéne, hogy ne nyitott főcsapnál szedjék szét a csövet. De hát hogy jön az, hogy szakembernek befújok ekkora blamát. Vagy mégse? Van biztosításuk, kérdem. Van. Részben megnyugszom, de azért mérlegelek. Mi az elviselhetőbb? Ha tévesen fújok be egy blamát? Vagy az, ha fölrobban az egész lakás? És leég. Elég például a vincseszterem az összes eddig bennfoglalt egotrippel. (Jajkiáltás az utolsó sorokban!) Vagy elégnek végre azok a rohadt műszálas zoknijaim. Micsoda bűz lesz itt! Mer´ hiába kérek pamutot, az a disznó kis xenofób keleti bugyiárus mindig csak azt az oldalt mutatja a zoknin (ez az A oldal), ahol 100 százalék pamut van írva, aztán otthon lejátszom a B oldalt, az már csak nyolcvan pamut, végül a valóság se bőrharisnya meg az étkészletem se nikkelodeon.

Vissza a gázba. Az egyik szerelő szerelt, a másik precízen, ám kis aggodalommal az arcán, figyelt. A csap továbbra is nyitva. De látom ám, hogy tökmindegy, hol a csap, mert ott csavarja szét a csövet, a csapon túl, a fővezetéket.

Ekkor mondtam azt, hogy bazd meg. És megkérdezte a hitvesem is tőlem: Te! Ezek biztos, hogy gázszerelők? Átvillant az agyamon, hogy akkor mik? Kék ruhában voltak, szerelőruhában. Lehet, hogy valami mások? Feszegettem magamban. Lehet, hogy politikai áldozatok vagyunk? Lehet, hogy most kapok a pofámra a glosszákért? Á, az kizárt, nem élünk Csílében, még akkor se, ha esetleg oda tanulmányutat szerveznek fiatal politikusoknak. Junta. Ez jutott eszembe. Meg: Jaffa (haffa). Meg: Jere (here).

De félre a téglával, mert a szerelő már csavargassa a csövet, szökik a gáz, bűz van, s végre a végjátékban megszólalok, mint nyuszi a farkas kondérjában belül kóstolgatva, hogy kéne még egy csipetnyi só bele. Szóval: nem kéne elzárni azt a gázcsapot!? S szemem a hangommal húzom mind magasabbra, hogy ilyen kérdő mondatot az isten se tudna fölrakni. Á, minek, mondja rá a szerelő egykedvű ostobasággal hangjában. Felesleges. Nem robban ez. Elképzelem a szomszédot, aki gyakran jár erre égő cigivel a függőn. És tombolva sikítva ömlik, brummog, szakad kifelé a gáz a csőből be a lakásba, a tök tudja, hány bár meg atmoszféra nyomással. Nézünk egymásra erektív szemekkel, "ijet" még nem b. És nézem a ruhákat, hogy ki van-e írva a gázmű neve, hogy honnan jöttek, de állandóan úgy mozdul a pasi, hogy nem látom, mintha direkt takarná. Kurvára gyanús. Tuti, hogy nem szerelők, politikai merénylet készül. Elszaladnak, a harmadik társuk pedig megnyomja a kaputelefont. Mondom, súgom: készítsd elő a biztosítási kötvényt, bent ne égjen, a kurva életbe! De a szerelő nem hagyja abba, a gáz szökik, mint a plébános neje. A feliratuk takarva, s még mondja is: á, ez nem nyomás, van úgy, hogy köveket dob arrébb, az az igazi, csak csapkodja, még az asztal is elszáll. S ekkor, mikor biztosra vettem a politikai merénylést, a lábam elé dob egy koszos rongyot. Nem értem. Milyen gesztus ez? A bérgyilkos, aki koszos ruhát dob áldozatainak? Így rémlett fel bennem. Aztán az, hogy bizton a rongy is bennég, s valami olyik szert tartalmaz, ami félreviszi a nyomozást. A kurva életbe. De mán szó szerint fogtam a budi ajtaját az előszobában, hogy én berosálok ezektől. Ezek nem normálisak. Ezek nem morálisak.

Fölvettem a koszos rongyot, éreztem, most ez következik, ez lehet a haladás iránya. Haladjunk. Az asszony már percek óta magára zárta a mosógépet, nem bírja nézni.

Nedvesítse meg a ruhát, mondja a javszer. Azonnal, mondom, s teszem. És lássál te is csodát, a nedves ronggyal betömi a gázcsövet. Nincs tovább gáz. Ennyi. Nem leszek hősi halott a demokrácia oltárán. De akkor hová viszed azt a sok kardvirágot? Jut eszembe: a tűzhalált halt hősökért is illik gyertyát gyújtani?

A végén: víz foly ódon homlokom zugán. Mennyit kér, kérdezem. Amennyit gondol, mondja. Mennyit is gondoljak? Aztán röhögve bontok nekik tárcát: Nagy faszok maguk, de azért ne gondolják, hogy ebben sokkal több van három flekknél!

publikálva
2002/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk