A nagy hazug
Paradoxonokat bemutató sorozatunkban elérkeztünk a Paradoxonok Királyához, az Igazihoz, a Legyőzhetetlenhez, Minden Logikus Rémálmához: a Hazug Paradoxonhoz. Láthatjuk, már a neve is csalfaságot sugall, óvatosságra int, itt bizony be leszünk csapva. És tényleg. Szóval valaki a következővel áll elő: "Amit most mondok, az hamis." Igazat beszél vagy nem? Ha igazat mond, akkor el kell fogadnunk, hogy amit mond, hamis, hiszen épp ezt állítja; ha viszont nem igaz, amit mond, akkor igazat beszél, hiszen épp azt mondja, hogy amit mond, az hamis. Ha tehát igazat mond, akkor hazudik, ha viszont hazudik, akkor igazat mond, ami valóban a paradoxon kvintesszenciája.
Persze, hogy már az ókori görögök is, hát mi az, amit az ókori görögök nem; sőt, forrásaim szerint ez a paradoxon okozta a Kósz szigetéről való Filétasz korai halálát, de hogy mi módon, azt csak találgatni tudom, mert forrásaim hanyagul mellőzik saját forrásaik megemlítését. Némi támpontot adhat egy másik ókori kolléga, Dionüszosz Kronosz szomorú sorsa: egy Sztilpón nevű akadékoskodó egy napon egy cseles kérdéssel fordult hozzá, amelyet Dionüszosz nem tudott megválaszolni, és az efelett érzett szégyen ölte meg állítólag. Akkoriban mindenesetre kicsit érzékenyebbek lehettek a népek; képzeljük csak el, hogy ugyanezzel az attitűddel micsoda pusztítást végezne az amúgy is fogyó nemzettestben egy tévés vetélkedő vagy egy napirend előtti kérdéssorozat.
Mindenesetre a filozófusok sokat vacakolgattak ezzel a kérdéssel, szokásuk szerint megkülönböztettek ezt amattól és azt emettől, aztán várták, hátha kisül belőle valami. Eközben igencsak aggódtak, mert a Hazug Paradoxon konklúziója olyasmit sért, ami minden filozófus szívéhez közel áll: az ellentmondás-mentesség elvét. Ez az elv azt mondja ki, hogy egy állítás és a tagadása egyszerre nem lehet igaz, és ez bizony minden logikus érvelés alapfeltételének látszik.
Az emberi elme találékonysága azonban korlátlan, mint ahogy azt Richard Routley példája is bizonyítja. Routley Ausztráliában élt, ezen az öntörvényű kontinensen, ahol az emlősök nagy része a szaporodás merőben sajátos formáját választja, ahol az emberek fejjel lefelé járnak, és ahol nyáron van a karácsony. Ezen körülmények, továbbá a kíméletlenül tűző ausztrál nap minden bizonnyal közrejátszottak abban, hogy Routley egy napon arra a következtetésre jutott, hogy bizonyos ellentmondások igazak. Routley ezt követően mérsékelten megőrült, és egy különös vízió rabjává vált, amelyben a Földön az északi félteke küzd a déli ellen, és a gonosz északiak a jó szándékú délieket az ellentmondás-mentesség elvével felfegyverkezve próbálják elnyomni. Nana - jegyezné meg ezen a ponton a népi kultúrában jártas olvasó -, ez a Routley bizony kifelejtett minket, magyarokat a számításból. Mert mi sem bizonyítja jobban a magyar nép bensőséges viszonyát az igaz ellentmondásokkal, mint a mesebeli okos lány, aki ugye fel is volt öltözve, meg nem is, és hozott is ajándékot, meg nem is. Az persze nem újság, hogy megint kilógunk a sorból: kicsiny ellentmondásos sziget vagyunk mi az ellentmondást nem tűrő népek tengerében. Nem véletlen egyébként, hogy a wollongongi egyetemen tavaly külön kutatócsoportot hoztak létre a magyar-kenguru rokonság tanulmányozására. (A világért sem kérdőjelezném meg a projekt tudományos hitelét, de be kell vallanom, hogy én ezt az okos lány dolgot már zsenge gyermekkoromban sem értettem. Szóval miért mondanánk arra, aki félig van csak felöltözve, hogy fel is van öltözve, meg nem is? Aki félúton van Pest és Wollongong között, az Pesten is van, meg Wollongongban is? Hogyisne. Sem Pesten nincs, sem Wollongongban. Persze lehet, hogy én már zsenge gyermekkoromban is egy hajszálnyival többet gondolkodtam az egészségesnél.)
Routley már eltávozott az élők sorából, de az elvetett mag kisarjadt: manapság egy tekintélyes logikai elmélet épül arra a feltevésre, hogy vannak igaz ellentmondások, azaz vannak olyan állítások, amelyek egyszerre igazak és hamisak. Ezt parakonzisztens logikának hívják, ami rávilágít a MaNcs kulcsszerepére az emberi gondolkodás fejlődésében: az elnevezés eredete ugyanis vélhetően abban keresendő, hogy egyszer valaki megpróbálta Para-Kovács Imre egotripjeit logikai formába önteni, de a harmadik Unicum után belezavarodott. A parakonzisztens logika elveivel felvértezve, egyrészt megrendelhetjük a negyedik Unicumot, másrészt pedig legfeljebb a másnaposság fog fejfájást okozni, a Hazug Paradoxon viszont többé nem: ekkor már ugyanis egy kicsit se számít, hogy a hazug mondata egyszerre igaz és hamis.
