Podmaniczky Szilárd: Déli verő

publikálva
1999/32. (08. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jöttünk hazafelé Nagyváradról, már az útinaplóm végén jártam fejben. Annyi mindent megjegyeztem, hogy kicsit lejjebb is csuklott a fejem a hátsó ülésen. Jött rám a huzat, mint egy felbőszült varrógép, hogy már képtelen egy fedél alatt élni az esernyővel. De már az esernyő se nagyon szívelte a varrógépet, rácsukódott a cérnatartóra, hogy az ne pörögjön, kattanjál csak be, te varrógép, ne piszmogjál a boncasztalon, lecseréllek a hurkatöltőre. Erre a varrógépnek szemet szúrt az esernyő lihegése, és a tű fokával orrba vágta, a tű fokával, mondta is neki, a tű fokán, te vén, ernyedt orrú lepkeimitátor, már nem bújsz, csak nyüszítve, mint egy kutyába oltott kezes bárány, melléfaragsz...

Tök, dinnye

Jöttünk hazafelé Nagyváradról, már az útinaplóm végén jártam fejben. Annyi mindent megjegyeztem, hogy kicsit lejjebb is csuklott a fejem a hátsó ülésen. Jött rám a huzat, mint egy felbőszült varrógép, hogy már képtelen egy fedél alatt élni az esernyővel. De már az esernyő se nagyon szívelte a varrógépet, rácsukódott a cérnatartóra, hogy az ne pörögjön, kattanjál csak be, te varrógép, ne piszmogjál a boncasztalon, lecseréllek a hurkatöltőre. Erre a varrógépnek szemet szúrt az esernyő lihegése, és a tű fokával orrba vágta, a tű fokával, mondta is neki, a tű fokán, te vén, ernyedt orrú lepkeimitátor, már nem bújsz, csak nyüszítve, mint egy kutyába oltott kezes bárány, melléfaragsz...

Szép hosszú út volt, mintha gondolkodnom se kellett volna, a táj futott, akár a kizacskózott tájképfestők gondolatanyaga, a fű olyan gyorsan futott, hogy fűsövénynek láttam, a fák hálóingbe öltözött, hálálkodó sáskák. Néha előttem az út szalagfüggönye, amit meg-megszakított egy-egy halálra vált macska egyed, sün egyed, s ha még jobban felgyorsítottam a nézést, a felezővonal tájékán néhány aranysárga gyalogost is megpillantottam, akik kedvenc útvesztőjükön, a sztrádán próbáltak szellemesek maradni.

Úgy éreztem, ma már nincs kakukktojás, szépen hazaérek, és otthon fáradtságtól elnagyolt testrészekkel beverem a szundit. Hogy utunk nem trilógia, mindinkább egyenes beszéd, felcsaptam a térképet a befutott oldalon. A lenyugvó nap fényében láttam, hogy ma már mind kevesebb kanyart jelölnek a részletes térképen, s mikor mi cikcakkban haladtunk, a piros vonal hosszan nyúlt előre, mint porcokkal megtámasztott vastag lúdgége. Beh jó is annak, aki fejből tud minden utat, lehet orrvérzése, állhat ikszben a tricepsze, azért még mindig a két murvacsík között marad.

A rendőr egy mikrofont tartott a kezében, hosszú, előredőlt árnyékán támaszkodott a nap, s mintha csak zsoltárokat énekelne a villogó vészfényben, szelíden tátogott, mint egy kitaposott bakancs.

A házak, városok úgy váltották egymást, mint egy minden lapon dzsókeres pakli, itt aztán csak nyerhetsz, ablakon át kukucskáló kibic.

Egy idő után elszaporodtak a dinnyések. Régi képeken látok ennyi ágyúgolyót, mögöttük a pasi kazettát hallgat, nyomja befelé a szalonnás serclit. A dinnyének mindenütt ugyanannyi az ára, rá van írva egy kiálló kartonlapra, hogy mennyi. Van kisebb kaliber is, a sárgadinnye ilyenkor igazán forró, mikor a nap tökig beette magát, s majd csak este sugározza szét a belekben, ha valaki lenyeli. Úgy ennék egy dinnyét, jó lefolyna rajtam a gatyámig, szürcsölném a levét, mint egy kihalt állat, amelyik így eszik, aztán a héját bedobnám a bokrokba, ott egye meg a fene, ha valaki keresi.

A dinnyések közt fésűs módszerrel megjelentek a lányok, úgy két kilométer köztük a fesztáv, így különösebb szárnypróbára nincs köztük idő. Az egyik mintha dinamót hajtana a kezében, pörgeti magától, végighúzza az arcán, s a rúzsba beletapad a dörzsmeghajtó gumi. Amúgy meg szinte semmi eszközük nincs, teljesen érthető a nyelvük, mégis olyan furcsa, ha közben buszmegálló kerül utunkba, ott se biztos, hogy megjön a buszuk, hacsak nem a kétüléses pénzpostás, alatta blokkolásgátlós merci, hogy a csavar agya ne szakadjon meg, ha telipofával beletapos, s a fékpofák szinkronban kuncognak.

Egyre minden olyan emberibb, mintha a végtelenbe mennénk egy vajdarabból kihajlított Möbiusz-szalagon, olyan lágy és forró az aszfalt, hogy kedvem lenne ide temetkezni. És minden kócol tovább, dinnyés, lány, dinnyés, lány, futószalagon jön a heccelés. És mintha minden komplexebb is lenne, a kicsi útszéli szexben ott topog a dinnyeevés, az összevont, maratoni élve habzsolás.

Egy férfi kiszáll a kocsiból, a félhenger késsel meglékelteti a dinnyét, beleszagol, megkóstolja, fizet, beül vele az alkonyi murván parkoló autóba, hátradönti a vezetőülést, és a nap melegét magában tartó, puhára főtt, mélyen meglékelt dinnyét, lékkel lefelé, könnyen igazítva, megduzzadt ölébe helyezi.

publikálva
1999/32. (08. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk