1. öreg bátyánk, a Nap
Megnézi, milyen a Mátra tavasszal. Eddig mindig ősszel - most március van és határtalan az élet, zsongás, házsongárd, szent, megúnt élet, idézte utált költőit K. Dezső, mert magától nem tudott egy sort se, írni. Majd most! Fönn a hegyen, távol a, megírja a Nagy Művet. Gyöngyösön átszállás, trafik. Alkoholt tartanak? Tömény ihlet. Rum? Krajczár, Hajós. "Le van védve" - biztatja a trafikos, K. Dezső bizalmatlan. Rumaroma. De azért megissza indulásig. Istvánba, mondja a sofőrnek, ki felnéz. "Szentisvánba?" Na, még egy szent. Oda. Mátraházán pihenő, "Két yeti vendéglő", K. Dezső Unicummal feledteti a krajcáros rumot. Jön egy ember, az egyik yeti, vagy tán maga Assisi. Valami barnát szív, de nem szivar, nem cigi. Fakéreg, háncs? Erdei magvakkal tömve? "Van órád?" Minek egy szentnek óra? Ellenőrizni a menetrend szerinti felhők vonulását? K. Dezső előveszi a kvarcórát kabátja belső zsebéből. Van. "Hová mész?" Minek beszélget egy szent? Unja a magányt? Istvánba. "Én azonban ellenkezőleg." És elindul Szent Yeti Ferenc lefelé. Azt se kérdezte, mennyi az idő. Nem mindegy? K. Dezső néz utána. ' megy, én jövök. Én vagyok a váltás. Ja, a megváltás, meg az igazság, az út és az élet, röhög magában egy ördög, rázkódik a nevetéstől, a buszon. Az út fölfelé, fényalagút, havas ágak borulnak az útra. Jégrügyek, ónkönnycsepp, hóbarkák. Jézus bejövetele Jeruzsálembe. Jégvirágvasárnap. Ilyenek jutnak eszébe, szerencsére nem írja le, elfelejti. A busz meg-megáll, sofőr és utasok gallyakat törnek, utat. K. Dezső mosolyog. Fölmegy és nem tud lejönni. A szállóban nincs áram. Tehát fűtés se. Személyzet a hallban, kezükben gyertya, arcuk pergamenje lángra kap. Csend, csak a viasz csöppenése hallik. Csak rá vártak, ő az egyetlen vendég, megszokta. Kap egy gyertyát ő is, szobájába menekül. Egyszemélyes szeánsz. Villany visszajön, majd, mintha mindegy lenne, megint elmegy. Sötét a falu, a Mátra. Csillagok se, sötét az ég, mint az Unicum. Csak egy telefonfülke világít odalenn, tán elemmel működik. K. Dezső az ablakban, telefonfülkefényben. A rádióban (elemes) himnusz. A tavasz első napja, vége. Mi jöhet még?
2. nénénk, a Hold
Márpedig elindul Imrére. Zöld jelzés, tudja az utat. 'sszel. De nem tavasszal. Zokniig süpped a bakancs, csak az ő nyoma emberé. A többi: Róka? Farkas? Vaddisznó? Sánta kutya? Egylábú Rém? Zöld jelzés eltűnt. Nyugi, de szívdobog. Mi lenne, ha ő is. Mint erdőben a vadnyom. Olvassa fába vésve. Csak a patakig jussak el. Befagyva. Már csak jó meleg szlovák bablevesre gondol, a Szlovákban. Előtte szuvenír a Fagyöngy ABC-ben. Fokos, fakanál, mézcsurgató, műanyag télapó fából. Az ABC azonban zárva, miként a csárda. A vegyesboltban nincs kenyér. "Keksz jó lesz?" Unicum. Vissza, a műúton, gyáva műturista, Lászlóba. A Mini ABC mindig nyitva, mellette nyárikonyhakocsma, téli, teli. A falu lakossága tizenkettő, itt tizenhárman lehelik be a télikonyhát. K. Dezső észre is veszi magát, kér egy Unicumot. Körben agancsok, szarvasbőr, vaddisznószőrme. Mikor járnak ezek a befagyott patakhoz? Annus néni, drága (kisunicum: 980) túlélőcsomagja: fél kiló kenyér, selyemsonka, két sör. K. Dezsőt a temetőkanyarban utoléri egy autó. Ezüst. "Merre van a sípálya?" Az istváni? Mintha lenne más. Az út végén. Hang a dzsoggingból: "Messze van?" Isten? Hát, már elég messze. Metál dzsoggingdzsip el. Biztos asziszi, a falu bolondjával találkozott, mosolyog K. Dezső, és beletör a kenyérbe, tömimagába. Temetőkanyar vége.
