Állok a konyhában, mint betonkeverő aszpikban, látom az ablakon át, hogy fújnak a böjti szelek. A böjti szélre jellemző, hogy a konyha ablakára feszülve fejti ki legerősebb légnyomó hatását, és ha fúj, hiába a kakukkfű, a bazsalikom illata, hiába áll a hűtőben zsírjában a libamáj vagy a legújabban zöldséggel és füstölt hússal készített kocsonya, kezem a gyümölcscentrifuga felé nyúl, és ha nyúl, akkor se pörkölt.
Mielőtt végre egyetlen falatot is magamhoz vennék, el kell jutni abba az állapotba, hogy minden egyes falat ne pusztán a tápanyagbevitel szoros egysége legyen, de ízének elmélyült érzékelésével méltóvá tegyen a földi létre, ami helyett sokszor írom azt, hogy létra. Ehhez nem találhatok jobb és becsülendőbb eszközt, mint a böjtöt, és a böjtök közül is elsőként a léböjtöt, amely szó angolosan hangzik, s ha túlságosan is hosszúra nyújtjuk a léböjtöt, ha tudunk angolul, ha nem, jelentését meg fogjuk érteni. Sőt még azt is marad idő elgondolni, vajon a vadállatok csupán energiájuk pótlására táplálkoznak, vagy például az oroszlán is gasztro típusú különbséget tesz muflon- és mókushús között, illetve egyes oroszlánok jobban szeretik-e a muflont, mint más oroszlánok, amelyek inkább az idegtépő okapit. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de az oroszlánok halat szinte soha nem esznek, amiben nem feltétlenül az oroszlán horgásztudásának és csalizókészségének hiánya nyilvánul meg.
Ideje már az elején hozzászokni, hogy a léböjt alatt rendkívül nagy, eddig talán soha nem tapasztalt mértékeket ölt az ízemlékezetünk, amelyről egyszer már voltam szamár kijelenteni, hogy nincsen. Abban az esetben ugyanis, ha az embertől legalább egy hétre megvonják a szilárd tápanyagot - kivéve a rágógumit, amit viszont nem szabad lenyelni -, igen élénk ízfantázia és ízemlékezet indul útjára, ami, ezt majd későbbi kutatásaimmal igazolom, az agynak olyan területeit aktiválja, amelyekről eddig fogalmunk sem volt, hogy a fejünkben vannak.
A böjt ideje alatt először csak az alapízekhez közeli, egynemű táplálék ízét fantáziáljuk, majd később sokkal bonyolultabb ételek ízei is megjelennek agyunkban; mintegy azt mondhatom, megtanulunk fejben főzni. És akkor mindjárt látszik, miért is fontos szakácstechnikai elem a böjt. Ugyanis ha nem tanuljuk meg az íz fantáziálását, fogalmunk sem lesz arról, hogy az ételek készítésénél milyen irányban térhetünk el a hagyományos konyhától. Föl nem foghatjuk, mi történik, ha a fent nevezett kocsonyába például uborkát is rakunk. Márpedig az efféle fantáziafőzés nélkül maga a főzés sem ér egy hajítófát se.
Kezdjük tehát a böjtöt könnyű, bevezető szakasszal, krumplilevessel, aztán fantáziáljunk bőséges és kalóriadús ételeket, de azokat már ne együk meg. Ugyanakkor arról is tudomásunk van, hogy a fantáziálás magas szintjén, például egyes guruknál, a meditatív mélységekben fantáziált ételek energiája megjelenik a sejtjeikben, és ez azzal a haszonnal jár, hogy ürülék nem képződik, miközben a guru naphosszat csak a száját nyalogatja.
A böjt további napjaiban hordjunk vastag pulóvert, sétáljunk, nevetgéljünk, és semmi esetre se dolgozzunk, hagyjuk az idegrendszert is kondicionálódni. Reggel igyunk teát, délben és este a nagy hangú és igen kellemetlen reccsenésekkel dolgozó (mintha lábszár törne ketté a fejünkben) gyümölcscentrifugába répát, almát, kivit, citromot helyezhetünk, vagy más összeállításban céklát répával, fokhagymával, és annak a levét igyuk. Szervezetünk lassan átáll a béltraktusból felvehető élelmiszer lebontása helyett önmagunk elemésztésére, én legalábbis így tudomelképzelni.
A legkényesebb időszakok a beöntés vagy az egy korsó Glauber-só elfogyasztása körül keletkeznek. Fiatal gyermekkorunkat juttatja eszünkbe, ha volt ilyen, mikor marékszám ettük a mosatlan gyümölcsöt, majd egy át nem gondolt mozdulattal lehúztunk rá egy pohár tejet. A nap ekkor érezhetően véget ért. Most se tervezzünk meggondolatlan túrákat. Ugyanakkor a böjt során tapasztalni fogjuk, hogy egyre büdösebbek vagyunk, nyelvünk lepedékes, vizeletünk soha nem orrontott ásványkincsek mély páráját teríti a levegőbe. Igen-igen, távozik belőlünk az ördög, minden mérgével egyetemben, melyeket gasztronómiai nullértéküket szem elől veszítve, az illat- és ízfelhőktől mámorosan a táplálkozás másodvonalában gyömöszöltünk magunkba. Jön kifelé az E260, az E347 stb., és ahogy ezt elképzeljük, szellemünk is új távlatokat nyer, érteni véljük és kívülről láthatjuk annak a stilizált körforgásnak a lényegét, amit eleink úgy fogalmaztak, hogy az leszel, amit megeszel. (Az amcsik hamburgerek, az olaszok tészták, az oroszok pedig vodkák; a kannibálok lesznek csak emberek.) Ezt persze a böjt után érthetjük világosan, mikor az első falatok napok óta nem tapasztalt vegyi folyamatokat indítanak el a szánkban, s a receptorokon át az agyban olyan érzések kerítenek hatalmukba, amelyek a szakács- és az étkezésművészet lényegét adják. Világossá válik az is, milyen élményben részesülhet az a földönkívüli, akit hosszas kérlelés és álruhapróbálás után vendégül fogadhatunk egy tál fokhagymás-tejfölös nokedlivel körített gombás, vörösboros pörköltre.
Ha a böjt jól sikerült, onnan fogjuk tudni, hogy a böjt utáni első néhány napon soha többé nem akarjuk megismételni.