3. hugunk, a Víz, öcsénk, a Tűz
Köd. Az ég nem látszik. K. Dezső egész nap az üres papír fölött. Este kiáltozást hall, egy nő. Aztán ordítást. Ugyanaz a nő. Egészen közelről, szinte a szobában. A szomszéd. Még egyszer. Aztán megint. Ez a nő, most már bizonyos, élvez. El. K. Dezső számolja. Hár, négy. De semmi más, a baszás egyéb zajai, ágyrecsegés, nyögés, lihegés-pihegés, hála- és könyörgő szavak, semmi. Egyáltalán, van-e ott férfi, fasza jó? Nem csak játszik a nő? Magával, neki? K. Dezső járkál, csendben, ne hallja (hallják) túl a falon. Szégyelli magát, még hogy ő, kukkol vagy mit is? Süketel? Nem létezőnek tetteti magát? Miért? Csak azért is tesz- vesz, köhint, az is áthallatszik. Fingani se lehet, falak inognak. De az ordítás folyatódik, fölriad a falu. A nő hatalmasan, teli torokból és pinából, csak magával, magával az élvezettel törődve, és milyen igaza van, élvez. Most jön a hetedik. Menekült K. Dezső remetebarlangba, de fülledt ez az odú, falain pinamoha. Ég a tűz, elgondolni is jó, milyen pornófilmet vetítenek az árnyak csöpögő kövekre, falakra. Sokáig csend, aztán újabb ordítás, férfié. Na végre. Csak nehogy újrakezdjék. K. Dezső bekapcsolja a tévét, hadd hallják, ő is a világon van. A kurva életbe. Ajtócsapódás, kulcs fordul, ezek elmentek. Csak baszni jöttek. K. Dezső kikukkol az éjszakába. Metál dzsip csillog a hóban, a reflektor bevág a fák közé, riadt őzek pillanatra megállnak a fagyhaláltusában. A sípályán szedte fel, a szemét. Siettek, de nem kapkodták el. A síléceket lecsatolták, ugye?
4. bátyánk a Szél, a levegő, meg a felhő, a derűs ég s a vihar
Havazás. Sűrű. Indulás Imrébe. Busszal. A Szlovák csárda sokat fejlődött, látható az étlapon. Ilyen drágán régen ivott kóser szilvát. Viszont ősszel nem is volt. A rádióból juventusz, pár megahertzcel jobb, mint tavaly (danúbiusz). A sztrapacska fénylő, tükrös tésztából, ahogy kell. Kályhában izzó fahasábok. Odakünn a réten behavazott futballpálya, K. Dezső gyengéje. A keresztlécen tízcentis hó, kezdőkörben hóember. Mocskos, csaló. Autó jön, jaj, már megint. K. Dezsőt bojtos, szakadt sapkájában a turisták, bárhol, helybélinek nézik. Teli nővel a kocsi. "Merre van Bagolyirtás? A katolikus üdülőt keressük." Én meg Istent. Ez zsákutca. Menjenek vissza, aztán jobbra. Katolikus egylet hallgat, autó áll, bevárják a következő helybélit. K. Dezső belenéz a napba, megáll. "Némán állani, mint a Mátra. / Nem nézni előre, se hátra. / Nem erőlködni befelé sem. / Csak bámulni a létezésen." Olvassa nem épp kedvenc költőjének, S. Sándornak a sorait a templom falán. K. Dezső szarás közben szokott befelé erőlködni. Persze, érti ő. És szép az utolsó rímpár. De mit okoskodik itt, egy sort le nem írt, mióta. Vissza is busszal, a három falu templomának küszöbén halomban a hó. Nem jár erre senki.
5. testvérünk, a testi halál
"Már csak két falu temploma, Imrének van. Március huszonegyedikétől minden vasárnap van mise, tizenegy előtt tíz perccel." Miért pont akkor? "Hogy a pap átérjen tizenkettőre Fallóskútra." Minek? Ott van nekik Szűz Mária. Annus néni nem szól, leveszi a polcról az utolsó Unicumot. "A fiam még hoz." Köszönöm, ma megyek vissza. Azt tessék még megmondani, a temető Istváné vagy Lászlóé?. "Istváné. Lászlóba nyolcvanháromba temettek utoljára. Az anyósomat. A nép Istvánba szokott, mert ott van halottasház." K. Dezső bepakol a sporttáskába. Tusfürdő, kávéfőző, üres lapok. Nézzük, mi volt a termés. Egy napfelkelte, egy naplemente, egy csillagos ég, telihold. Mosdó alatt felgyűlt göngyöleg. Az erkélyen összegyűlt hóba gyúrja az üvegeket. Hát ezért gömbölyűek! Kihajítja az unicumhógolyókat, eltűnnek. Tavasszal majd kizöldül a hegyoldal. Herceg, hátha megjön a tavasz is! K. Dezső megint másoktól memorizál. Az autópályán elalszik, és álmában végre megír nyolc sort. Mikor a busz a Mexikói útra ér, felébred és, hál' istennek, elfelejti. Mindennapom add meg reggelente / fojtott ragyogás árnyékom belém szorul / mi Atyánk nem vagyunk a mennyekbe' / azonképpen ittam sárba föld piszkosul // és nevígy engem kis értésbe / de szabadíts meg magamtól / vaddisznó gyík őz hal ölyv vércse / hull rám keselyű-galambtoll.
(a dőlt betűs szövegek Assisi Szent Ferenc Naphimnuszából)
